Browse Tag

pihenés

Apróságok gyurmából

Tegnapi terveimet ma megvalósítva, ebéd után nekiláttam ismerkedni a Fimo gyurmával. Először apróságokat készítettem, próbálgattam hogyan viselkedik az anyag, mit lehet és mit nem, mire kell figyelni, mire vigyázzak…
Szerencsére gyulladt kisizületekkel is viszonylag könnyen tudtam gyúrni, csak az apró részek kialakítása volt nehezebb művelet az ujjaimnak. Meglepett viszont, hogy minden szín fog, ezért minden egyes váltásnál kezet kellett mosni, vagy minimum letörölni a kezem tisztítókendővel.
A világos színekben a legapróbb porszem és szösz is meglátszik, nagyon kényesek…

Az első alkotásom persze egy nyuszi volt, amit aztán később összegyúrtam és malac lett belőle, mert nem volt az igazi. Később aztán készült egy kisebb farmnyi állatka és két kócos szemű maci kedves barátnőknek…

Élvezem, hamarosan folytatás következik… ♥

Újra a városban

Ma feljöttem már a nagy kalandról, a balatoni regenerálódásról… Reggel összepakoltam a kis rágcsáló népeket és felautóztunk. Szerencsére most nem hőségben mint lefelé, amikor nagyon aggódtam, hogy nem bírják ki az utat, főleg mert nem túl jól működik a légkondi a kocsimban, és családi okok miatt nem korareggel indultunk.
Sok-sok élmény ért, majd lehet leírom. Nagyon élveztem, hogy a gyerekeim bekeretezték nekem a pihit: az első három nap a lányom volt velem, az utolsó három napon pedig a fiam is velünk tartott a hosszúhétvégére.
Valahogy bármilyen lócik is, nekem ugyanúgy csemeték… 🙂

Most a fő program a háziasszonytalan lakás életre keltése, ezért többet majd később.
Jó itthon. ♥

Szorgos hétvége

Ezen a hétvégén takarítottunk, takarítottunk és még takarítottunk is.
Na jó, “csak” két napig, a harmadikon pihentünk…

Elhúzgáltunk, fel- és lemostunk mindent, beleértve a padlót és a falakat is. Mindezt mindkét szinten.
A bútorokat is lemostam, fiókokat kihúztam és kivételesen az ágynemű többet volt a napon (szorgosan forgatva), mint mi. 🙂
Csak percekre volt időm elidőzni a táj szépségén, bár nem mondom, hogy nem kellett volna olykor szusszanni kicsit. Ilyenkor általában szedtem füvet a lányoknak és Nyüzsinek…
A fogyasztásra nem volt panasz. 😀
A pihenőnapon ellátogattunk a siófoki Jókai parkba, bóklásztunk a parton…
Most májusban olyan magas volt a tó, amilyennek mi még nem láttuk, amióta van itt nyaralónk.
Kíváncsian várom a nyár élményeit… ♥

Pirosban érkezik a változás

Kicsit sokáig voltam csendben, de nagy dolgok készülődnek, aminek előszeleként megváltam az asztali gépemtől, és átköltöztem az új laptopomra. Még csak néhány napja vagyunk együtt, de máris úgy érzem, sokkal “szabadabb” lettem.
Mivel a gép eddig egy enyhén szólva romos széken ülve, asztalnál volt elérhető számomra, így esténként sokszor oda se mentem – hiszen egész nap számítógép előtt dolgozom, este a vacsora, “nyusziterelés” és malackákkal való foglalkozás után elfáradok, nagyjából beájulok az ágyba, semmi kedvem üldögélni.


