Browse Tag

orvos

Diagnózis

Ahogy az előző posztban írtam már, új fejezet kezdődött az életemben. Mégis fontosnak tartottam tudni, mi okozta a problémáimat, mi volt az oka annak, hogy ennyire megterhelőek voltak a menstruációim.
A szövettani vizsgálatom már készen volt bő egy hete, de csak most a hét elején mentünk el érte, hiszen fel sem merült bennem, hogy bármi rosszindulatú dolgot találtak volna…

Igazam is volt, szépen regenerálódott már a külső sebem, és az UH alapján a belső is gyógyul. A szövettani lelet pedig csupán három szóból állt: “adenomyosis uteri kórképe”.
Nem sokat tudtam erről a betegségről, pedig úgy tűnik ezzel éltem már hosszú évek óta, és a leírtak alapján még “egész jól” jártam, lehetett volna még sokkal rosszabb is. Sajnos nekem – mint oly sok másik betegnek sem – UH és más vizsgálat sem mutatta ki.
A lényege tualjdonképpen az, hogy a jóindulatú méhnyálkahártya sejtek “rossz” szövetrétegbe, a méh izomfalába nőnek. Van akinél tünetmentes, de okozhat súlyos vérzéseket, erőteljes fájdalmat és sok más dolgot is, amit nem taglalnék, mert nekem most már ennek a tortúrának VÉGE van! Azért jó tudni, hiszen vannak csemetéim és sosem lehet tudni, öröklődik-e stb.

Megnyugodtam és gyógyulok tovább testileg és lelkileg is, pozitívan várva a napokban kezdődött, csodálatos ősz kalandjait!

Wombi beteg

Csak írom, írom a blog témákat a google keep-ben, hogy jajjj majd ezt is meg azt is kell írni, de aztán mindig elmarad, hogy nekiüljek és csináljam. No de most aztán ennek vége, leírom! Inkább röviden mint sehogysem. Mindent külön posztba, mert nem egy téma.

Kezdem most a legfontosabbal, jelenleg ez foglakoztat a leginkább, ezen aggódom a legtöbbet: Wombi beteg. Már egy ideje nyifog, pityereg olykor – úgy figyeltünk, mintha “dolgát végezné”, amikor sír – és el is vittük orvoshoz, aki akkor nem talált semmit. A mi kis mosolymalacunk látszólag jól volt és mivel ő mindent kommentál, beszélget, gondoltuk akkor lehet, hogy ő csak a kakilást végzi hangosabban az átlagnál, ami ugye tengerimalacoknál igen gyakori tevékenység…

De aztán a helyzet rosszabb lett és elvittük őt megint az orvoshoz, mert nagyon aggasztónak tűnt a panaszosabbá váló sírása. Az ultrahang vizsgálat kimutatta, hogy az édes kis pöttömnek húgykő van a hólyagjában. Jajjj! Ráadásul a húsvéti ünnepek miatt csak jövő csütörtökre (április 9.) tudták műtétre előjegyezni, de addig is kapott szurit (gyulladáscsökkentőt). Nem nyugodtam igazán meg, sőt, mert ez egy nagyon komoly műtét és tartottam attól is, hogy ennyit kell várni. De nem bízom meg bármelyik orvosban, a kő sem alakult ki pikk-pakk és él is vele szegény kicsi lény egy ideje, szóval elfogadtam, várni kell (már csak a komplikációk lehetősége miatt is javasolták a türelmet, mert ez nem életmentő műtét, de lehet utána baj).

Ma azonban nagyon vacakul volt a kis drágám, fel is hívtuk a doktorbácsit, mit tegyünk, mert annyira aggódunk. Reggel még evett-ivott szépen, lelkesen várt, de mire hazaértem Apuéktól már nagy volt a sírás és a pocakgörcsök, nem akart enni, teljesen kivolt. Szörnyű így szenvedni látni őt, nekem is volt vesekövem, tudom min megy keresztül.
Ha minden jól megy és túl leszünk ezen a napon, akkor holnap – kedd – reggel már vihetjük és kap fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, megnézik és talán még aznap – tehát két nappal előbb, mint tervezve volt – meg is műtik. Remélem kibírja addig!

Most kicsit jobb a helyzet, bár válogat, eszeget. Külön tettük Lencsitől, aki újkeletű testi fölényét kihasználva felfalta a finom falatokat előle. Meleg bújót is betettem neki és félóránként megnézem, megkínálom valamivel, hogy ne gyengüljön már tovább, no meg simizem a pociját, ha úgy látom, jól fogadja.
Drukkoljatok velünk a picikének, én is egyre csak súgom neki: “Harcolj Wombi, bírd ki, légy ügyes!“. Mert bizony ma láttam annyira elfáradni, hogy féltem, feladja…

Vashiány – Van-e lejjebb?

