Browse Tag

szeretet

Lencsi újra 1 kg felett!

Ahogy anno írtam, Lencsikém “beteg” volt. Valójában nem a szószerinti betegség az, amikor a fogacskákkal van gond, de mégis nagy baj lehet belőle, főleg ha az elszenvedője tengerimalac.
Lencsit először csak az ismerős orvoshoz vittük el, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy helyrehozza a bajt. Sajnos több mint egy hónapig küszködtünk így, hiába, csak nem javult a szentem. Jómagam már zombi voltam, mert 3 óránként etettem őt fecskendőből, hogy életben maradjon, mert csak nem evett semmit önállóan, hiába mentünk vissza újra meg újra és volt elvileg “minden rendben”. Bár odaszaladt az ételekhez, amit beraktam, de aztán csak nézett rám a gombszemeivel fájdalmasan és nem evett.

A folytatás erre… erre…

Leírt fájdalom

Az előző bejegyzéssel kicsit kiemeltem a fejem az árban, levegőt venni. Azt hittem jobb lesz vagy nem is tudom mit reméltem. Hiába.

Meghalt az anyukám 2015. február 1-én, vasárnap este.

Leírhatatlan, amit érzek, amit átélek, amit átéltünk együtt, mégis ez egy webes napló, amit ráadásul mindig Anyu miatt is írtam… Leírom hát, ami sikerül, a könnyekkel küzdve.
Már több mint kilencvenhat órája nem él az édesanyám.
Leírom és már bőgök is. Gondolom ez még egy ideig így lesz. Hiába “mondták meg” nem akartam elhinni, elfogadni, azt reméltem, hogy amikor kedden bemegyünk a kórházba, ott fekszik majd és mindaz, amit a telefonban mondtak egy nagyon rossz “vicc” lesz. De nem. Kaptam papírokat és egy zsákot a holmikkal. Anyu pedig sehol… Maradt a leírhatatlan, üresség és fájdalom.

Szeretlek, Anyu! Remélem megtaláltad a békét és a nyugalmat, amire annyira vágytál már!
Köszönöm, hogy élek! ♥

Katyvasz

Döbbenet mennyi minden kavarog a fejemben és az életemben, úgy érzem méretes katyvasz keveredik benne, amit időnként megpróbálok szétrendezni, kifésülni, mint egy nagy életkócot, bogoncot – főleg hajnalban, amikor nem tudok aludni.
Nagyon keresem-találom mindenben a jót, az örömet, a szépet vagy legalább a kihívást. Mégis besokallok és én, a volt esti-bagolynépség kidőlök, már este kilenckor – szerintem el is aludnék, ha a felettünk lakó nem dübörögne annyit – nem tudok alkotni, sem kézműveskedni, sem írni.
Bár most éppen laptoppal az ölemben mégis próbálok, hogy legalább ne töltsem bután az időt már fél kilenckor.

Holnap Anyuhoz megyünk a fiammal – múltkor a lányom jött velem. Próbálok/próbálunk segíteni: vásárolunk, ügyintézünk, orvoshoz megyünk – mikor mit kell, de a társ elvesztését nem tudom helyette feldolgozni, sőt ez az, ami miatt én is – aki oly keveseket tudott megsiratni – annyit szipogtam, sírdogáltam.
Nem szeretnék ide jutni, nem akarok másodikként halni, a társam temetni… jajj, nem!