Most viszont foghatom a “kis” kütyükémet és viszem magammal – nyugodtan olvashatom a kedvenc oldalaimat, böngészgethetek, írhatok, hiszen már fekszem, pihenek. Örülök! 🙂 Gondolom hamarosan útra is kelünk együtt, mert jó ha egy ilyen fészek mindig az ember közelében van!
Hab a tortán, hogy az új drágaság piros (és fehér), kiválóan illik az Éva magazin előfizetéshez kapott Be Happy! táskába (ami mázlimra pont olyan lett, amire vágytam!), sőt a piros dzsekimhez is, hihi.
Azt hiszem neki kéne állni készítenem egy tokot filcből és/vagy horgolva, hogy védve legyen (és még csajosabb).
Hmm, komolyan mondom, “vénségemre” megmakkantam, pirosakra vágyom és fontos, hogy a kiegészítők illeszkedjenek, elmolyolok régen nemisfontos részletekkel…
Mi van velem?!

Hol is kezdjem?

Annyi mindent szeretnék írni, hogy megmaradjon emléknek (idén minden nap készítek legalább egy fotót, nem művészi értéknek, csak úgy, képeket az életemből)…
Ez a “hosszú” hétvége igencsak sűrűre, eseménydúsra és feldolgozós-élményesre sikeredett, sikeredik, ezért beérem azzal, hogy ma ennek lenyomatait hagyom.

A legnagyobb hatással a “nem átlagos” hideg és hó miatt kialakult helyzet volt rám. Döbbenten néztem, mit tesz az ország vezetése, és mit tesznek az emberek… Nem sok mindennel tudtam a jó érdekében hozzájárulni, fizikai állapotom és eszem azt diktálta, maradjak itthon, nehogy belőlem legyen egy új, mentenivaló ember, miközben zsibongó lelkem főzött volna húsz liter levest, pakolta volna a teát, és amit csak talál itthon, vagy a szomszéd boltban, majd kapta volna a kabátját és irány az emberekhez, akik bajban vannak…
Nem mentem, Facebook-on megosztottam, amit értékesnek és hitelesnek találtam, no meg azonnal küldtem néhány adomány sms-t a Vöröskereszt-nek, hiszen úgyis vettem volna kenyeret, innivalót, akár takarót is a bajban lévőknek…
Bár ezek az események erősen karakterizálták a hétvégét, és igazi érzelmi hullámvasutat keltettek bennem, történt más is.

Lencsike cseperedik, szelídül (még csak 5 hetes!), Nyüzsi pedig szocializálódik (velünk, azaz egyre jobban bírja, sőt követeli a simit). A kis malacka még mindig fél. Minden nap kivesszük, ha a popója környékén borzoljuk a szőrt, akkor igen aranyos hangokat ad ki. Már tudom, hogy jobban szereti a sárgarépát, mint az almát vagy a petrezselymet és azt is, hogy a takarítás igazi para, “huhúhúúú”-zva, aggódva várja mikor készülök el… Nyüzsi szereti a több C vitamint tartalmazó tengerimalac kaját is (mindig kap belőle, nem akarom, hogy féltékeny legyen és szerintem neki sem árt), de egyébként a vedlés miatt elég gyatrán eszik, kétféle szénát is vettem neki, hogy ne legyen baj.

Ma elmentünk a Kikába, mert nekem nem volt most időm, az általam szervezett alkotókör eheti foglalkozása előtt festeni (és közben pedig pláne). Így ezen a hétvégén akartam nekiállni. Készítettem is egy bögrét, és annyira élveztem a festését, hogy “azonnal” kellett további porcelán tárgyakat vásárolnom! Egész olcsón megúsztam, mert 299 forintért árultak egyszerű porcelán bögrét, sokféle színben. Több fehéret és egy zöldet vettem, de lehet még vissza kell majd menni…

Inspirációkat is gyűjtöttem, mert házat (pontosabban ikerház felet) néztünk a héten, és mindenféle nagy terveket szövünk, ami még akkor is élvezetes, ha nem lesz belőle semmi.

Teljesen rabul ejtett ez a színes, igazi tavaszi (sőt nyári?!) hangulatú ágynemű, valamint nagyon vicces ez a “madárodú” is.