Csütörtökön voltam kontroll vérvételen, pénteken mentem a leletért. Sok mindenre számítottam, de erre nem – a vasam 1,2 (határérték: 8,8-27,0), tehát a minimum kb. 14 %-a. Ájuldoznom kéne, rosszul lenni, szédülni…
Nem mondom, hogy fitt vagyok, de ilyen rosszul azért nem. Biztos voltam benne, hogy jobb lesz az eredmény, mint a múltkor (február végén 2,9 volt, áprilisban 2,3), mert mostanában nem voltam olyan rosszul és szedtem a gasztroenterológus által javasolt, “forradalmi”, ionos formában vasat tartalmazó bogyókat. Ezért is mentem bátran a vérvételre, gondoltam három doboz után már csak látszik valami eredmény… Hát tessék. Negatív rekord van.
Hétvégén ezt az egészet próbáltam megemészteni, kitalálni mit csináljak. Szerintem már minden típusú orvosnál voltam (csak olyannál nem, aki az embert egyben nézné…), mindegyikben csalódtam, nekem kell ezt megoldani, mégha holnap reggel persze el is megyek a háziorvoshoz – mégiscsak ő utalt be és őt egyébként is szeretem. Gondolom majd kórházat javasol, én meg passzolok.

Bár méreteimnél fogva (kóros sovány aztán nem vagyok, az biztos) nem gondolom, hogy lisztérzékeny lehetek (a gasztroenterológus szerint az egyik vérképemben lévő érték alapján ez ki is zárható), mégis elkezdek, ha még nem is paleo, de legalábbis gluténmentes diétát tartani. Vettünk giga adagos C vitamint (most ezzel szedem a nem igazán felszívódó, cudálatosz vasat) és a párom hirtelen felindulásból Béres cseppeket is vett nekem, de ezt még nem kezdtem el, mert elég sok fémallergiám van és azt írják, hogy olyanoknak nem ajánlott…
Lehet a vasra is allergiás vagyok és taszítom?! Oké hogy nem rozsdásodok be, de azt hiszem ebből így baj lesz… Illetve lassan ki kéne mondanom, már van.

…gondolj, gondolj…

Háromszög

Nem látszik az ösvény, amit reméltem, csak egy rejtvény.
Van egy szép háromszög: a gyomrom panaszai, a beleim érzékenysége és a vashiányos vérszegénységem. Még csak kettőt sem lehet választani, legalábbis egyelőre úgy tűnik, hogy jól legyen…
Sőt, a vashiányos vérszegénység mintha nem is tudna jó lenni, már csak 2,3 mértek (az előző lelet 2,9 volt és a minimum érték 8,8), azaz lassan a negyede a minimumnak. Meg is látszik a többi eredményemen is, sajnos. A vasterheléses vizsgálat egyértelműen kimutatta a felszívódási zavart, csak sajnos az okát nem (már kizárták a lisztérzékenységet).
Az izületeimről nem beszélek, nem mintha nem lenne soha fájdalom ott is, de a taichi sokat segít, és tudok működni, mozgok meg minden és ha tudnám napi szinten csinálni, még jobb lenne.
Azt hiszem a szövettani lelet után alternatív gyógymódot keresek a háromszög-vonalon is (nem mintha eddig nem tettem volna), mert nem jutunk sehova, bennem meg lassan (el)fogy az oxigén.

Kukucs, ahogy nem szeretem

Holnap megyek a gyomortükrözésre, délre, szóval tuti farkas éhes leszek, mégsem hiszem, hogy szívesen nyelem majd le a dolgokat… Voltam már ilyen vizsgálaton, kétszer. Túlélhető, nem kellemes és utána, a mintavétel miatt, eddig mindig napokig fájt a gyomrom…
Most, a betekintés mellett, az előző alkalmakkor is megtalált – a mostani orvos szerint érthetetlen módon akkor nem kivett – polipot tervezik eltávolítani. Emiatt “kicsit” aggódom.
A párom visz és kértem, várjon is meg… Nem hősködöm, most nem megyek egyedül, mert nem vagyok túl jól és a vasterheléses vizsgálat után is kellett végül a “szállítás”.
Már több mint egy hónapja, hogy “furcsákat” eszem, a két kezemen elférő mennyiségű alapanyagból.
Gondolom részben ennek okán a körmeim állandóan törnek, tövig vágva is, lemezesen és pici U-alakú módon egyaránt. A bőröm hófehér, száraz, viszket, hiába kenem bio készítményekkel – furcsa, nekem idegen. Állandóan álmos és fáradt vagyok, főleg este… Zokszavak vége, tudom hogy nem vagyok egészséges, ezzel jár, ez van.
A gyomrom viszont sokkal kevesebbet fáj és a puffadásos panaszaim szinte megszűntek, bár még mindig tudok étkezésben “mellényúlni”, főleg ha nem én készítem az ételt, hanem valamilyen okból “idegen” helyen kell ennem.

