Browse Tag

nyuszi

Elkészült az első

Eltelt egy hét, és elkészült az első ajándék is. Igazából egy kis kollekciót: nyuszis gémkapcsokat. A négy lüke elég későn, szombat éjjel készült, ezért lépésről lépésre leírást nem tudtam készíteni róluk.
Remélem aki kapja, örül majd nekik! Bár még magam sem tudom ki lesz és hol, de ezt még ráérek kitalálni… 1/50

frissítés:
Lépésről lépésre leírást készítettem hasonló, fehér oroszlános gémkapcsokról, amit ITT találtok meg!

Bicepsz nyuszi

Az előző bejegyzésem aggodalmának tárgya szerencsére csak izomláz volt. 🙂 Jól sikerült fajta, lázzal hidegrázással, de elmúlt.
Pénteken már mentem vissza, “kutyaharapást szőrivel” ugye. Igaz, aznap a teremben főleg kardióztam, este pedig elmentem a helyi senior tornára is. Amikor olvastam róla, nagyon meggyőző volt, hogy gyógytornász hölgy tartja. Utána is olvastam szakmai múltjának és mindenképpen ki akartam próbálni, biztos voltam benne hogy jót fog tenni. Az hogy olyan csodálatos hangja van a hölgynek, mint egy mesemondónak és állandóan mosolyog külön csodálatos. Imádtam ezt az órát! (Ma is megyek!)

Párom bicepsz nyuszinak hív, mert elkezdtem tréningezni a karomat is, szeretném ha formásabb lenne. Bár nincsenek még lógó karlebernyegeim, de nagyon szeretném ha nem is lennének! Így aztán még kis súlyzókkal de rendszeresen végzek kargyakorlatokat is. A kezemre nagyon kell vigyáznom, az ujjaim nincsenek rendben, de azért haladok ezen a téren is.
Tegnapra elkészült az egyéni edzéstervem is, amit 8-12 hétig követek majd, aztán készít újat az edző, ha javult már a kondícióm.
Most értem meg igazán a sportoló, aktívan mozgó barátok örömmel megosztott képeit, bejegyzéseit a facebookon. Ha visszamehetnék az időben, erre figyelnék jobban, hogy törődjek a testemmel, ne tekintsem természetesnek azt hogy jól van, fiatal és erős, hanem tegyek érte és azért is hogy megőrizzem ezt amíg lehet.
No de, sosem késő elkezdeni mozogni. Most már csak megállni nem szabad!

Költözünk – nodemostmártényleg

Október 18 volt. Szanaszét aludtunk, korán reggel kelni kellett itt és ott is. A lányom előző nap eljött (a költözés napján nem ért rá) és hősiesen, valamint kegyetlenül csavart, tekert, feliratozott, csomagolt mindent.
Dobozok itt, dobozok ott. Zsákok, zacskók, rekeszek – életünk csomagolva.
Már napok óta hordtuk át a kényes dobozokat barátok segítségével, de a java még hátra volt…
Nagyobb “kocsit” is az asztalos barátunk hozott volna, de kettős biztosítással szereztünk. A Facebook-on és levélben hívtam a barátokat segíteni, jöttek is szép számmal a drágaságok (K.ö.sz.ö.n.j.ü.k!), nélkülük nem is ment volna!

Bevallom, én azt hittem elmegy a cuccunk egy fordulóval, hiszen a bútorok (előszoba-gardrób, konyha-teljes, dolgozó-polcok, könyves) java részét ott hagytuk a lakásban. De mivel nem teherautó jött, mindenre vigyáztunk, óvatosan és gonddal pakoltunk, bizony kellett négy kör és végül két napra széthúzódott a dolog, mert az első elment a szállítandó dolgok szétszedésével, a megmaradt motyó kollektív csomagolásával. Nem is baj, mert szakadt az eső, így nem ázott el minden.