Nálunk már nincs kislány szoba, de annyira lélekvidító ez a tündéres függöny… a pitypangos ágynemű pedig szerelem, de nem vettünk (elég drága), egyelőre. ♥

Az egyik leginspirálóbb berendezés ez a fehér-ciklámen-szürke-fűzöld konyha volt, ami meglepő, mert így egy az egyben nem vállalnánk be (de lehet hogy mégis?!). Ja és találtam egy fura kicsi lényt is, ami lehet hogy elefánt akar lenni (az orrszerkezet mintha…), csak a füli igen pici. A cuki virágok és mosoly miatt legalább lefotóztam Anyunak.

Nekem még nem is ért véget a hétvége, hiszen nem publikus okokból még két napot nem megyek most dolgozni. Szabadidőt is remélve “előkentem” néhány bögrét keddre…
Holnap – többek között a háziorvos kitartó unszolása, valamint a panaszaim miatt – elmegyek egy kedves orvos barátunk által ajánlott gasztroenterológushoz. Este pedig sokadik taiji edzés… ♥

Hurghada – Turisták és oldalak

Régóta halogatom a hurghadai út leírásának folytatását. Valamelyik este azon morfondíroztam, vajon nem azért-e, mert ez a nap a következő, amelyiken megtapasztalhattuk a kevésbé népszerű oldalát is Egyiptomnak és sikerült intenzív negatív, és anyagilag és kellemetlen élményekkel is “gazdagodni” (ez pont nem túl jó szó ide).
Bármi is az oka, összekapom magam és írom tovább, mert időben egyre távolabb kerülünk azoktól a napoktól…

Hello tourist on the bright side…

A finom és bőséges reggeli elfogyasztása után lementünk a hotel strandjához, megcsodáltuk a vizet, sütkéreztünk a napon, és a társaság bátrabb tagjai be is merészkedtek a kissé hideg vízbe.
Hamar feltűntek a helyi “szolgáltatók” is, bár még akkor nem ismerük őket. Szinte állandóan jött hozzánk valaki és megpróbált különböző szolgáltatásokat ajánlani: masszírozást, kozmetikai kezelést, helyi hajóutat, különleges testfestést vagy éppen sorsjegyet a karácsonyi rendezvényre…
Eleinte nem volt ez zavaró, de később, a napok múltával kissé tolakodó érzést keltett. Érdekes volt beszélgetni, viccelődni ezekkel az emberekkel, de amikor lejött nekik, hogy mi bizony nem fogunk erre pénzt költeni, hamar elveszítettük érdekességünket – legalábbis arra a napra.
Szerencsére sikerült napozni és pihenni is mindenkinek, s kaptunk egy érdekes hajóútra is ajánlatot, amit előző nap az utazási irodánál nem kértünk. Ez a csomag többet ígért, de kicsit bizalmatlanok voltunk, mert sok rosszat is hallottunk ezekről a lokális utakról.
Gondoltuk ebéd utánig eldöntjük, mi legyen.

A napfürdőzés után mindenki kicsit visszavonult a szobájába, majd lementünk ebédelni. Jómagam nagyon óvatosan választottam meg az ételeket, igyekeztem az útikönyvek tanácsait megfogadni, így nem vettem zöld salátát, gyümölcsöt, nem válogattam sokfélét, lehetőleg frissen készült és/vagy alaposan megfőtt dolgok mellé tettem le a voksomat. Gondolom jól tettem, mert egész út alatt semmilyen kirívó emésztőrendszeri problémám nem volt.

