Oldal kiválasztása
Irány Bretagne avagy a Nagy utazás

Irány Bretagne avagy a Nagy utazás

Mint azt a Ficsergőn tavasszal már írtam, több mint tíz éve (igazából tizenhét) éve vágyom vissza Bretagne-ba. A normandiai kalandok idén a bónuszok voltak…

bretagne hova menj

Maga az utazás ajándék, tőlem-nekem az 50. születésnapomra. Ami majd csak októberben lesz, de akkor az időjárás egészen másfajta kalandokat hozott volna, így a párommal abban maradtunk, hogy inkább a “biztosra” megyünk és nyárra tesszük az utat. Persze olyan, hogy “biztos” sosincs, főleg nem Normandiában és Bretagne-ban, de mégis nagyobb eséllyel van jó idő.
No ez be is jött, annyira csodás időnk volt, hogy előzetes rémhírek ide-vagy oda, még túl meleg is volt, hiszen azt mondják arra 22-25 fok körül hőmérséklet van nyáron, de most bizony legalább egy hétig hőség volt 35 fok körüli hőmérsékletekkel és mivel ott még este tízkor is világos van, bizony csak késő éjszaka jött az enyhülés…

Ici-pici statisztika: Összesen 5.760 km-t tettünk meg. Azt nem számoltam ki időben mennyit utaztunk, de maga az út oda és vissza 2x ~19 óra volt. Odafelé és visszafelé is megálltunk pihenni, bár hazafelé egyben is jöttünk több mint 12 órát, ami nagyon fárasztó volt még nekem is, pedig nem is vezettem…

Az utazás közben folyamatosan naplóztam és az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról írtam is a kreatív blogomon: itt
S
ajnos még mindig nem vagyok kész az írással, Apu halála “kissé” megakasztott, de igyekszem minél előbb lejegyezni az emlékeket, amíg még frissek, még ha nem is lesz így olyan, mint amit ott írtam volna.

A digitális jegyzetelés most sem volt elsődleges, mindenképpen inkább megélni szerettem volna a sok élményt, mint leírni. Anno részletes naplót írtam a Ficsergőre a hurghadai, a római és a nizzai vakációnkról, ezt most idő hiányában nem teszem. Ez a bejegyzés is csak egy gyors szösszenet, aztán ha jut időm rá, írok majd róla sokkal részletesebben, szerintem nem is napi bontásban, inkább kicsit tematikusan.

A felkeresett csodálatos helyek közül a Saint-Mathieu pont volt a legtávolabb az otthonunktól.

Saint-Mathieu abbaye

Talán a Mont Saint Michel még mindig a legkedvesebb a szívemnek… és most már a pároménak is.

Le Mont-Saint-Michel

Óriási élmény volt “testközelben” látni, megérinteni a menhíreket, a dolmeneket, csodálni a rejtélyes kősorokat… Órákig barangoltunk közöttük.

megaliths

Bretagne népszerű látnivalói, a világító tornyok közül is többet megismertünk, de az igazi látványos élményt nyilván éjjel, nagy hullámverésben adták volna.
Ilyet nem láttunk, de nem is bánom… Félelmetes lehet!

s-DSC09338

Bevallom előzetesen nem terveztem be, de tartottunk egy D-Day napot is, ami megrázó és felemelő élmény volt – kettő az egyben.
Mindenképpen elmennék újra, sőt ha valaha visszamegyünk még, biztos ismét felkeressük ezeket a helyeket!

s_DSC08076

A számomra legfontosabb helyszínek talán az erdők voltak. Leírhatatlan élmény volt újra sétálni Merlin erdejében, a Broceliande fái és különleges hangulata még mindig fájóan otthonos és nagyon nehéz volt tovább menni…

s-DSC09738

Megismerhettem egy új erdőt is. Fougeres erdeje egészen más, mint a Broceliande és kötődik a druidák mondavilágához, sőt ebben található egy különleges kősor, melyet a druidák útjának (Cordon des Druides) neveznek.

Fougeres forest

A felsorolásból nem kéne kihagynom a városokat, de azt hiszem mégis inkább rászánom magam a tematikus jegyzetelésre apránként, mert így nem tudom átadni az élményeket, amik hozzájuk kapcsolódnak. Talán ez a kis rövid bejegyzés is elég arra, hogy felkeltse az érdeklődést Franciaország kevésbé népszerű régiói iránt és más is elinduljon arra kalandozni.