Remélem holnap estére okosabb leszek és látható lesz az ösvény, amin a még egészségesebb lét felé haladhatok.

Orvosnál, de nem velem

Ma Aput vittem kardiológiai kontrollra. Már egy ideje nem merem elengedni egyedül, félek, hogy elesik – annyira bizonytalanul lép, a lépcsőn is oly ingatagon halad, mindig rettegek, elesik, összetöri magát. Így aztán évente kétszer együtt megyünk vissza a Kariológiai Intézetbe (döbbenetes, de már hét éve volt a szívbillentyű műtét),  az én autómmal szállítom (WagonR+), mert szereti, hogy magas, könnyen ki-beszáll belőle.
Kicsit olyan, mint amikor az ovis gyerekeimmel mentem orvoshoz… viszek neki inni, szendvicset készítek és gyümölcsöt, mert egyfajta “tábor” ez, mindegy mikor megyünk, sajnos nem lehet kiszámítani, meddig kell ott várakozni.

A dolog legnehezebb része sajnos az, hogy nem tudunk igazán beszélgetni, mert Apu nem hall engem. Az én hangszínem sem normál hangerővel, sem hangosan (mármint a tőlem telhető és vállalható – értsd nem kiabálásnak vagy ordításnak szánt kommunikáció – leghangosabban) nem érti, amit mondok. Ha nagyon igyekszünk és szinte a füléhez hajolok (amin ott csüng a dizájnos és döbbenetesen drága, mégis értéktelen hallókészülék), akkor tudok néha információt bejuttatni, de beszélgetéseink mégis inkább olyanok, mint az álom és ébrenlét határán megélt víziók – ki tudja mi a valós belőle, és mi kitaláció vagy éppen révedezés múltban, jelenben, jövőben… Elveszünk, együtt és külön.

Szerencsére, a vizsgálatok alapján Apu jól van – korához és betegségeihez mérten – nincs ok aggodalomra, ezért majd csak öt hónap múlva kell visszamenni újra. Sajnos, ő ismét elmondta, hogy nem akar már akkor élni – kicsit néha megértem, nem hall jól, nem lát jól, kevés öröm, élmény, egyáltalán inger éri – én pedig azt, hogy nagyon szeretnék neki novemberben, a 80. születésnapjára egy klassz bulit rendezni. Mintha elmosolyodott volna…

Vasterhelés vizsgálat

… van ahol vasterheléses vizsgálatnak írják, nekem így, a cím szerint volt a beutalón. Mivel nem igazán találtam erről a vizsgálatról semmilyen leírást amikor az interneten kerestem, ezért gondoltam leírom én milyen volt. Mivel ma csinálták nekem először, természetesen nem tudom, hogy mindenhol ilyen-e, de gondolom hasonló…