Hello tourist on the dark side…

Arra gondoltunk, hogy délután elmegyünk az idegenvezető által ajánlott mecsetbe. Bár ő azt mondta, biztonsági okokból érdemes taxiba ülni, mi úgy gondoltunk hatan vagyunk, mi bajunk lehet…
El is indultunk a szállodától a mecset felé, itt-ott olykor elbizonytalanodva, hogy vajon ez volt-e az említett Y elágazás. Sikerült is eltévednünk, bár jó irányba mentünk, még csak nem is az emlegetett, veszélyes építkezésen, hanem szerintem a nyomornegyeden keresztül.
Döbbenetes dolgokat láttunk, nem gondoltam, hogy itt ilyen körülmények között élnek emberek. Nyomasztó volt, egyre nyomasztóbb – olyan érzés kerített hatalmába, mintha varjak köröznének körülöttünk és fogyna a levegő…
A párom mellett feltűnt két gyerek akik baksist kértek illetve próbáltak papíruszokat rásózni. Egyre közelebb nyomakodták hozzá, és bizony mire észbe kapott, kilopták a zsebéből a pénztárcáját. A sikeres akciójukat követően pillanatok alatt el is tűntek. A fiúk gondolták, hogy utánuk mennek, de mi lányok nem engedtük, egyáltalán nem akartunk magunkra maradni a nyomasztó környéken és nem tűnt valószínűnek, hogy a tetteseket el lehet csípni, s ha igen, akkor náluk lenne még a tárca.
Sajnos nem csak készpénz volt benne, hanem a visa kártyám is, ezért ott hagytuk a már éppen elért mecsetet, kölcsönkértünk taxira, s visszarobogtunk a szállodába. Hosszas telefonálgatás után sikerült a kártyámat letiltatni, ezután a szobánkba bújtunk megnyugodni és számba venni, mennyi pénzt loptak el tőlünk… Szerencsére mindig több helyre tesszük a pénzünket, sosem tartjuk mellette az iratainkat stb., így nem volt olyan nagy csapás ez az esemény, de szerintem bennem kicsit megroppant valami, és tulajdonképpen a teljes nyaralás alatt sokkal bizalmatlanabb lettem.

 

Miután megnyugodtunk, lementünk a beachre, és igent mondtunk a másnapi hajóútra.
A srác akivel itt összebarátkoztunk ajánlott nekünk egy helyi kávézót az utca másik oldalán és bár bevallom nem volt sok bizodalmam kimenni a hotelből (legszivesebben hazajöttem volna), azt gondoltam olyan ez, mint baleset után autóba ülni – muszáj a szorongást leküzdeni, így nem tiltakoztam.
Sammynél isteni volt a török kávé, és a nescafét nagyon vicces bögrében szolgálta fel. Bár egyetlen turista sem ült ezen a helyen, nem néztek ki minket, csak kissé csodálkoztak rajtunk…

 Este kimentünk a For You-ba koccintani, aztán jót beszélgettünk a szálloda bárja mellett, s részt vettünk egy animációs programon is, itt ismerkedtünk meg az animátor csapat tagjaival és a többségüket azonnal a szívünkbe zártuk…

Alkot a “craft csapat”

Olyan jó volt tegnap megint a “craft csapattal” alkotni! Persze általában csak megemlítem itt a blogon, pedig valójában elég sok időt töltök ezzel hónapról hónapra.
Nagyjából egy éve kezdeményeztem, mert vágytam rá, hogy legyen ilyen a cégben. Zöld lámpát kaptam, és azóta szervezőként lelkiismeretesen foglalkozom is vele. Öröm.
És persze kihívás is, mert egyrészt ugye kitalálom, mi lesz a téma (havi egy alkalom szokott lenni, általában), aztán gyakorolni is kell (jó kitapasztalni milyen buktatók lehetnek, mire kell odafigyelni, mennyi idő az elkészítés), beszerezni 20+ főre a dolgokat (a teljes érdeklődő-létszám több mint 40 már), sokszor már akkor, mikor még zajlik a jelentkezés…
Aztán összegyűlünk, csacsogunk és csináljuk együtt, amit éppen – nem futamodik meg senki és csodás dolgok készülnek, alkotnak kicsik-nagyok, fiúk-lányok.
Most éppen kulcsokat festettünk, erre gyakoroltam vasárnap

Jól sikerült, mindenféle színes kulcsok, charmok és csecsebecsék kerültek ki kezeink közül ezen a téli estén..