Zajlik még …
– A búcsú a jelenlegi otthontól, azaz a lakáseladás, és persze ott is van kavarás (már van, de banki hiteles a vevő, hogyne lenne hát mindenféle gond?!).
– Ház a hajrában: még annyi minden van ott is, hogy szinte hihetetlen, egy hónap múlva ott fogunk lakni?! Rengeteg döntés, rohangálás és beszerzés van most.
– Mindenfájás, jajj de annyira, hogy már tényleg orvoshoz kéne menni, de ott akarok, majd az “új otthonos” dokinál. Kérdés lehet-e, szabad-e ennyit várni, mikor olykor alig tudok járni úgy fáj a csípőm (vagy nem tudom én mi, de ott fáj, ha lépek) és mindkét kezem csontjai is. Megterhel nagyon Anyuhoz menni, mivel olyan sokat kell vezetni, autózni, de szorítom a fogam, muszáj – neki csak én vagyok most!
– Új vállalkozásaink indítgatása, előkészítése, hogy olyan jövőt építsünk, ami nekünk tetsző, vállalható és megélhetést is nyújt.
– Nagyon kéne már pakolni, mert ilyen begyulladt izületekkel nem lehet erre csak néhány napot szánni, inkább többször kicsit, a párom meg nem igazán aktív és lelkes ezügyben.
– Tanulok vadul, mindenféle izgalmas dolgot, a legrejtélyesebb és legújabb számomra a SEO terület. Élvezem a dolgot, és érzem milyen picinyke buta lény vagyok…
– Van néhány tök privát, saját kreatív tervem illetve beszorulásom (pinkandred), amikkel tudom magam nyomasztani, hogy nehogy leteljen az időm és erre meg ne jusson. Akarom, kell nekem, de nem fér most bele. Türelem…
– A háztartási gépekkel rendeltem egy könnyű varrógépet (Anyutól is kaptam, de olyan nehéz hogy fel sem bírtam emelni, így a gyerekeknek adtam), jó lenne november magasságában már próbát tenni vele – gyűjtöm is az inspirációkat.
– Kéne értelmesebben enni, napról napra magamnak főzni, mert az új
táplálkozási módom, kombinálva a szervezetem nyújtotta lehetőségekkel
bizony komoly kihívások elé állít a mindennapi meleg étel beszerzésében.
– Azt hiszem pre-klimaxolok vagy mi ez, csomó dologban türelmetlenebb lettem (én, az egykori birka), számomra is rémisztően fel tudom magam húzni – szinte remegek tőle. Szerencsére más jele még nincs, de ahogy olvastam ez már lehet a változó korba lépés hatása.

Vagy csak sok a minden?!

Álmok háza – csapó 9

Ház-as hírek következnek. Mondjuk legyen csapó kilences, hamár 6-7-8-at írtam a múltkor…

Először is, imádom ahogy a házra süt a nap! ♥ Általában este megyünk ki – olykor reggel – és délután hat és hét körül aranyló fénybe vonják az utcafronti homlokztatot a napsugarak. Ilyenkor fog bejutni a fürdőszobákba is a természetes fény (télen nyilván nem) – ami szuper, mert ilyenkor fogok zuhanyozni! ♥ Imádom, hogy valaki Pinokkió-szerű fejet rajzolt a kapura, ahol a csengőnek kivezették a zsinórokat. Annyira cuki! 😀 ♥

Az utóbbi időszakban már nagyon véglegesíteni kellett a burkolási dolgokat, szóval kihordtunk rengeteg féle kőlapot a házba, hogy megnézzük azon a helyen, abban a fényben, ahol majd lesz. Így ki is esett az első pillanatoktól “szerelem” burkolat és később a második kedvenc is. Ellenben a második turnust felnyalábolva kaptunk új, “most érkezett” (tényleg, aznap!) kőlapokat és bár tipródtunk, de végül kivittük a kicsit sötétebb, barnás verziót is. Milyen jól tettük, mert a helyben rögtönzött kiszavazó-showban ő maradt bent és végül ebből lesz a teljes földszint valamint a lépcsők burkolata is! ♥

Miközben mi véglegesítettük a fürdőszoba terveket és a burkolatokkal kapcsolatban is szinte minden döntést meghoztunk (kivéve a konyhába kerülő “fröccsenő fal”-részt), a vakolási munkák készültek el bent, kint pedig készül a kerítés és az erkélyekre a korlát, valamint a tető alját is befejezték az ácsok. Sajnos a kamerák kábelét nem vitték el a burkolat alatt – nem szólt nekik senki – de megoldjuk majd máshogy, így nem kell visszabontani amit alkottak.

