Browse Tag

pillanatkép

Selfie-s kihívás

Bevallom nem igazán értem a selfie “sikerét”. Talán nem vagyok barátságban önmagammal vagy nem tudom mi a baj velem… de én nem értem.

Tényleg. Miért jó ez?

Ritkán nézek tükörbe: nem sminkelek, random helyeken fésülködök, és mivel még mindig nincs a fürdőszobánkban fent a tükör, ezért még csak a fogmosásnál sem látom magamat (már ha a fürdőben vagyok amikor fogat mosok, mert sokszor sétálgatok az elektromos fogkefével).

Eszembe jutott Via kihívása, és arra gondoltam belevágok, hátha megfejtem a selfi sikerének titkát… meg valahogy mostanában bejön nekem ez a kihívásos-projektes, önfeszegetős, komfortzóna piszkálós dolog.

Így tegnap este készítettem egyet. Persze mikor máskor, ha nem a hajnalban-kelős napon, amikor reggel vérvétel van, este meg fogorvosos nyúzás, és aztán későn érek haza a vonattal, ami még késik is….
Szóvel elsőre ezt a szundinyuszis, inkább a U2 koncertet lesős selfiet tudtam készíteni. Igyekszem majd jobbat is. A terv egy hét alatt legalább 3-4-et összehozni és esetleg megosztani is valahol. Meglátjuk.

Postaláda

Folytatom majd még a költözési sztorit is, de ma azért írok, mert annyira boldog vagyok: van a kerítésünkön postaláda! Rajta a nevünk, a címünk, szóval tényleg kint van, láthatja ország-világ hogy mi ide bizony beköltöztünk, lehet nekünk levelet írni meg minden és ez annyira jó!

Nekem fontos volt – nem tudom miért – az otthon része számomra a postaláda, ahol a külvilág elér, és ezen nem változtat az sem, hogy most már jellemzően e-mailben tartjuk a kapcsolatot szinte mindenkivel.

 

Még csak néhány napja jelentkeztünk be – nem tudták előbb megmondani a címünket – így a boldogság lendületével is kezdtem módosítani az adataimat, ahol csak tudom.

Szeretek leveleket kapni, szeretem ha nem üres a láda, hanem vár benne valami.
Azt hiszem fel is megyek a Postcrossing-ra is gyorsan… 🙂

Hetvenegy

Hetvenegy, legfeljebb hetvenegy nap és költözünk…
Tegnap amikor kigurultunk a házhoz egyeztetni a villanyszerelővel fellegek árnyalták a keleti égboltot és szivárvány ívelt a fák felett. Nem is Lacihoz siettem, hanem fotózni a különleges pillanatot, amit még ha nem is örökített meg tökéletesen a kamera, a lelkembe ívódott örökre…

Hol is tartunk?! Van vakolat, az erkélyeken korlát, sőt már színezik a házat (mokka színű lesz ♥) és megkezdődött a kertrendezés is. Öntik az aljzatbetont – a felső szint már kész, szerdán pedig (azaz ma?!) elkészül(t) a földszinten. Szeretnék is újra kimenni majd, mert valami kézjegyet jó lenne bennehagyni, amíg “puha”. ♥

A beltéri lépcső nyári szabadság miatt csúszik, de hamarosan az is készül, addig kicsit macerásabb lesz a burkolás…
A napokban egyeztetünk a konyháról, ezerrel háztartási gépeket nézegetek (és bajban vagyok %)).

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap “letelt” a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. 🙂

       

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! 🙂 Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. 😀

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.

           

Alkotni jó!

Jó reggelt! 🙂
A gyors reggeli takarítás után halacskák lakkozásával kezdtem a napot. Kortyolgatva a forró zöld teám, kenegetem a kék halakat és tervezem, milyen is legyen majd a nyaklánc, amire kerülnek. Szól a rádió, friss levegő árad be, a Lencsi vadul vizet kortyol… Imádom ezt a reggelt!

Tegnap este fél tízkor még apró szivecskéket gyártottam, mert annyira tetszett, ahogy azt a néhányat, ami volt a kisült sünik mellé szórtam, és úgy fotóztam le őket. A képen még nincsenek lakkozva, de este ezt is megcsináltam gyorsan, így ma már háromszor ennyi szívvel is készülhet a fotó. 🙂

A másik, magamnak-alkotós projektem, hogy készítem Zelk Zoltán: A három nyúl című versének “illusztrációját”, levegőn száradó gyurmából. Mivel “csak nekem” készül, bőven van idő vele szutymorogni. Kell is, sokat kell várni a fázisokra. Az első lépésben volt a formázás ebből a ragacsos, puha, agyagszerű anyagból, egy darabból – elemeket nem lehet illeszteni, mert ez az anyag nem tapad! Aztán egy nap száradás, majd alapozás, aztán pihi, majd első festés, pihi, második…
És még erdőt, környezetet is szeretnék hozzájuk. Szórakoztat nagyon! Majd mutatom ha kész, addig is az alvó három nyulak:

“Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben…”