 

 

Hurghada – Welcome in Egypt!

Reggel, hála az égnek, vállalható időben indultunk Hurghadába, így nem kellett hajnalok hajnalán kelni. Bár megvallva az igazat, a reggel hat óra tulajdonképpen mégis annak számít például nekem.
Érdekes volt a “világvége” napján indulni, de gondoltam, ha a Sors úgy gondolja, hogy a fellegek közt, vagy éppen Afrika szélén érjen a vég, hát legyen.
A Kartago Tours transzfer szolgáltatása korrekt volt, pontosan jött a fuvar, igaz helyettesítőkkel, így a visszafelé úthoz nem kaptunk információt, de ez a baki akkor még nekünk nem tűnt fel…
A reptéren lelkesen betekercseltettük a csomagokat (no meg rajzoltam rájuk csecse jeleket) és utána döbbenten vizsgáltuk, vajon a csaknem cipősdoboznyi méretűre zsugorodott pakkokban megváltozik a téridő kontinum és majd rendben ki tudunk mindent venni érkezéskor, vagy egészen picuri, esetleg romokban heverő cipőket és egyéb tárgyakat lelünk majd bennük…

A repülés eseménytelen volt, bár amikor feltűnt az általam havas hegyeknek vélt vidék, a párom felvilágosított, hogy az bizony rengeteg homok és azt hiszem, itt kezdtem el felfogni, hogy mennyire más világba érkezem.
A gépen felszolgált ételről készítettem néhány fotót, ami közül az itt szereplőt ítéltem szalonképesnek (a húsgolyós-tésztásat például határozottan nem).
Mivel nagyjából az egész utazás alatt féltem a sokak által beharangozott, “szaladgálós” vírustól, ezért sem a főételt, sem a sütit nem ettem meg, csak a péksütit, a sajtot és az olajbogyókat, amikre teljesen rákattantam, és minden nap elmajszoltam legalább 6-8 szemet. Fogalmam sincs miért, azt hiszem csak hallgattam a szervezetem jelzéseire.

Sikeresen landoltunk Hurghada repterén, konstatálhattuk, hogy egyelőre a világvége nem következett be, majd belecsöppentünk a helyi, sajátos karácsonyi hangulatba: pálmafákkal, kínai csecsebecsékkel, elképzelhetetlen zenei feldolgozásokkal, fehér-rózsaszín karácsonyfákkal és mindennel, ami szerintük a turistáknak ilyenkor kell.
Jó érzés volt kilépni a ragyogó kék ég alá, a napsütésbe, hiszen itthon már egy ideje csak szürke eget láttunk…
A magyar utazókat hamar szétrendezték különböző buszokba, ami kiszállított minket a szállodákba. Mivel mi a központban foglaltunk szállást, így szinte minden hotelt megcsodálhattunk kívülről, míg el nem értük a miénket.
Hú, bevallom, amikor megláttuk az eredetileg választott hotel bejáratát, hálát adtam az égnek, hogy mégsem nem ide jöttünk: a szálloda bejárata konkrétan egy építkezésre hasonlított, s engem bizony nem győzött meg az idegenvezető “belül higgyétek el nagyon szép” mondata.