Quimper 2016 july

A későbbi bejegyzéseket majd linkelem ehhez a poszthoz, hogy egy helyen meglegyen mi merre és hogyan.

Rövid hónap summa

Rövid hónap summa

Hú, lassan egy hónapja nem írtam, elsodortak az események.
Mi is történt ennyi idő alatt?! Nagyon röviden összefoglalva:

* 16 éves, “vadas”kapcsolatunkat házassággá szelidítettük a párommal. ♥
* Aztán elmentünk egy kissé különleges nászútra. Persze minden nászút különleges… ez azért, mert eredetileg nem annak volt tervezve, így a lócikkal (értsd felnőtt gyerekeimmel) együtt utaztunk el 5 napra, Rómába. ♥
* Ezelőtt nem sokkal kezdődött és még tart a napi szintű kálváriám újra a László kórházba. Megint vas infúziókra járok. Szerencsére most nem életveszéllyel kezdtük, mert a rendszeres ellenőrzéseknek köszönhetően elcsípték, amikor 25%-ot romlottak az értékek, és máris küldtek a hematológiára.
* Április 4-e óta részt veszek Via Hello kaland online motivációs tréning-jén… Éppen ma érkezett a 14. kihívás. ♥

IMG_20160510_215204

Dióhéjban ezek.
Tervezek majd mindről írni is, csak a bal kezem nagyon fáj most, éppen ma húzták ki belőle a 72 órás branült és meg van viselődve. Vénagyulladás.

Szóval most inkább borogatom, kenegetem és pihenek illetve dolgozok. Az fontosabb, mint bloggolni. Főleg egy vállalkozónak.
Ja mert már vállalkozásom is van már. 😀 Zajlik az élet.

Hurghada – Turisták és oldalak

Hurghada – Turisták és oldalak

Régóta halogatom a hurghadai út leírásának folytatását. Valamelyik este azon morfondíroztam, vajon nem azért-e, mert ez a nap a következő, amelyiken megtapasztalhattuk a kevésbé népszerű oldalát is Egyiptomnak és sikerült intenzív negatív, és anyagilag és kellemetlen élményekkel is “gazdagodni” (ez pont nem túl jó szó ide).
Bármi is az oka, összekapom magam és írom tovább, mert időben egyre távolabb kerülünk azoktól a napoktól…

Hello tourist on the bright side…

A finom és bőséges reggeli elfogyasztása után lementünk a hotel strandjához, megcsodáltuk a vizet, sütkéreztünk a napon, és a társaság bátrabb tagjai be is merészkedtek a kissé hideg vízbe.
Hamar feltűntek a helyi “szolgáltatók” is, bár még akkor nem ismerük őket. Szinte állandóan jött hozzánk valaki és megpróbált különböző szolgáltatásokat ajánlani: masszírozást, kozmetikai kezelést, helyi hajóutat, különleges testfestést vagy éppen sorsjegyet a karácsonyi rendezvényre…
Eleinte nem volt ez zavaró, de később, a napok múltával kissé tolakodó érzést keltett. Érdekes volt beszélgetni, viccelődni ezekkel az emberekkel, de amikor lejött nekik, hogy mi bizony nem fogunk erre pénzt költeni, hamar elveszítettük érdekességünket – legalábbis arra a napra.
Szerencsére sikerült napozni és pihenni is mindenkinek, s kaptunk egy érdekes hajóútra is ajánlatot, amit előző nap az utazási irodánál nem kértünk. Ez a csomag többet ígért, de kicsit bizalmatlanok voltunk, mert sok rosszat is hallottunk ezekről a lokális utakról.
Gondoltuk ebéd utánig eldöntjük, mi legyen.

A napfürdőzés után mindenki kicsit visszavonult a szobájába, majd lementünk ebédelni. Jómagam nagyon óvatosan választottam meg az ételeket, igyekeztem az útikönyvek tanácsait megfogadni, így nem vettem zöld salátát, gyümölcsöt, nem válogattam sokfélét, lehetőleg frissen készült és/vagy alaposan megfőtt dolgok mellé tettem le a voksomat. Gondolom jól tettem, mert egész út alatt semmilyen kirívó emésztőrendszeri problémám nem volt.