Hála a fiamnak, a fogadott fiamnak és a sok-sok kedves barátnak, aki időt és fáradtságot nem sajnálva pakolt, bontott, hurcolt, aztán akár saját autóval is gurult utánunk a motyókkal, átvittük a masszív tömeget – néhány apróságot hátrahagyva (ezeket még a hét elején mi vittük át kocsival) – a házba.
Az utolsó körben az én autómban voltak a legféltettebb és legbecsesebb kincsek: a nyúl és a csajok. A lányok egész jól elvoltak a kocsiban, de Nyüzsi nagyon zaklatott volt (persze mert állatorvoshoz szoktunk autózni), egyik kezemmel szinte egész úton őt csitítottam, a ketrec fölé tettem, hogy érezze a szagom és persze folyamatosan nyugtatólag beszélgettem vele.
Még nem tudhatta, hogy a nyúlparadicsom felé utazunk… oda ahol naponta szedhetek füvet, ő is kimehet majd a kertbe szaladgálni, sőt bent is sokkal nagyobb térben rosszalkodhat.
Épségben átértünk végül mindannyian és a második nap estére már ágyunk is volt, amiben együtt, összabújva alhattunk az óriási rumli “tetején”. Ekkora már volt vécénk is, és megoldott volt a zuhanyzás! Sőt, fűteni is tudtunk volna… De még annyi, annyi tennivaló maradt, a ház sem volt még kész, messze nem (hiszen még most, amikor ezt írom sincs).

Ettől függetlenül valójában október 18-19-i hétvégén mi bizony beköltöztünk, és azóta itt élünk. Ez az otthonunk!
Eljött az az ősz, amiben annak a februári víziónak az álma összeért a jelennel, és itt álltunk a dobozokkal teli nappalinkban, magunk is megilletődve, hogy kerülhettünk ebbe a helyzetbe.

Vettünk egy nagy levegőt

Nyaralni voltunk, tillárom hajj! 🙂 Nem írtam meg, mert félős vagyok, inkább csak utána osztom meg az ilyesmit, még ha aligváromis és már történik is…

Igaz, idén “csak” egy hét jutott, de akadt benne minden, amire csak vágytunk (és olyan is amire nem – szerencsére ebből csak alig).
Csodás idővel kezdtük, de aztán volt felhőszakadásos bőrig ázás sok-sok nevetéssel és furcsa szagokkal – ilyet még sosem tapasztaltunk meg!
Remek ételekkel és nagyszerű italokkal (fröccsök és rozé fesztivál!) kényeztettük magunkat, rengeteget aludtunk, végül egészen nagyot ünnepeltünk…

És volt még (a teljesség igénye nélkül): az állatoknak: kertben szaladgálás, nekem: kevés, de fontos kötés, nekünk: kávé és illatos pogácsa a kedvenc pékségünknél, sorsjegy-kaparás, sok-sok fagyievés, apró gyermekekkel játszás, rengeteg fürdés, viharlesés…

No meg kirándulás a töreki tájvédelmi körzetben…

Kicsi párommal most aztán igazán vettünk egy nagy levegőt, hiszen kezdődik a házban a befutó szakasz: amint kész az aljzatbeton, burkolás jön és sok-sok izgalom, sikerült-e jól választanunk a köveket, a csempét – vajon olyan lesz-e mint álmodtuk, gondoltuk…
No, de erről majd külön írok, hamarosan.

Egyszázegy

Ma különleges nap van, az egyszázegyedik. Innen is, onnan is. Tegnap “letelt” a 100 boldog nap, amit márciusban (26-án) kezdtem el, és Instagram-on tettem közzé a boldogságos pillanatok képeit.