Még nincs kész az aljzatbeton, és az esőzések miatt bizony az alsó szinten néha tocsogunk a vízben. Vicces! De már olyan szép minden és imádom a ház illatát! Nekem a nedves vakolat, friss beton illat amúgy is kedves, sőt tudom hogy furcsa, de ínycsiklandó is – kívánom, harapnám, megenném. Gyerekkoromban is ettem a falat, homokot – gondolom a vashiány miatt van. Szerencsére az élvédők tőlem, és talán a nyúltól is óvják a csodaszép falainkat! ♥

A héten voltunk külső vakolat színt választani a leendő ikerszomszéddal. Ezekből készülnek most méretes, kikent minták, amiket kiviszünk majd a házhoz és a különböző fényben közösen analizálva eldöntjük, mi kerüljön a falakra.
Ígéretes neve volt a színeknek: praliné, capuccino, mocha… ♥

Álmok háza – csapó 6, 7, 8?

Elmaradtam, lemaradtam. Van mentségem, de nincs, mert szeretem ezt a virtuális naplót, és jó lett volna ha itt “minden” megvan. De… annyi minden történik, történt: voltunk közben betegek (nem kicsit), három nagy terv is életre kel egyszerre, nap mint nap alkotok, a ház rohamléptekkel halad és csomó intézni- és döntenivaló van, ráadásul most éppen “matyó-hímzés” is díszeleg a hasamon (holnap varratszedés). Szóval élünk, nagyon! ♥
Esténként meg sokszor kidőlünk, korán, együtt és alaposan (értsd, azonnal elájulunk és alszunk). Nem baj, most pótolok, először is legalább a házról…

Sokszor, bizony van, hogy hetente többször is kijárunk, szeretünk csak lenni is ott. Jó. Különleges. Valójában leírhatatlan.

Amikor utoljára ide lejegyeztem az élménykarcolatot, csapó 5-öt írtunk és még “csak” készültek a második szint külső falai. Ha belegondolok, hogy a házunk helyén február közepén még didergő fűszálak kócoskodtak, március első keddjén pedig az alapot ásták a földbe, most már lassan “tető alatt vagyunk” – ami konkrétan annyit tesz, hogy kész az ácsolat, építik a tetőtér válaszfalait és nemsokára rakják a cserepeket is.

 

“Is”, írtam mert annyi dolog történik hirtelen, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Jött a villanyszerelő és meg kellett mondanunk hova kerüljenek a konnektorok, a lámpák, milyen dugaszt kérünk, hol lesz a sütő, a hűtő, mennyi TV-kiállás kell és akarunk-e számítógépeknek hálózatot kiépíteni ésatöbbi, ésatöbbi. Jaaaaaajjj!

Milyen jó, hogy annyi mindenen gondolkodtunk már előre, terveztünk papíron, számítógépen, rajzokon és megbeszéltük. Bizony most nagyon jól jöttek a terveink, bár a felső szint berendezésével még seholsem tartottunk!

És most már jön a riasztós, a klímás, aztán már nagyon dönteni kéne a burkolatokkal kapcsolatban is!
Azért alakulunk. Igaz a nagyon beleszeretős laminált padlót el kellett vetni, pedig csodaszép volt, minőségben és árban is megfelelt, de sajnos nem létezett hozzá szegőléc. :/ Még jó hogy szóltak, erre is figyelni kell, nehogy pórul járjunk!

A kivitelező partnercége elkészítette a fürdőszobák látványterveit, és bár még nem tökéletes, de többé-kevésbé megvagyunk (juhúúúúú!), méghozzá nem csak a burkolatok kiválasztásával, de találtunk igényes és megfizethető vécét és bidét is.

Még a zuhany kialakítása jó menet lesz… ennek utána kell járni.