Hello tourist on the dark side…

Arra gondoltunk, hogy délután elmegyünk az idegenvezető által ajánlott mecsetbe. Bár ő azt mondta, biztonsági okokból érdemes taxiba ülni, mi úgy gondoltunk hatan vagyunk, mi bajunk lehet…
El is indultunk a szállodától a mecset felé, itt-ott olykor elbizonytalanodva, hogy vajon ez volt-e az említett Y elágazás. Sikerült is eltévednünk, bár jó irányba mentünk, még csak nem is az emlegetett, veszélyes építkezésen, hanem szerintem a nyomornegyeden keresztül.
Döbbenetes dolgokat láttunk, nem gondoltam, hogy itt ilyen körülmények között élnek emberek. Nyomasztó volt, egyre nyomasztóbb – olyan érzés kerített hatalmába, mintha varjak köröznének körülöttünk és fogyna a levegő…
A párom mellett feltűnt két gyerek akik baksist kértek illetve próbáltak papíruszokat rásózni. Egyre közelebb nyomakodták hozzá, és bizony mire észbe kapott, kilopták a zsebéből a pénztárcáját. A sikeres akciójukat követően pillanatok alatt el is tűntek. A fiúk gondolták, hogy utánuk mennek, de mi lányok nem engedtük, egyáltalán nem akartunk magunkra maradni a nyomasztó környéken és nem tűnt valószínűnek, hogy a tetteseket el lehet csípni, s ha igen, akkor náluk lenne még a tárca.
Sajnos nem csak készpénz volt benne, hanem a visa kártyám is, ezért ott hagytuk a már éppen elért mecsetet, kölcsönkértünk taxira, s visszarobogtunk a szállodába. Hosszas telefonálgatás után sikerült a kártyámat letiltatni, ezután a szobánkba bújtunk megnyugodni és számba venni, mennyi pénzt loptak el tőlünk… Szerencsére mindig több helyre tesszük a pénzünket, sosem tartjuk mellette az iratainkat stb., így nem volt olyan nagy csapás ez az esemény, de szerintem bennem kicsit megroppant valami, és tulajdonképpen a teljes nyaralás alatt sokkal bizalmatlanabb lettem.

 

Miután megnyugodtunk, lementünk a beachre, és igent mondtunk a másnapi hajóútra.
A srác akivel itt összebarátkoztunk ajánlott nekünk egy helyi kávézót az utca másik oldalán és bár bevallom nem volt sok bizodalmam kimenni a hotelből (legszivesebben hazajöttem volna), azt gondoltam olyan ez, mint baleset után autóba ülni – muszáj a szorongást leküzdeni, így nem tiltakoztam.
Sammynél isteni volt a török kávé, és a nescafét nagyon vicces bögrében szolgálta fel. Bár egyetlen turista sem ült ezen a helyen, nem néztek ki minket, csak kissé csodálkoztak rajtunk…

 Este kimentünk a For You-ba koccintani, aztán jót beszélgettünk a szálloda bárja mellett, s részt vettünk egy animációs programon is, itt ismerkedtünk meg az animátor csapat tagjaival és a többségüket azonnal a szívünkbe zártuk…
Hurghada – Welcome in Egypt!

Hurghada – Welcome in Egypt!

Reggel, hála az égnek, vállalható időben indultunk Hurghadába, így nem kellett hajnalok hajnalán kelni. Bár megvallva az igazat, a reggel hat óra tulajdonképpen mégis annak számít például nekem.
Érdekes volt a “világvége” napján indulni, de gondoltam, ha a Sors úgy gondolja, hogy a fellegek közt, vagy éppen Afrika szélén érjen a vég, hát legyen.
A Kartago Tours transzfer szolgáltatása korrekt volt, pontosan jött a fuvar, igaz helyettesítőkkel, így a visszafelé úthoz nem kaptunk információt, de ez a baki akkor még nekünk nem tűnt fel…
A reptéren lelkesen betekercseltettük a csomagokat (no meg rajzoltam rájuk csecse jeleket) és utána döbbenten vizsgáltuk, vajon a csaknem cipősdoboznyi méretűre zsugorodott pakkokban megváltozik a téridő kontinum és majd rendben ki tudunk mindent venni érkezéskor, vagy egészen picuri, esetleg romokban heverő cipőket és egyéb tárgyakat lelünk majd bennük…