 Elsőre rendkívül különös volt látni a működő szállodák mellett álló, félbehagyott (elhagyott?!) építkezéseket (amíg valami nem készül el, nem kell adót fizetni). Mint írtam, olykor a használatban lévő épületek egyes részei is szét voltak verve…

Kissé aggódva vártam a MinaMark Hotel felbukkanását, de szerencsére pozitívan csalódtam: ép bejárat, sajátos karácsonyi hangulat (amihez később már érzelmileg is kötődtem, mert összebarátkoztunk azzal, aki a vicces dekorációt festette) jellemezte.
A bejelentkezés viszonylag hamar megvolt, és egy gyors egyeztetés után az idegenvezető tovalibbent (még volt utánunk egy hotel).
A szobák elfoglalása közben mindenki találkozott a helyi “menedzserrel” – mi szerencsére csak eggyel – aki nem távozott a szobából, amíg némi baksissal nem biztosítottuk őt arról, hogy bárminemű gond esetén hozzá fogunk fordulni.

A mi ablakunk a pálmafás-virágos sétányra nézett, tetszett a szoba is (olyan volt mint a képeken, csak kicsit “használtabb” és kevésbé tűnt tisztának), és a környezet is. Mire ideértünk – az ebédet lekéstük, hiszen az összes hotelnél megálltunk – mindannyiunkat az éhhalál kerülgetett, ezért kipakolás után azonnal a szállodával szemközti KFC-be vetettük magunkat. Ehhez persze át kellett jutni a négysávos úton, ami csak leírva tűnik egyszerűnek, ez Hurghadában komoly kihívás (vannak akiknek nem is mindig sikerül).
Az éhes ember azonban nem ismer lehetetlent, mi bizony az árusokon, kéregetőkön, dudáló taxisokon és robogó autókon át becsörtettünk a korgó hasú macskák által kerülgetett gyorsétterembe!
Nagyjából ismerősek voltak a menük képei, így könnyen választottunk. Itt a választott pakkhoz járt egy adag főtt barnarizs is. Teljes bizalommal befaltunk mindent, miközben megcsodáltuk a szépséges egyiptomi papírpénzeket, amiket a szomszédban váltottunk.

 

Itt ért az első nagyon kellemes élmény, a szomszéd asztalnál ülő, kisgyermekes egyiptomi család hölgy tagja ránk mosolygott, megkérdezte először vagyunk-e itt, és az igen válaszra a “Welcome in Egypt!” köszöntés kíséretében villantotta ránk ragyogó mosolyát…

Az életmentő “ebéd” után robogtunk vissza a hotelbe (ami kábé szemben volt, de az említett úton-átkelési nehézségek miatt kellett rá időt és türelmet szánni), ahol összegyűlt a MinaMarkban tartózkodó nyolc fős magyar csapat, valamint pontosan megérkezett az idegenvezető is, aki részletes tájékoztatást tartott mindenről, amit itt érdemes tudni (szorgosan jegyzeteltem). Ekkor sorolta fel a fakultatív program lehetőségeket is.
A kirándulások közül a luxori út tűnt vállalhatónak és értékesnek, annak ellenére, hogy hajnal háromkor kellett kelni (aki Kairóba ment előző nap, annak fél egykor és éjjel tizenegy körül értek vissza).
Mi magyar szervezésű hajókirándulásra nem jelentkeztünk, indult ilyen a mi szállodánkból is, igaz helybéliekkel, és végül arra mentünk el néhány nappal később.
Igen fontos információ volt, hogy az országba érkezés után, 48 órán belül lehet még a Duty Free shopban vásárolni. Ezen felbuzdulva, all inclusive ellátás ide vagy oda, mi elbattyogtunk az említett helyre, és vettünk egy-egy üveg jófajta whiskyt, tutiamifix.

Este elmentünk a környéken sétálni, és mindjárt megvilágosodtam, mi célja a rémesen ronda, piszkos, műanyag pálmafáknak az út mentén… Így sötétben jobban nézett ki, tény.
Bevallom, engem már ekkor nyomasztott a lépten nyomon hozzánk lépő árusok serege, és ijesztően viszkettem a portól, valamint valószínűleg pszichésen is, a sok látott piszoktól. (A fürdőszobánkat már érkezésünkkor végigtakarítottam az otthonról hozott fertőtlenítő spray segítségével.)
Volt mégis az egésznek egy ismeretlen, finom varázsa, ami megérintett és gyermeki szemekkel csodálkoztam rá Hurghada központjának éjszakai forgatagára…

A világvége pedig nem jött el.