A konyhatervezés nem-kicsit kacifántos. Eredetileg szabadkezet kaptam. De a konyhám benne lesz a nappaliban, sőt, abban a térben, ahova hazaérkezünk (értsd, szinte ide jövünk be az ajtón), ahol a vendégek lesznek és úgy egyáltalán, elég magas élmény-szinten lesz majd az új fészekben, ezért egyrészt hangolni is kell mindenhez, másrészt nem lehet olyan, hogy csak nekem jó.
Na ennek megfelelően volt is már számos változata, arculata: voltak, vannak és tartok tőle, hogy lesznek hüppögéseim, lemondásaim, vad ötleteim, elengedéseim és akarásaim….
A mai fejlemény az, hogy az eredeti döntésünket megmásítva (“egyelőre, az első néhány évben minden fal fehér marad”) használunk néhány falon egy (azonos!) színt is: valamilyen szép, jól megválasztott, nem-cincis szürkét.
Ez most nekem nagy boldogság, mert lehet a konyhában fehér polcom például (bár előfordulhat, hogy nem ez lesz majd, amit választok, de legalább lehetne! 🙂 ).
Jól tudok majd a kontrasztokkal játszani, és már biztos (?), hogy lesz táblafalam is, amihez rengeteg inspirációt hörcsögöltem be, évek óta vágytam rá! (Ide most nem teszek képet mert a végleges tervünk szupertitkos, az inspirációk meg nem az enyémek, nem ékeskedem velük.)

Hű, ennyit fér most a web-naplóba, mert mindjárt elalszom és holnap reggel kelni kell.
Szeretés van, boldogság és hömpiség. ♥

Álmok háza – csapó 5

Hű, törünk az ég felé. Már a második szint falai készülnek! Annyira jó, hogy eddig minden szakember és/vagy hozzáértő ismerősünk, akit kivittünk a házhoz, pozitív dolgokat mondott a kivitelezéssel kapcsolatban, így kicsit nyugodtabb vagyok. Azért a szakember bevonástól nem tekintünk el, biztos ami biztos.
Ahhoz képest, hogy sosem akartam építkezni, rettegtem a vele járó sok-sok macerától, most itt vagyunk nyakig benne – együtt. Napi szinten válogatunk online szanitereket, köveket, szobákat tervezünk és esténként rohangálunk boltból boltba. Korainak tűnik még, de olyan tempóban haladunk, hogy azt hiszem, szükséges, mert bár a padlóba együtt szerettünk bele és ha minden igaz “megvan”, de még rengeteg dolgot kell kitalálni, kiválasztani, beszerezni.

Még a múlt héten megismerkedtünk a leendő közvetlen szomszédokkal is és ismét bekéredzkedtünk a mellettünk épült, “pont ilyen” házban lakókhoz is a berendezés, elrendezés stb. miatt. Aranyos, fiatal házaspár lakik majd mellettünk, két kisgyerekkel. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban is, pedig többen óva intettek az ikerháztól. Szerintem nekünk jó lesz, a telek elég, nekem még biztonságérzetet ad (tulajdonképpen én házat sem akartam, félős vagyok :D).
Szerintem, ha egy panel lakásban több mint tíz évig bírtuk a zajokat, akkor az, hogy a ház korrekt módon hangszigetelt falának másik oldalán is él egy család, nem lehet gond.
Csupa jó emberrel találkozunk a környéken is, mindenki kedves, köszön, beszélget, nyitott. Imádunk ott lenni! ♥

Álmok háza – csapó 4

Szinte fénysebességgel haladunk a “életet megváltoztató esemény” – ahogy ma a párom nevezte – felé.
A házikónál ezen a héten is kétszer voltunk (bár én csak egyszer).
Annál is inkább kötelező a birtokra járás, mert a rágcsálóink apró serege szinte követeli az ilyenkor szedett, friss füvet, ami néhány nap alatt elfogy, vagy megszárad és akkor már nem olyan… Persze nem a telken nő, hanem a közelben, nálunk még igencsak alkalmatlan a föld arra, hogy növény teremjen rajta.

A ház szépen cseperedik, szorgos kezek építik nap, mint nap. A héten készült az első szintre kerülő födém (azt hiszem ez a megfelelő szakszó), már nem ragyog felülről be a nap a leendő nappaliba, csak ott, ahol kihagyták a lépcső helyét.
Aprólékos bindzsizés nyomán elkészült a koszorút alkotó fémszerkezet is, ami csinosan passzol a téglákra.

