Oldal kiválasztása
Elkészült az első

Elkészült az első

Eltelt egy hét, és elkészült az első ajándék is. Igazából egy kis kollekciót: nyuszis gémkapcsokat. A négy lüke elég későn, szombat éjjel készült, ezért lépésről lépésre leírást nem tudtam készíteni róluk.
Remélem aki kapja, örül majd nekik! Bár még magam sem tudom ki lesz és hol, de ezt még ráérek kitalálni… 1/50

frissítés:
Lépésről lépésre leírást készítettem hasonló, fehér oroszlános gémkapcsokról, amit ITT találtok meg!

Bicepsz nyuszi

Az előző bejegyzésem aggodalmának tárgya szerencsére csak izomláz volt. 🙂 Jól sikerült fajta, lázzal hidegrázással, de elmúlt.
Pénteken már mentem vissza, “kutyaharapást szőrivel” ugye. Igaz, aznap a teremben főleg kardióztam, este pedig elmentem a helyi senior tornára is. Amikor olvastam róla, nagyon meggyőző volt, hogy gyógytornász hölgy tartja. Utána is olvastam szakmai múltjának és mindenképpen ki akartam próbálni, biztos voltam benne hogy jót fog tenni. Az hogy olyan csodálatos hangja van a hölgynek, mint egy mesemondónak és állandóan mosolyog külön csodálatos. Imádtam ezt az órát! (Ma is megyek!)

Párom bicepsz nyuszinak hív, mert elkezdtem tréningezni a karomat is, szeretném ha formásabb lenne. Bár nincsenek még lógó karlebernyegeim, de nagyon szeretném ha nem is lennének! Így aztán még kis súlyzókkal de rendszeresen végzek kargyakorlatokat is. A kezemre nagyon kell vigyáznom, az ujjaim nincsenek rendben, de azért haladok ezen a téren is.
Tegnapra elkészült az egyéni edzéstervem is, amit 8-12 hétig követek majd, aztán készít újat az edző, ha javult már a kondícióm.
Most értem meg igazán a sportoló, aktívan mozgó barátok örömmel megosztott képeit, bejegyzéseit a facebookon. Ha visszamehetnék az időben, erre figyelnék jobban, hogy törődjek a testemmel, ne tekintsem természetesnek azt hogy jól van, fiatal és erős, hanem tegyek érte és azért is hogy megőrizzem ezt amíg lehet.
No de, sosem késő elkezdeni mozogni. Most már csak megállni nem szabad!
Költözünk – nodemostmártényleg

Költözünk – nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek – életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt…
Nagyobb “kocsit” is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!

Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget – néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) – a házba.
Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.
Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk… oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.
Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli “tetején”. Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna… De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).

Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.

Vettünk egy nagy levegőt

Vettünk egy nagy levegőt

Nyaralni voltunk, tillárom hajj! 🙂 Nem írtam meg, mert félős vagyok, inkább csak utána osztom meg az ilyesmit, még ha aligváromis és már történik is…

Igaz, idén “csak” egy hét jutott, de akadt benne minden, amire csak vágytunk (és olyan is amire nem – szerencsére ebből csak alig).
Csodás idővel kezdtük, de aztán volt felhőszakadásos bőrig ázás sok-sok nevetéssel és furcsa szagokkal – ilyet még sosem tapasztaltunk meg!
Remek ételekkel és nagyszerű italokkal (fröccsök és rozé fesztivál!) kényeztettük magunkat, rengeteget aludtunk, végül egészen nagyot ünnepeltünk…

És volt még (a teljesség igénye nélkül): az állatoknak: kertben szaladgálás, nekem: kevés, de fontos kötés, nekünk: kávé és illatos pogácsa a kedvenc pékségünknél, sorsjegy-kaparás, sok-sok fagyievés, apró gyermekekkel játszás, rengeteg fürdés, viharlesés…

No meg kirándulás a töreki tájvédelmi körzetben…

Kicsi párommal most aztán igazán vettünk egy nagy levegőt, hiszen kezdődik a házban a befutó szakasz: amint kész az aljzatbeton, burkolás jön és sok-sok izgalom, sikerült-e jól választanunk a köveket, a csempét – vajon olyan lesz-e mint álmodtuk, gondoltuk…
No, de erről majd külön írok, hamarosan.

Egyszázegy

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap “letelt” a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. 🙂

       

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! 🙂 Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. 😀

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.