kép forrása: healthyoncare

8:15-re kaptam időpontot, éhgyomorra kellett bemenni a kórházba, ahol nem a laborba, hanem a gasztroenterológiai osztályra irányítottak. Összesen öten voltunk olyan vizsgálaton, ami ismételt kontrollt igényelt, a többiek laktulóz illetve laktózérzékenység miatt, így tőlük nem vért vettek, hanem rendszeres időközönként fújtak egy vékony csőbe….
Volt reggel kis csúszás, ezért az első vérvétel 8:45-kor volt (szigorúan éhgyomor), előző nap este 8-kor ettem utoljára, inni pedig olyan 10 körül. Ekkor kellett bevennem a vasat, ez egyedi, készítménytől függ mennyi. Nekem az orvos Aktiferrin lágy kapszulát írt fel (ezt ki kellett váltani és vinni a vizsálatra), ebből 4 szemet kellett bevennem kevés vízzel (113,85 mg vas-szulfát kapszulánként). Innentől 30 percenként vettek tőlem vért, megnézve a 30-60-90-120 perces értékeket.
Tehát összesen ötször szúrnak, ha minden jól megy. Közben inni, enni tilos. Ezután szépen haza lehet menni, lelet majd később. Nem tudom pontosan mikor, mert nekem kb. két hét múlva lesz a gyomortükrözés, és majd addigra meglesz, mondta a doktornő és akkor “okosabbak leszünk”, hogy őt idézzem.
Persze nem ment minden jól, a harmadik szúrás (ugyanoda) már fájt. A negyedik előtt szerencsére rákérdezett a nővérke, és ezután egy teljesen fájdalommenteset szúrt – kicsit feljebb. Az ötödik, utolsó alkalommal azonban sajnos csepp vér sem jött, pedig nem pánikoltam (de a folyadékhiány és nyilván maga a súlyos vérszegénység, ami miatt mentem, nem tett jót). A bal kezemben is kísérletezett, hiába mondtam, hogy nekem onnan még az életben senkinek nem sikerült venni… megpróbálta. Nem részletezem, nem sikerült, de most az a kezem csúnyább és jobban fáj, mint a végül hatszor szúrt jobb. Mert ezután a kudarc után megkértem, hogy mielőtt más helyekre “tévedne”, még egyszer a jobbat próbáljuk be. Nagyon pozitívan igyekeztem minden erőmmel arra fókuszálni, hogy legyen ott vér és sikeres is legyen a dolog. Ügyesek is voltunk, mert megindultak a cseppek a fiolába, így az öt alkalmat megúsztam nyolc szúrással.

kép forrása: The.Site.org

Sokat kivett belőlem a vizsgálat, bár azt hittem én majd simán megyek délután melózni, nem ment. Gondolom a korán kelés, az étlen-szomjan várakozás is gyengített, így rövid találka után a lányommal hazamentem, méghozzá a metróvégállomástól már fuvart is kellett kérjek a páromtól, mert úgy éreztem össze fogok esni.
Otthon beborogattam a kezem; bekentem heparin tartalmú Lioton géllel (nem ott ahol szúrtak!) az elszíneződött részeket, kis vattakorongot bevizeztem és ráraktam, majd lazán rátekertem fáslit (nem szorosan, csak tényleg annyira hogy tartsa meg a pakolást). Magam mellé készítettem egy kulacs vizet, bebújtam a melegített ágyba (fájt a hasam ezért bekapcsoltam az elektromos lepedőt) és aludtam egy nagyot.
Most is fáj a fejem még, pedig iszom egész nap azóta is (meglesz éjjel a böjtje…), de ez lehet a front miatt is.
Jó volt, hogy vittem a vizsgálatra könyvet, bár sokat beszélgettem a velem együtt várakozó betegekkel is, de a könyv teljesen rabul ejtett, ahogy megjósoltam.

Kapszulák és bohócok

Ma reggel nőgyógyásznál jártam. Kellett nagyon, sokszorosan tartoztam magamnak már ezzel. Nagyjából három éve nem mentem el a kötelező szűrővizsgálatra, mert a maszek orvos akihez jártam anno azt mondta, szokjam meg a menstruációm előtti napokon a késszúrás szerű fájdalmat. Ugyan megmondta az okát, miért van ez, de a “megszokás” valahogy nem volt kedvemre való javaslat.
Felkerestem akkor még néhány másik orvost (sok pénzért) ebben a “témakörben” és csalódtam, így azóta nem kerestem fel egyet sem.
Hála a tripla antibiotikumos kezelésnek, már “odalent” sem volt minden rendben, így nem halogathattam tovább ezt, és most már túl vagyok ezen is, aminek végülis örülök.
A vacsoránál elméláztam azon, mennyi kapszulát nyeltem ma le azok miatt a gyógyszerek miatt, amiket előzetesen kaptam, a szintén másik gyógyszerek miatt kialakult “betegségeim” okán…
Na. Álljon már meg a menet! Ennek véget vetek.
Csak bogozzák már ki, miért nem szívom fel a vasat és miért gyullad be annyit a gyomrom…

Megint zavar az is, hogy este akárhova kapcsolnám a tévét, csak gyilkosság van meg vér meg halál; “igazi” a híradóban, “mese” a sorozatokban, a filmekben. Még Húsvét hétfő este is mindenhol csak akciófilm, lövöldözés és hullagyártás… A műsort állandóan megszakító hirdetések szerint pedig gyógyszert, autót és kölcsönt kell “venni”.
Stop. Marad a természetfilmes, az utazós és a főzős csatorna, bár reklám ott is van, csak nem sok.

Próbáltam este olvasni, de még mindig nem megy, a nem természetes fényben, nagyon fárad a szemem – amivel persze egész nap monitort bámulok, szóval nem lep meg.