A repülés eseménytelen volt, bár amikor feltűnt az általam havas hegyeknek vélt vidék, a párom felvilágosított, hogy az bizony rengeteg homok és azt hiszem, itt kezdtem el felfogni, hogy mennyire más világba érkezem.
A gépen felszolgált ételről készítettem néhány fotót, ami közül az itt szereplőt ítéltem szalonképesnek (a húsgolyós-tésztásat például határozottan nem).
Mivel nagyjából az egész utazás alatt féltem a sokak által beharangozott, “szaladgálós” vírustól, ezért sem a főételt, sem a sütit nem ettem meg, csak a péksütit, a sajtot és az olajbogyókat, amikre teljesen rákattantam, és minden nap elmajszoltam legalább 6-8 szemet. Fogalmam sincs miért, azt hiszem csak hallgattam a szervezetem jelzéseire.

Sikeresen landoltunk Hurghada repterén, konstatálhattuk, hogy egyelőre a világvége nem következett be, majd belecsöppentünk a helyi, sajátos karácsonyi hangulatba: pálmafákkal, kínai csecsebecsékkel, elképzelhetetlen zenei feldolgozásokkal, fehér-rózsaszín karácsonyfákkal és mindennel, ami szerintük a turistáknak ilyenkor kell.
Jó érzés volt kilépni a ragyogó kék ég alá, a napsütésbe, hiszen itthon már egy ideje csak szürke eget láttunk…
A magyar utazókat hamar szétrendezték különböző buszokba, ami kiszállított minket a szállodákba. Mivel mi a központban foglaltunk szállást, így szinte minden hotelt megcsodálhattunk kívülről, míg el nem értük a miénket.
Hú, bevallom, amikor megláttuk az eredetileg választott hotel bejáratát, hálát adtam az égnek, hogy mégsem nem ide jöttünk: a szálloda bejárata konkrétan egy építkezésre hasonlított, s engem bizony nem győzött meg az idegenvezető “belül higgyétek el nagyon szép” mondata.

 Elsőre rendkívül különös volt látni a működő szállodák mellett álló, félbehagyott (elhagyott?!) építkezéseket (amíg valami nem készül el, nem kell adót fizetni). Mint írtam, olykor a használatban lévő épületek egyes részei is szét voltak verve…

Kissé aggódva vártam a MinaMark Hotel felbukkanását, de szerencsére pozitívan csalódtam: ép bejárat, sajátos karácsonyi hangulat (amihez később már érzelmileg is kötődtem, mert összebarátkoztunk azzal, aki a vicces dekorációt festette) jellemezte.
A bejelentkezés viszonylag hamar megvolt, és egy gyors egyeztetés után az idegenvezető tovalibbent (még volt utánunk egy hotel).
A szobák elfoglalása közben mindenki találkozott a helyi “menedzserrel” – mi szerencsére csak eggyel – aki nem távozott a szobából, amíg némi baksissal nem biztosítottuk őt arról, hogy bárminemű gond esetén hozzá fogunk fordulni.

A mi ablakunk a pálmafás-virágos sétányra nézett, tetszett a szoba is (olyan volt mint a képeken, csak kicsit “használtabb” és kevésbé tűnt tisztának), és a környezet is. Mire ideértünk – az ebédet lekéstük, hiszen az összes hotelnél megálltunk – mindannyiunkat az éhhalál kerülgetett, ezért kipakolás után azonnal a szállodával szemközti KFC-be vetettük magunkat. Ehhez persze át kellett jutni a négysávos úton, ami csak leírva tűnik egyszerűnek, ez Hurghadában komoly kihívás (vannak akiknek nem is mindig sikerül).
Az éhes ember azonban nem ismer lehetetlent, mi bizony az árusokon, kéregetőkön, dudáló taxisokon és robogó autókon át becsörtettünk a korgó hasú macskák által kerülgetett gyorsétterembe!
Nagyjából ismerősek voltak a menük képei, így könnyen választottunk. Itt a választott pakkhoz járt egy adag főtt barnarizs is. Teljes bizalommal befaltunk mindent, miközben megcsodáltuk a szépséges egyiptomi papírpénzeket, amiket a szomszédban váltottunk.

