Oldal kiválasztása
Wombi meghalt

Wombi meghalt

Köszönöm ha drukkoltál nekünk, ahogy az előző bejegyzésemben kértem!
Sajnos, bár hosszan és kitartón küzdöttünk, Wombat pici teste feladta és 2018. február 2-án délután örökre elaludt.
Bár a halála rendkívül megviselt, mégis örülök, hogy ennek a végtelenül kedves, jámbor, jólelkű pici lénynek mi lehettünk a családja az elmúlt csaknem 5 évben. Mindent megadtunk neki, amit tudtunk és tényleg mindent megtettünk a gyógyulása érdekében is. Nehéz elfogadni, hogy ez nem volt elég, vannak dolgok amik nem rajtunk múlnak, talán esélyünk sem volt, vagy csak minimális…

Nagyon hiányzol, Wombi! ❤

Lencsi újra 1 kg felett!

Lencsi újra 1 kg felett!

Ahogy anno írtam, Lencsikém “beteg” volt. Valójában nem a szószerinti betegség az, amikor a fogacskákkal van gond, de mégis nagy baj lehet belőle, főleg ha az elszenvedője tengerimalac.
Lencsit először csak az ismerős orvoshoz vittük el, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy helyrehozza a bajt. Sajnos több mint egy hónapig küszködtünk így, hiába, csak nem javult a szentem. Jómagam már zombi voltam, mert 3 óránként etettem őt fecskendőből, hogy életben maradjon, mert csak nem evett semmit önállóan, hiába mentünk vissza újra meg újra és volt elvileg “minden rendben”. Bár odaszaladt az ételekhez, amit beraktam, de aztán csak nézett rám a gombszemeivel fájdalmasan és nem evett.

A folytatás erre… erre…

Leírt fájdalom

Az előző bejegyzéssel kicsit kiemeltem a fejem az árban, levegőt venni. Azt hittem jobb lesz vagy nem is tudom mit reméltem. Hiába.

Meghalt az anyukám 2015. február 1-én, vasárnap este.

Leírhatatlan, amit érzek, amit átélek, amit átéltünk együtt, mégis ez egy webes napló, amit ráadásul mindig Anyu miatt is írtam… Leírom hát, ami sikerül, a könnyekkel küzdve.
Már több mint kilencvenhat órája nem él az édesanyám.
Leírom és már bőgök is. Gondolom ez még egy ideig így lesz. Hiába “mondták meg” nem akartam elhinni, elfogadni, azt reméltem, hogy amikor kedden bemegyünk a kórházba, ott fekszik majd és mindaz, amit a telefonban mondtak egy nagyon rossz “vicc” lesz. De nem. Kaptam papírokat és egy zsákot a holmikkal. Anyu pedig sehol… Maradt a leírhatatlan, üresség és fájdalom.

Szeretlek, Anyu! Remélem megtaláltad a békét és a nyugalmat, amire annyira vágytál már!
Köszönöm, hogy élek! ♥

Katyvasz

Döbbenet mennyi minden kavarog a fejemben és az életemben, úgy érzem méretes katyvasz keveredik benne, amit időnként megpróbálok szétrendezni, kifésülni, mint egy nagy életkócot, bogoncot – főleg hajnalban, amikor nem tudok aludni.
Nagyon keresem-találom mindenben a jót, az örömet, a szépet vagy legalább a kihívást. Mégis besokallok és én, a volt esti-bagolynépség kidőlök, már este kilenckor – szerintem el is aludnék, ha a felettünk lakó nem dübörögne annyit – nem tudok alkotni, sem kézműveskedni, sem írni.
Bár most éppen laptoppal az ölemben mégis próbálok, hogy legalább ne töltsem bután az időt már fél kilenckor.

Holnap Anyuhoz megyünk a fiammal – múltkor a lányom jött velem. Próbálok/próbálunk segíteni: vásárolunk, ügyintézünk, orvoshoz megyünk – mikor mit kell, de a társ elvesztését nem tudom helyette feldolgozni, sőt ez az, ami miatt én is – aki oly keveseket tudott megsiratni – annyit szipogtam, sírdogáltam.
Nem szeretnék ide jutni, nem akarok másodikként halni, a társam temetni… jajj, nem!