Mindig keresek és találok örömet, jó, pozitívat a nehezebb napokon is, de érdekes volt így megörökíteni, és akár visszanézni is, miket pakolásztam fel a világhálóra.
Persze nem hagytam abba, szóval ma van a 101/100 happy day. 🙂

       

De mint írtam nem csak innen, hanem onnan is 101. nap van. Méghozzá azért, mert a mai nap a 101. ha elkezdjük a visszaszámlálást a ház átadásának szerződésbeli határidejéig!
Szóval holnap nekilátunk naponta vágni a 100-as centit! 🙂 Persze jó eséllyel előbb kész lesz minden, de akkor is gyönyörűség ez az élmény, ki nem hagynám!
Legrosszabb esetben a következő születésnapomig számolunk vissza. 😀

A házról most nem szólok többet, remélem tudok rá időt szakítani a napokban, hogy bővebben leírjam mi történt júniusban.

           

Alkotni jó!

Jó reggelt! 🙂
A gyors reggeli takarítás után halacskák lakkozásával kezdtem a napot. Kortyolgatva a forró zöld teám, kenegetem a kék halakat és tervezem, milyen is legyen majd a nyaklánc, amire kerülnek. Szól a rádió, friss levegő árad be, a Lencsi vadul vizet kortyol… Imádom ezt a reggelt!

Tegnap este fél tízkor még apró szivecskéket gyártottam, mert annyira tetszett, ahogy azt a néhányat, ami volt a kisült sünik mellé szórtam, és úgy fotóztam le őket. A képen még nincsenek lakkozva, de este ezt is megcsináltam gyorsan, így ma már háromszor ennyi szívvel is készülhet a fotó. 🙂

A másik, magamnak-alkotós projektem, hogy készítem Zelk Zoltán: A három nyúl című versének “illusztrációját”, levegőn száradó gyurmából. Mivel “csak nekem” készül, bőven van idő vele szutymorogni. Kell is, sokat kell várni a fázisokra. Az első lépésben volt a formázás ebből a ragacsos, puha, agyagszerű anyagból, egy darabból – elemeket nem lehet illeszteni, mert ez az anyag nem tapad! Aztán egy nap száradás, majd alapozás, aztán pihi, majd első festés, pihi, második…
És még erdőt, környezetet is szeretnék hozzájuk. Szórakoztat nagyon! Majd mutatom ha kész, addig is az alvó három nyulak:

“Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben…”

Clementine, a nyUFO

Azt hiszem jobban szeretem a kötés textúráját. Igaz, a horgolásban az varázsol el, ahogy egyetlen szálon jön a fonal és tulajdonképpen egy kampós botocskával annyiféle módon lehet formálni.
A kötésnél eszközként két hegyes pálca van, más a technika, de a felület kevésbé “csomózós”. Azt hiszem a legjobban úgy szeretem, ha csak teljesen sima a felülete, bár nagyon érdekes és izgalmas felületeket is lehet hurkolni.

Amikor a horgolt nyufikat készítettem, már akkor is töprengtem, köthetnék is nyufit. De valahogy csak ma jutottam el odáig, hogy meg is próbáljam. Direkt készítettem ilyen kis tömbre a nyulamat, törekedve az egyszerűségre. Érdekes, amikor a Facebook-on megosztottam a képet, nagyon vicces ötletek is felmerültek vele kapcsolatban. Volt aki nem is látta benne a nyulat. 😀

A konklúzió az lett, hogy ő Clementine, a mandarin-narancs nyUFO, aki egy kövér szinkronúszó. Élmény volt készíteni. A helyét remélem majd megtalálja a világban és valaki mást is boldoggá tesz…