Ma amíg vártam a rendelőben kifejezetten élveztem, hogy olvasok. Méghozzá nagyon érdekes, tartalmas, “okos” könyvet, sokak szerint egyfajta “bibliát”, Müller Péter Isten bohócai című művét.
Nem szoktam ilyet csinálni, de most néha akár szövegkiemelővel vagy aláhúzással belebarbárkodnék a könybe, hogy kiemeljem a nekem fontos gondolatokat, amikhez már most tudom, vissza szeretnék még térni – szeretni, dédelgetni őket, újra átélni azt a mély egyetértést és Igazat, ami oda le van írva.

Holnap nem leszek egyedül a vasterheléses vizsgálaton, ez a könyv velem lesz, és tudom hogy a tér és az idő megváltozik majd, nem is lesz olyan fontos, mi fáj és mi nem, mert egy nagyszerű író zenél, mesél, táncol majd nekem, velem, bennem…

Pocaklény vagyok én is

Csakhogy végre felfogom, hogy nem csak a nyulam, no meg most már a tengerimalackák étkezésére kell nagyon odafigyelnem, hanem a magaméra is! Pocaklény vagyok. Én is.
Sokkal, sokkal jobban vagyok, bár még vannak hasfájásaim. Holnap lesz az utolsó antibiotikumos nap, aztán hétfőtől jön a probiotikum (Protexin Balance 2×1, egy hónapon át), és persze marad a kötött étrend. Most még a gyógy-verzió, szerintem legalább Húsvétig, de aztán óvatosan bepróbálkozom más, rostdús ételekkel is. Például jön a spárga szezon, azt remélem lehet enni, mert imádom!

A mai reggelim tükörtojás és zsömi volt zöld teával, ebédre pedig megint “reform” krumplipürét készítettem (megveszek érte), hozzá pedig vajon pároltam kockára vágott sütőtököt vörösáfonyával (erre is rá vagyok kattanva) és jól előkészített (sózott, lecsepegtetett) padlizsánt sütöttem kevéske olajon (a héját nem ettem meg).
Még életem párja is lelkesen falta ebédre az áfonyás tököt, no meg a pürét is, de ő kapott fűszeres, sült csirkemellet is mellé. (Jó illata volt, de érdekes, nem is kívánom a húst…)

mai ebéd

Vacsira most megittam egy doboz kaukázusi kefírt, ami újdonság az “új kezdet” óta (ahogy a padlizsán is). Holnap a ma apró kockák formájában megpárolt céklát tervezem bevetni, de lehet hogy krémlevessé alakítom és például almakockákat teszek bele?!

Falás és fogyás

Nem éheztem ma és sokkal jobban vagyok, juhéjj! Ettől függetlenül persze már most majd elalszom és mindjárt zuhanok az ágyba, de mégis, örülök.
Gondolom hat a gyógyszer (elvégre lóadagban, 2×2-t kell szednem), és az étrendváltás is. Az elmúlt napokban, hétfő óta lement rólam 4 kg, így a komfortérzetem is sokkal jobb.

mai reggeli
Reggel nem voltam farkaséhes és nem fájt a gyomrom sem! Igaz, amikor hat óra körül kiballagok mosdóba és reggelit adok Nyüzsinek, be szoktam venni a savcsökkentőt, de ennek ellenére hetek óta fájó gyomorral (hassal?) ébredtem.
Vassal dúsított gabonapelyhet választottam reggelire, aszalt szilvás joghurttal, almával (felét családi rágcsálóink fogyasztották el) és zöld teával. (A kávéról lemondtam, bár heti egy alkalommal még esetleg megengedem magamnak, a teljes tiltást nem mondtam ki.)
Ebédre már mindenféle finomságot készítettem. Amíg reggeliztem megfőztem néhány szem krumplit, amiből vajjal, a saját főzőlevével és kevés laktózmentes tejjel krumplipürét készítettem.
Hozzá, illetve délutáni desszertnek vörösáfonyás sütőtök korongokat sütöttem. Csodás ebédem volt és még maradt holnapra is, csak mivel az áfonyákat mind befaltam, még este készítettem kis ráadás adagot kiegészítésképpen.
Ma megint rengeteg ötletet és szépséget gyűjtöttem a Pinterest boardjaimra, alig tudtam abbahagyni a kutakodást… Azt hiszem elég sok időt töltök itt, majd próbálom csökkenteni és inkább az alkotásra szánni, amit így “megmentek”. Persze ezt este, tableten az ágyban is lehet, szóval nem is olyan könnyű ez…