Zajlik még …
– A búcsú a jelenlegi otthontól, azaz a lakáseladás, és persze ott is van kavarás (már van, de banki hiteles a vevő, hogyne lenne hát mindenféle gond?!).
– Ház a hajrában: még annyi minden van ott is, hogy szinte hihetetlen, egy hónap múlva ott fogunk lakni?! Rengeteg döntés, rohangálás és beszerzés van most.
– Mindenfájás, jajj de annyira, hogy már tényleg orvoshoz kéne menni, de ott akarok, majd az “új otthonos” dokinál. Kérdés lehet-e, szabad-e ennyit várni, mikor olykor alig tudok járni úgy fáj a csípőm (vagy nem tudom én mi, de ott fáj, ha lépek) és mindkét kezem csontjai is. Megterhel nagyon Anyuhoz menni, mivel olyan sokat kell vezetni, autózni, de szorítom a fogam, muszáj – neki csak én vagyok most!
– Új vállalkozásaink indítgatása, előkészítése, hogy olyan jövőt építsünk, ami nekünk tetsző, vállalható és megélhetést is nyújt.
– Nagyon kéne már pakolni, mert ilyen begyulladt izületekkel nem lehet erre csak néhány napot szánni, inkább többször kicsit, a párom meg nem igazán aktív és lelkes ezügyben.
– Tanulok vadul, mindenféle izgalmas dolgot, a legrejtélyesebb és legújabb számomra a SEO terület. Élvezem a dolgot, és érzem milyen picinyke buta lény vagyok…
– Van néhány tök privát, saját kreatív tervem illetve beszorulásom (pinkandred), amikkel tudom magam nyomasztani, hogy nehogy leteljen az időm és erre meg ne jusson. Akarom, kell nekem, de nem fér most bele. Türelem…
– A háztartási gépekkel rendeltem egy könnyű varrógépet (Anyutól is kaptam, de olyan nehéz hogy fel sem bírtam emelni, így a gyerekeknek adtam), jó lenne november magasságában már próbát tenni vele – gyűjtöm is az inspirációkat.
– Kéne értelmesebben enni, napról napra magamnak főzni, mert az új
táplálkozási módom, kombinálva a szervezetem nyújtotta lehetőségekkel
bizony komoly kihívások elé állít a mindennapi meleg étel beszerzésében.
– Azt hiszem pre-klimaxolok vagy mi ez, csomó dologban türelmetlenebb lettem (én, az egykori birka), számomra is rémisztően fel tudom magam húzni – szinte remegek tőle. Szerencsére más jele még nincs, de ahogy olvastam ez már lehet a változó korba lépés hatása.

Vagy csak sok a minden?!

Álmok háza – csapó 9

Álmok háza – csapó 9

Ház-as hírek következnek. Mondjuk legyen csapó kilences, hamár 6-7-8-at írtam a múltkor…

Először is, imádom ahogy a házra süt a nap! ♥ Általában este megyünk ki – olykor reggel – és délután hat és hét körül aranyló fénybe vonják az utcafronti homlokztatot a napsugarak. Ilyenkor fog bejutni a fürdőszobákba is a természetes fény (télen nyilván nem) – ami szuper, mert ilyenkor fogok zuhanyozni! ♥ Imádom, hogy valaki Pinokkió-szerű fejet rajzolt a kapura, ahol a csengőnek kivezették a zsinórokat. Annyira cuki! 😀 ♥

Az utóbbi időszakban már nagyon véglegesíteni kellett a burkolási dolgokat, szóval kihordtunk rengeteg féle kőlapot a házba, hogy megnézzük azon a helyen, abban a fényben, ahol majd lesz. Így ki is esett az első pillanatoktól “szerelem” burkolat és később a második kedvenc is. Ellenben a második turnust felnyalábolva kaptunk új, “most érkezett” (tényleg, aznap!) kőlapokat és bár tipródtunk, de végül kivittük a kicsit sötétebb, barnás verziót is. Milyen jól tettük, mert a helyben rögtönzött kiszavazó-showban ő maradt bent és végül ebből lesz a teljes földszint valamint a lépcsők burkolata is! ♥

Miközben mi véglegesítettük a fürdőszoba terveket és a burkolatokkal kapcsolatban is szinte minden döntést meghoztunk (kivéve a konyhába kerülő “fröccsenő fal”-részt), a vakolási munkák készültek el bent, kint pedig készül a kerítés és az erkélyekre a korlát, valamint a tető alját is befejezték az ácsok. Sajnos a kamerák kábelét nem vitték el a burkolat alatt – nem szólt nekik senki – de megoldjuk majd máshogy, így nem kell visszabontani amit alkottak.

Még nincs kész az aljzatbeton, és az esőzések miatt bizony az alsó szinten néha tocsogunk a vízben. Vicces! De már olyan szép minden és imádom a ház illatát! Nekem a nedves vakolat, friss beton illat amúgy is kedves, sőt tudom hogy furcsa, de ínycsiklandó is – kívánom, harapnám, megenném. Gyerekkoromban is ettem a falat, homokot – gondolom a vashiány miatt van. Szerencsére az élvédők tőlem, és talán a nyúltól is óvják a csodaszép falainkat! ♥

A héten voltunk külső vakolat színt választani a leendő ikerszomszéddal. Ezekből készülnek most méretes, kikent minták, amiket kiviszünk majd a házhoz és a különböző fényben közösen analizálva eldöntjük, mi kerüljön a falakra.
Ígéretes neve volt a színeknek: praliné, capuccino, mocha… ♥