Hurghada – miértis

Páraknak már meséltem az útról és többségében alapból nem értik, miért mentünk ide, hogyha saját bevallásom szerint nem vagyok: sem nap rajongó, sem pancsilény, sem lustánfekvős-pihenős-fajta, sem lustizós, kinemmozdulós.
Válaszként egyszerűen, angolul csak annyit mondanék: “it’s complicated“, azaz ez bonyolult.
Lényeg a lényeg – nekem ez az út karácsonyi ajándék volt. Opcióként nem választhattam mást, bár egy ideig “játszott” a “tavasszal majd együtt elmegyünk Kubába” lehetőség is. Végül nem így alakult (nem is baj!).
Bár engem mindig is Egyiptom ősi, ókori és szakrális helyei vonzottak, az aktuális politikai helyzet miatt, nem is lett volna célszerű talán odamenni, ráadásul volt lehetőség befizetni fakultatív programként… szóval azt gondoltam: még sosem karácsonyoztam tengerparton, barátokkal, ráadásul egy másik kontinensen – Miért ne?!

 

Hatan a For You-ban

Fentiekből következik az is, hogy nem kettecskén utaztunk, hanem barátokkal, hatan. Vegyes banda volt: a párom legjobb barátja és kollégája (Pók), az ő kedvese (Kriszticsi) a csemetéjével (Jázmin, az ekkor még kilenc éves kislány) és édesanyjával (Naszi), no meg mi.

Aztán persze bővült a csapat, de ez már egy másik történet… 🙂

Hurghada – A turista felkészül

Utazásunk az ősszel kezdett körvonalazódni, ha jól emlékszem október utolsó napján foglaltuk le, és egészen az indulásunk előtti napokig nem volt biztos, hogy el tudunk menni – betegségek voltak, családi gondok stb.
Így aztán nem is nagyon készültem, egyrészt mert nem voltam biztos benne, hogy el fogunk menni, másrészt teljesen ismeretlen és feldolgozhatatlan helyzet volt számomra, az hogy Karácsonykor nem leszünk itthon a családi fészekben, nem leszek a gyerekeimmel, nem lesz családi vacsora, nem előzi meg az egészet pánikszerű rohangálás az ajándékokért, napokig tartó menüsor tervezés és készítés stb.
Ráadásul tengerparti üdülőhelyre mentünk barátokkal, ami a legkevésbé illik az én utaznivágyó profilomba, sem “vizilény” sem naprajongó nem vagyok és bár kíváncsi voltam mindig is Egyiptomra – hiszen már a szakdolgozatomat is anno e birodalom ókori építészetéről és vallásáról írtam – pontosan tudtam, hogy egy turisták számára kialakított üdülőhelyen az engem igazán érdeklő elemeivel nem igazán fogok találkozni, kivéve magukat az embereket.

