Oldal kiválasztása
10-11 per 20

10-11 per 20

Volt egy kis fennakadás. Pénteken nem írtam, mert lementünk a Balatonra, ahol nem igazán volt fókuszban az internet – nem is vittem le a gépem. Cserébe sokat pihentem és pátyoltam a karomat.  Eddig mindig a jobba kértem az infúziót, mert abban találtak életemben eddig csak szúrható vénát. Minden törődés és borogatás ellenére, vasárnap estére begyulladt. Kicsit szeppent voltam, mert a vasárnap nagy részét az új könyvem színezésével töltöttem és azt hittem attól van. De nem a csuklóm fájt, hanem a felkarom.
(Zárójelben jegyzem meg, hogy ugyan a szezont takarításilag még nem sikerült megnyitni, de azért elkezdődött a nyár így is.)

Hétfőn kiderült, hogy már jó piros is és duzzadt, meg forró is a karom. Szóval kaptam rá a kórházban jégakkut és most a bal kezemet szúrták, elég érzékeny helyen, de azt könnyebb lesz kímélni, ha mégis használhatatlanná válna.
Kezelés után borogatni kellett iziben a bal karomat is, szóval úgy nézek ki mint akivel valami rémes dolog történt, legalábbis karok táján, hiszen a bal oldalon az alkarom, jobb oldalon pedig csuklótól vállig körömvirágos borogatásos kötésben leledzek.
Eközben nekem ezer tervem van, kezelések előtt rajzolok, alig várom, hogy alkossak és újra színezhessek! Szóval szerintem használni fog nekem ez a kezelés, mégha egyelőre kontroll vérkép nem is volt.

A párom mostanában vasmacskának hív! Hihi. Imádom.

Ha már az állatoknál tartunk – a malacok jól érezték magukat a Balcsin, főleg persze a kerti legeléskor. Talán a Nyüzsi is, bár annyira utál már utazni, hogy rajta nem látszott. Nem tudom mi történt vele, régen olyan jól viselte, de mostanában már mielőtt a hordozóba rakom dobog és nyüffög. Az úton is undibéka. Rigolyásodik a kicsikém…

Költözünk – nodemostmártényleg

Költözünk – nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek – életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt…
Nagyobb “kocsit” is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!

Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget – néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) – a házba.
Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.
Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk… oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.
Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli “tetején”. Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna… De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).

Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.

Három éve együtt

Három éve együtt

Annyira gyorsan elrepült az idő, mintha csak most lett volna. De nem, három éve már, hogy a siófoki állatsimogatóban beleszerettem ebbe a kis gazemberbe. Valahogy másként, mint anno Dodzsembe, de mégis, nagyonakaromosan és nemkellmásiknekemesen. Bevallom, az általa okozott itthoni konfliktusok hatására majdnem megváltam tőle néhány hónap múlva. A fiúk nem jöttek ki túl jól egymással, a párom élete nyúlhölgyéhez volt szokva, ez a kis pasi azonban egy valódi gengszter. Nyüzsi nem volt sem bújós, sem hízelgős és nem is életem párjának elbűvölésén fáradozott, hanem engem tervezett nagy vehemenciával meghódítani. Jobb lett volna mindkettőnknek ha a nagyfőnököt is bűvölgeti. 🙂
Kiteszek ide emléknek néhány képet az első évből… Imádnivaló kis szőrgombóc volt, na. ♥

Súlyban picit könnyebb volt akkor még a fülecskésem, de elég hamar kiderült, hogy bármilyen aprócska is, bizony majdnem három kilósra gyarapodott kamasz kora végére. Pedig nem kövér, sosem volt az. Nem mondom, néha egészen szépen gömbölyödik a fehér pocakja, de amint elkezd vedleni, már le is fogy szegénykém. Mivel ez a szőrhullatós-átöltözős dolog rendszeres nála, gyakran masszírozom a pocakját, és ha kell meg is nyírom a séróját…

Ugyan a körömvágást nem tudjuk orvosi segítség nélkül kivitelezni, de mára egészen kezes kis lény lett. Emlékszem, amikor a nyaralóban először feküdt mellettem néhány percet, hagyva, hogy simizzem, egészen meghatódtam a boldogságtól.
Nyüzsit persze felügyelet nélkül azóta sem lehet akárcsak egyetlen percre sem hagyni, mert bár pontosan tudja mit nem szabad, a kísértésnek képtelen ellenállni, egyedül tehát szőnyeget tépne, falat rágna, újságot “olvasna“, könyvek gerincét cakkoz és még ki tudja mivel foglalatoskodna. Így aztán sosincs egyedül szabadon, és bár sajnálom őt emiatt, sokkal többet van bezárva, mint Dodzsem volt.

Mostanában – néhány hónapja – mintha kicsit megkomótosodott volna és simán simogathatom akár fél órán át is. Ráadásul a megemelkedett bizalmi szint nyomán egyre többször felborul a “zen-sarokban” (ott készültek ezek a zöld hátteres képek, amiket ma fotóztam róla), akár hanyatt is fordul és elnyújtózik.
Kár, hogy ilyenkor sem szunnyad el, sőt ha kimegyek vagy csak elfordulok, rögtön fut rosszalkodni.

Remélem, ha kicsit lecsitul az ifjonti hév, mégis belátja, hogy betartva a szabályokat többet lehetne velünk. Sokat remélek a leendő kert fárasztó hatásától is! Azt mindenképpen úgy szeretném kialakítani, hogy őkelme nyugodtan roboghasson, no meg legelészhessen viszonylag nagy területen.

Bár nincs tortánk gyertyákkal meg ilyenek, mégis kívánok magunknak még sok örömteli évet együtt, egészségben! ♥