Három éve együtt

Annyira gyorsan elrepült az idő, mintha csak most lett volna. De nem, három éve már, hogy a siófoki állatsimogatóban beleszerettem ebbe a kis gazemberbe. Valahogy másként, mint anno Dodzsembe, de mégis, nagyonakaromosan és nemkellmásiknekemesen. Bevallom, az általa okozott itthoni konfliktusok hatására majdnem megváltam tőle néhány hónap múlva. A fiúk nem jöttek ki túl jól egymással, a párom élete nyúlhölgyéhez volt szokva, ez a kis pasi azonban egy valódi gengszter. Nyüzsi nem volt sem bújós, sem hízelgős és nem is életem párjának elbűvölésén fáradozott, hanem engem tervezett nagy vehemenciával meghódítani. Jobb lett volna mindkettőnknek ha a nagyfőnököt is bűvölgeti. 🙂
Kiteszek ide emléknek néhány képet az első évből… Imádnivaló kis szőrgombóc volt, na. ♥

Súlyban picit könnyebb volt akkor még a fülecskésem, de elég hamar kiderült, hogy bármilyen aprócska is, bizony majdnem három kilósra gyarapodott kamasz kora végére. Pedig nem kövér, sosem volt az. Nem mondom, néha egészen szépen gömbölyödik a fehér pocakja, de amint elkezd vedleni, már le is fogy szegénykém. Mivel ez a szőrhullatós-átöltözős dolog rendszeres nála, gyakran masszírozom a pocakját, és ha kell meg is nyírom a séróját…

Ugyan a körömvágást nem tudjuk orvosi segítség nélkül kivitelezni, de mára egészen kezes kis lény lett. Emlékszem, amikor a nyaralóban először feküdt mellettem néhány percet, hagyva, hogy simizzem, egészen meghatódtam a boldogságtól.
Nyüzsit persze felügyelet nélkül azóta sem lehet akárcsak egyetlen percre sem hagyni, mert bár pontosan tudja mit nem szabad, a kísértésnek képtelen ellenállni, egyedül tehát szőnyeget tépne, falat rágna, újságot “olvasna“, könyvek gerincét cakkoz és még ki tudja mivel foglalatoskodna. Így aztán sosincs egyedül szabadon, és bár sajnálom őt emiatt, sokkal többet van bezárva, mint Dodzsem volt.

Mostanában – néhány hónapja – mintha kicsit megkomótosodott volna és simán simogathatom akár fél órán át is. Ráadásul a megemelkedett bizalmi szint nyomán egyre többször felborul a “zen-sarokban” (ott készültek ezek a zöld hátteres képek, amiket ma fotóztam róla), akár hanyatt is fordul és elnyújtózik.
Kár, hogy ilyenkor sem szunnyad el, sőt ha kimegyek vagy csak elfordulok, rögtön fut rosszalkodni.

Remélem, ha kicsit lecsitul az ifjonti hév, mégis belátja, hogy betartva a szabályokat többet lehetne velünk. Sokat remélek a leendő kert fárasztó hatásától is! Azt mindenképpen úgy szeretném kialakítani, hogy őkelme nyugodtan roboghasson, no meg legelészhessen viszonylag nagy területen.

Bár nincs tortánk gyertyákkal meg ilyenek, mégis kívánok magunknak még sok örömteli évet együtt, egészségben! ♥

Apróságok gyurmából

Tegnapi terveimet ma megvalósítva, ebéd után nekiláttam ismerkedni a Fimo gyurmával. Először apróságokat készítettem, próbálgattam hogyan viselkedik az anyag, mit lehet és mit nem, mire kell figyelni, mire vigyázzak…
Szerencsére gyulladt kisizületekkel is viszonylag könnyen tudtam gyúrni, csak az apró részek kialakítása volt nehezebb művelet az ujjaimnak. Meglepett viszont, hogy minden szín fog, ezért minden egyes váltásnál kezet kellett mosni, vagy minimum letörölni a kezem tisztítókendővel.
A világos színekben a legapróbb porszem és szösz is meglátszik, nagyon kényesek…

Az első alkotásom persze egy nyuszi volt, amit aztán később összegyúrtam és malac lett belőle, mert nem volt az igazi. Később aztán készült egy kisebb farmnyi állatka és két kócos szemű maci kedves barátnőknek…

Élvezem, hamarosan folytatás következik… ♥