 

Itt ért az első nagyon kellemes élmény, a szomszéd asztalnál ülő, kisgyermekes egyiptomi család hölgy tagja ránk mosolygott, megkérdezte először vagyunk-e itt, és az igen válaszra a “Welcome in Egypt!” köszöntés kíséretében villantotta ránk ragyogó mosolyát…

Az életmentő “ebéd” után robogtunk vissza a hotelbe (ami kábé szemben volt, de az említett úton-átkelési nehézségek miatt kellett rá időt és türelmet szánni), ahol összegyűlt a MinaMarkban tartózkodó nyolc fős magyar csapat, valamint pontosan megérkezett az idegenvezető is, aki részletes tájékoztatást tartott mindenről, amit itt érdemes tudni (szorgosan jegyzeteltem). Ekkor sorolta fel a fakultatív program lehetőségeket is.
A kirándulások közül a luxori út tűnt vállalhatónak és értékesnek, annak ellenére, hogy hajnal háromkor kellett kelni (aki Kairóba ment előző nap, annak fél egykor és éjjel tizenegy körül értek vissza).
Mi magyar szervezésű hajókirándulásra nem jelentkeztünk, indult ilyen a mi szállodánkból is, igaz helybéliekkel, és végül arra mentünk el néhány nappal később.
Igen fontos információ volt, hogy az országba érkezés után, 48 órán belül lehet még a Duty Free shopban vásárolni. Ezen felbuzdulva, all inclusive ellátás ide vagy oda, mi elbattyogtunk az említett helyre, és vettünk egy-egy üveg jófajta whiskyt, tutiamifix.

Este elmentünk a környéken sétálni, és mindjárt megvilágosodtam, mi célja a rémesen ronda, piszkos, műanyag pálmafáknak az út mentén… Így sötétben jobban nézett ki, tény.
Bevallom, engem már ekkor nyomasztott a lépten nyomon hozzánk lépő árusok serege, és ijesztően viszkettem a portól, valamint valószínűleg pszichésen is, a sok látott piszoktól. (A fürdőszobánkat már érkezésünkkor végigtakarítottam az otthonról hozott fertőtlenítő spray segítségével.)
Volt mégis az egésznek egy ismeretlen, finom varázsa, ami megérintett és gyermeki szemekkel csodálkoztam rá Hurghada központjának éjszakai forgatagára…

A világvége pedig nem jött el.

Hurghada – miértis

Hurghada – miértis

Páraknak már meséltem az útról és többségében alapból nem értik, miért mentünk ide, hogyha saját bevallásom szerint nem vagyok: sem nap rajongó, sem pancsilény, sem lustánfekvős-pihenős-fajta, sem lustizós, kinemmozdulós.
Válaszként egyszerűen, angolul csak annyit mondanék: “it’s complicated“, azaz ez bonyolult.
Lényeg a lényeg – nekem ez az út karácsonyi ajándék volt. Opcióként nem választhattam mást, bár egy ideig “játszott” a “tavasszal majd együtt elmegyünk Kubába” lehetőség is. Végül nem így alakult (nem is baj!).
Bár engem mindig is Egyiptom ősi, ókori és szakrális helyei vonzottak, az aktuális politikai helyzet miatt, nem is lett volna célszerű talán odamenni, ráadásul volt lehetőség befizetni fakultatív programként… szóval azt gondoltam: még sosem karácsonyoztam tengerparton, barátokkal, ráadásul egy másik kontinensen – Miért ne?!

 

Hatan a For You-ban

Fentiekből következik az is, hogy nem kettecskén utaztunk, hanem barátokkal, hatan. Vegyes banda volt: a párom legjobb barátja és kollégája (Pók), az ő kedvese (Kriszticsi) a csemetéjével (Jázmin, az ekkor még kilenc éves kislány) és édesanyjával (Naszi), no meg mi.

Aztán persze bővült a csapat, de ez már egy másik történet… 🙂