Furcsa kétkezes

Ezt a bejegyzést most az új táblagépemről írom, az érintőképernyőt használva, két oldalról fogva, két hüvelykujjal nyomkodva. Nagyon furcsa, szokatlan. Az egykezes, mutatóujjal böködést már úgy-ahogy megszoktam.
Kb. másfél hete eladtam az előző tabletem és bár magam is meglepődtem rajta, hiányzott. Talán az ágybanfekvős betegség miatt is. Így aztán kellett egy új; kisebb, könnyebb, nekemvaló. Kiválasztottam, vágytam. Fehéret kértem.
Hála a Kedvesnek már meg is van, tegnap kaptam és még aznap este szinte teljesen beleköltöztem az LG G Pad-embe!
Tetszik a mérete, a kijelzője, a könnyűsége, a simulékonysága – mintha hízelegne, bújna. ♥
Ma készítettem hozzá saját fotóból háttérképet is!
Tényleg egyedi, lilis. 🙂 Most, hogy esik az eső, az effekt miatt különösen szép. Igazi kis virtuális fészek… Boldogság. ♥
#100happydays #day48

Álmok háza – csapó 5

Hű, törünk az ég felé. Már a második szint falai készülnek! Annyira jó, hogy eddig minden szakember és/vagy hozzáértő ismerősünk, akit kivittünk a házhoz, pozitív dolgokat mondott a kivitelezéssel kapcsolatban, így kicsit nyugodtabb vagyok. Azért a szakember bevonástól nem tekintünk el, biztos ami biztos.
Ahhoz képest, hogy sosem akartam építkezni, rettegtem a vele járó sok-sok macerától, most itt vagyunk nyakig benne – együtt. Napi szinten válogatunk online szanitereket, köveket, szobákat tervezünk és esténként rohangálunk boltból boltba. Korainak tűnik még, de olyan tempóban haladunk, hogy azt hiszem, szükséges, mert bár a padlóba együtt szerettünk bele és ha minden igaz “megvan”, de még rengeteg dolgot kell kitalálni, kiválasztani, beszerezni.

Még a múlt héten megismerkedtünk a leendő közvetlen szomszédokkal is és ismét bekéredzkedtünk a mellettünk épült, “pont ilyen” házban lakókhoz is a berendezés, elrendezés stb. miatt. Aranyos, fiatal házaspár lakik majd mellettünk, két kisgyerekkel. Bizakodó vagyok ezzel kapcsolatban is, pedig többen óva intettek az ikerháztól. Szerintem nekünk jó lesz, a telek elég, nekem még biztonságérzetet ad (tulajdonképpen én házat sem akartam, félős vagyok :D).
Szerintem, ha egy panel lakásban több mint tíz évig bírtuk a zajokat, akkor az, hogy a ház korrekt módon hangszigetelt falának másik oldalán is él egy család, nem lehet gond.
Csupa jó emberrel találkozunk a környéken is, mindenki kedves, köszön, beszélget, nyitott. Imádunk ott lenni! ♥

Álmok háza – csapó 4

Szinte fénysebességgel haladunk a “életet megváltoztató esemény” – ahogy ma a párom nevezte – felé.
A házikónál ezen a héten is kétszer voltunk (bár én csak egyszer).
Annál is inkább kötelező a birtokra járás, mert a rágcsálóink apró serege szinte követeli az ilyenkor szedett, friss füvet, ami néhány nap alatt elfogy, vagy megszárad és akkor már nem olyan… Persze nem a telken nő, hanem a közelben, nálunk még igencsak alkalmatlan a föld arra, hogy növény teremjen rajta.

A ház szépen cseperedik, szorgos kezek építik nap, mint nap. A héten készült az első szintre kerülő födém (azt hiszem ez a megfelelő szakszó), már nem ragyog felülről be a nap a leendő nappaliba, csak ott, ahol kihagyták a lépcső helyét.
Aprólékos bindzsizés nyomán elkészült a koszorút alkotó fémszerkezet is, ami csinosan passzol a téglákra.

Úgy ítéljük meg, hogy eljött az a pont, amikor már szakembert kell bevonnunk az építkezés felügyeletébe, mert nem értünk hozzá, és az egyes szakaszokat a kivitelezés befejezéséig át kell venni. Nekünk minden maga a csoda és szép, tényleg jó látni azt, hogy a megegyezés szerinti alapanyagokból készülnek a dolgok, de olyan részletek következnek, ahol nem fogjuk észrevenni az esetleges elmaradásokat, hibákat vagy a megbeszéltektől eltérő kialakításokat.

Álmok háza – csapó 3

Ezen a héten kétszer is voltunk a háznál: csütörtökön és ma, szombaton. Döbbenet, úgy nőtt ki a földből nem egészen három hét alatt, mint eső után a gomba. Március 4-én még a frissen kiásott, 1 méter mély alapot fotóztam, mára pedig már állnak az alsó szint falai…
Persze tudom, mondják hogy ilyenkor nagyon látványos a növekedés, és lelassul ez majd: például a jövő héten molyolgatós rész jön a vasszerkezettel, mielőtt majd érkeznének a beton gerendák.
Biztos csak mert kötődöm hozzá, de olyan szépek ezek a falak, és a belső térbe lépve már jobban érzékelhetőek a méretek…

Olyan jó, hogy rendszeresen kijárunk, egyre több emberrel találkozunk a leendő szomszédságból. Mindenki köszön, mindenki kedves, az emberek szinte ismeretlenül behívnak az otthonukba, mesélik az életük történeteit és a tapasztalatokat az ő házuk épüléséről, még mindenkinek közeli az élmény, hiszen az egész lakópark csak “ovis”.

Csodás idő volt, az aranyló nap fényesre cirógatta az utcafronti alsó ablak helyét. Nem tudom miért, de azt hittem ide alig ér majd  közvetlen fény és ma kellemesen csalódtam, bizony lesz napsütés itt is, erre az oldalra is mosolyog majd a napsugár. ♥