Úgy ítéljük meg, hogy eljött az a pont, amikor már szakembert kell bevonnunk az építkezés felügyeletébe, mert nem értünk hozzá, és az egyes szakaszokat a kivitelezés befejezéséig át kell venni. Nekünk minden maga a csoda és szép, tényleg jó látni azt, hogy a megegyezés szerinti alapanyagokból készülnek a dolgok, de olyan részletek következnek, ahol nem fogjuk észrevenni az esetleges elmaradásokat, hibákat vagy a megbeszéltektől eltérő kialakításokat.

Álmok háza – csapó 3

Ezen a héten kétszer is voltunk a háznál: csütörtökön és ma, szombaton. Döbbenet, úgy nőtt ki a földből nem egészen három hét alatt, mint eső után a gomba. Március 4-én még a frissen kiásott, 1 méter mély alapot fotóztam, mára pedig már állnak az alsó szint falai…
Persze tudom, mondják hogy ilyenkor nagyon látványos a növekedés, és lelassul ez majd: például a jövő héten molyolgatós rész jön a vasszerkezettel, mielőtt majd érkeznének a beton gerendák.
Biztos csak mert kötődöm hozzá, de olyan szépek ezek a falak, és a belső térbe lépve már jobban érzékelhetőek a méretek…

Olyan jó, hogy rendszeresen kijárunk, egyre több emberrel találkozunk a leendő szomszédságból. Mindenki köszön, mindenki kedves, az emberek szinte ismeretlenül behívnak az otthonukba, mesélik az életük történeteit és a tapasztalatokat az ő házuk épüléséről, még mindenkinek közeli az élmény, hiszen az egész lakópark csak “ovis”.

Csodás idő volt, az aranyló nap fényesre cirógatta az utcafronti alsó ablak helyét. Nem tudom miért, de azt hittem ide alig ér majd  közvetlen fény és ma kellemesen csalódtam, bizony lesz napsütés itt is, erre az oldalra is mosolyog majd a napsugár. ♥

Álmok háza – csapó 2

Máris elérkeztünk az első fázis végéhez, készen van az alap!
Most kicsit pihengetés van: fürdés meg napozgatás. ♥

Nem tudom miért, de amúgy is imádom a friss beton illatát, most meg aztán főleg bőszen szimatolgattam a levegőben, és igyekeztem szivacsként tartalékolgatni, bár kicsit nehézséget okozott az arcüreggyulladásom és a mai fogászati kezelésem. Szerencsére azért áttört az illat a nyákon!
Párom és a közelben lakó barátunk már a saját telkünk (a héten megjöttek a hivatalos papírok is róla!) hátsó, kissé feldúlt “kertjében” csevegtek bőszen, hogy mit hogy merre… 😀 😀 😀

Még ma este meg is beszéltük a kivitelezővel a következő fázis, azaz az első szint kialakításával kapcsolatos egyedi igényeket és nekünk-fontosságokat, hogy minden úgy haladjon tovább a jövő héten, ahogy szeretnénk, mert kezdődik a második fázis!

 

Álmok háza – csapó 1

Itt a tavasz, eljött a március és megkezdődött az építkezés! Ez az első hét. Még csak kedd van, de már kiásták az alapot és ha minden igaz még a héten belekerül a beton is. Amikor megtudtam, hogy tényleg (de tényleg!) e l k e z d ő d ö t t bezsongtam, muszáj volt odamenni! Persze a páromat se kellett sokáig győzködni, el is gurultunk délután a telekhez és megnéztük…

Hihetetlen az egész, olyan mint egy álom, mintha nem is az én életem lenne!

 

A munkások persze mosolyogva nézték, hogy milyen boldogan fotózom a feltúrt, sáros földet. Kezet is ráztunk… hiába szabadkoztak, mit bántam én hogy piszkos a szorgos kezük, mégiscsak ők építik a leendő otthonunkat!

Még naplemente előtt gyorsan körbesétáltunk, a Kedves beszambázott a leendő nappaliba is. Olyan kicsinek tűnt most, ahogy néztük:
itt lesz a konyha, ott a nappali, itt megy majd fel a lépcső, ó ez a terasz…Pedig nem lesz kicsi, sőt.
Hű, mekkora csoda! ♥