A felkészülés tehát kimerült abban, hogy utánaolvastam mire számítsak egészségügyi szempontból, hiszen még mindig a felépülési fázisban vagyok, ráadásul december elején két vírusfertőzésen is átestem, ami legyengítette a szervezetem (a háziorvos nem is volt túl boldog, hogy elutazom, ráadásul másik kontinensre).
Mindenki a “hasmenéses” vírussal riogatott, és teljes volt az egyetértés abban, hogy erre egy-két napunk rá fog menni. Persze lehet vigyázni (nem iszol csapvizet, nem eszel gyümölcsöt és zöldféléket, nem veszel ételt utcán stb.), de jó eséllyel minden európai átesik rajta. Az idegenvezető is elmondta, mi a teendő hogyha begyűjtjük a kórt, milyen helyi gyógyszert vegyünk (ő nem az Antinal-t hanem a Drotazide-ot javasolta, mert hogy ez görcsoldó, fertőtlenítő és hasfogó is – természetesen megelőzési céllal egyiket sem szabad szedni, csak ha már elkezdődött a baj).
A mi csoportunkból senki nem kapta el ezt a kórságot! Nem tudom, hogy ez csak mumus vagy valós “rém”, és nekünk mázlink volt. Sokan – szerintem már a repülőn – beszereztünk azonban valami csúnyán köhögős, orrfolyós, esténként hidegrázós és nagyonlázasos cuccot. Én néhány napnyi, egyre zavaróbb, és mélyebb köhögés után lázasodtam be (nem is kicsit), és a hőmérsékletemet az itthonról vitt gyógyszerek nem vitték le, tehát pocsékul voltam – mázlimra leginkább éjjel.
Aztán a hotel animátorai ajánlottak egy szert, a Congestal-t, ami másnapra helyre is rakott.
Így gyógyszerek szempontjából szerintem csak a speciálisakat érdemes vinni (vérnyomáscsökkentő, inzulin stb.), a lokális vírusokra valószínű jobb szert tudnak ajánlani helyben, ami hat és nagy valószínűséggel, korrekt gyógyszertárban olcsóbb is, mint a hazai szerek.

A bőröndjeinket a fiam tanácsára befóliáztattuk (és egyedi mintával is megjelöltük – lásd a képen :D), így azok teljesen sérülésmentesen érkeztek meg a reptérre. Visszafelé a korahajnalni indulás miatt erre nem volt lehetőségünk, a szemfülesek, ahogy láttam, vittek folpackot és abba csavarták a bőröndjeiket.
A kézipoggyászban volt minden fontos dolog és egy-egy váltás fehérnemű is, biztos ami biztos. Amire én nem figyeltem, hogy 100 ml-nél nagyobb mennyiségű folyadékot nem lehet átvinni az ellenőrzéseken, így a naptejem még Magyarországon kidobhattam… “Kissé” bosszantott a dolog, mert a repülőtér belső részében, 10 méterrel arrébb ugyanezt a naptejet már megvehettem és fel is vihettem repülőre.

A felkészülés része volt egy jó nagy kupac amerikai 1 dolláros beszerzése, ami valóban hasznunkra volt a “baksis országában”, ahol a fémpénzt kevésbé kedvelik. Ez a “papírdarabka” csodákat hozhat a turista élményei közé, így érdemes belőle vinni (mi ketten az egy hét alatt kb. harmincat használtunk fel). Hogy miért, arról szerintem még fogok írni.

Útikönyvet most nem vittünk, hiszen tudtam, hogy csak egy, legfeljebb két befizetett útra tudunk elmenni, ahol lesz idegenvezető – tehát nem önállóan fedezünk majd fel. Olvasnivalót betettem, és néhány magazint, ennyi.

Bár sokan ajánlották, hogy belső-fertőtlenítési céllal vigyünk jófajta pálinkát, nem tettem ilyet a poggyászba, egyrészt mert féltem hogy összetörik, másrészt “all inclusive” szolgáltatásra fizettünk be, így tudtuk, ha pálinka nem is, de valami – például whisky – biztos rendelkezésünkre áll majd, ami erre alkalmas.
Ezzel szemben vittem és állandóan magamnál tartottam kézfertőtlenítő gélt és fertőtlenítő kendőket. Ezen felül – a középkorom után megjelent tisztaság mániámat ismerve – kis kiszerelésű fertőtlenítő sprayt és eldobható nejlonkesztyűt is beraktam, ezzel hamar számomra is elfogadható higéniai szintre hoztam például a fürdőszobánkat (és ugyanez a spray szolgált hazatérésünk után a cipőink fertőtlenítésére, hiszen ezt nem tudtam kimosni és féltettem a nyulat).