Browse Tag

ital

Hurghada – Turisták és oldalak

Régóta halogatom a hurghadai út leírásának folytatását. Valamelyik este azon morfondíroztam, vajon nem azért-e, mert ez a nap a következő, amelyiken megtapasztalhattuk a kevésbé népszerű oldalát is Egyiptomnak és sikerült intenzív negatív, és anyagilag és kellemetlen élményekkel is “gazdagodni” (ez pont nem túl jó szó ide).
Bármi is az oka, összekapom magam és írom tovább, mert időben egyre távolabb kerülünk azoktól a napoktól…

Hello tourist on the bright side…

A finom és bőséges reggeli elfogyasztása után lementünk a hotel strandjához, megcsodáltuk a vizet, sütkéreztünk a napon, és a társaság bátrabb tagjai be is merészkedtek a kissé hideg vízbe.
Hamar feltűntek a helyi “szolgáltatók” is, bár még akkor nem ismerük őket. Szinte állandóan jött hozzánk valaki és megpróbált különböző szolgáltatásokat ajánlani: masszírozást, kozmetikai kezelést, helyi hajóutat, különleges testfestést vagy éppen sorsjegyet a karácsonyi rendezvényre…
Eleinte nem volt ez zavaró, de később, a napok múltával kissé tolakodó érzést keltett. Érdekes volt beszélgetni, viccelődni ezekkel az emberekkel, de amikor lejött nekik, hogy mi bizony nem fogunk erre pénzt költeni, hamar elveszítettük érdekességünket – legalábbis arra a napra.
Szerencsére sikerült napozni és pihenni is mindenkinek, s kaptunk egy érdekes hajóútra is ajánlatot, amit előző nap az utazási irodánál nem kértünk. Ez a csomag többet ígért, de kicsit bizalmatlanok voltunk, mert sok rosszat is hallottunk ezekről a lokális utakról.
Gondoltuk ebéd utánig eldöntjük, mi legyen.

A napfürdőzés után mindenki kicsit visszavonult a szobájába, majd lementünk ebédelni. Jómagam nagyon óvatosan választottam meg az ételeket, igyekeztem az útikönyvek tanácsait megfogadni, így nem vettem zöld salátát, gyümölcsöt, nem válogattam sokfélét, lehetőleg frissen készült és/vagy alaposan megfőtt dolgok mellé tettem le a voksomat. Gondolom jól tettem, mert egész út alatt semmilyen kirívó emésztőrendszeri problémám nem volt.

Hello tourist on the dark side…

Arra gondoltunk, hogy délután elmegyünk az idegenvezető által ajánlott mecsetbe. Bár ő azt mondta, biztonsági okokból érdemes taxiba ülni, mi úgy gondoltunk hatan vagyunk, mi bajunk lehet…
El is indultunk a szállodától a mecset felé, itt-ott olykor elbizonytalanodva, hogy vajon ez volt-e az említett Y elágazás. Sikerült is eltévednünk, bár jó irányba mentünk, még csak nem is az emlegetett, veszélyes építkezésen, hanem szerintem a nyomornegyeden keresztül.
Döbbenetes dolgokat láttunk, nem gondoltam, hogy itt ilyen körülmények között élnek emberek. Nyomasztó volt, egyre nyomasztóbb – olyan érzés kerített hatalmába, mintha varjak köröznének körülöttünk és fogyna a levegő…
A párom mellett feltűnt két gyerek akik baksist kértek illetve próbáltak papíruszokat rásózni. Egyre közelebb nyomakodták hozzá, és bizony mire észbe kapott, kilopták a zsebéből a pénztárcáját. A sikeres akciójukat követően pillanatok alatt el is tűntek. A fiúk gondolták, hogy utánuk mennek, de mi lányok nem engedtük, egyáltalán nem akartunk magunkra maradni a nyomasztó környéken és nem tűnt valószínűnek, hogy a tetteseket el lehet csípni, s ha igen, akkor náluk lenne még a tárca.
Sajnos nem csak készpénz volt benne, hanem a visa kártyám is, ezért ott hagytuk a már éppen elért mecsetet, kölcsönkértünk taxira, s visszarobogtunk a szállodába. Hosszas telefonálgatás után sikerült a kártyámat letiltatni, ezután a szobánkba bújtunk megnyugodni és számba venni, mennyi pénzt loptak el tőlünk… Szerencsére mindig több helyre tesszük a pénzünket, sosem tartjuk mellette az iratainkat stb., így nem volt olyan nagy csapás ez az esemény, de szerintem bennem kicsit megroppant valami, és tulajdonképpen a teljes nyaralás alatt sokkal bizalmatlanabb lettem.

 

Miután megnyugodtunk, lementünk a beachre, és igent mondtunk a másnapi hajóútra.
A srác akivel itt összebarátkoztunk ajánlott nekünk egy helyi kávézót az utca másik oldalán és bár bevallom nem volt sok bizodalmam kimenni a hotelből (legszivesebben hazajöttem volna), azt gondoltam olyan ez, mint baleset után autóba ülni – muszáj a szorongást leküzdeni, így nem tiltakoztam.
Sammynél isteni volt a török kávé, és a nescafét nagyon vicces bögrében szolgálta fel. Bár egyetlen turista sem ült ezen a helyen, nem néztek ki minket, csak kissé csodálkoztak rajtunk…

 Este kimentünk a For You-ba koccintani, aztán jót beszélgettünk a szálloda bárja mellett, s részt vettünk egy animációs programon is, itt ismerkedtünk meg az animátor csapat tagjaival és a többségüket azonnal a szívünkbe zártuk…

Hurghada – Welcome in Egypt!

Reggel, hála az égnek, vállalható időben indultunk Hurghadába, így nem kellett hajnalok hajnalán kelni. Bár megvallva az igazat, a reggel hat óra tulajdonképpen mégis annak számít például nekem.
Érdekes volt a “világvége” napján indulni, de gondoltam, ha a Sors úgy gondolja, hogy a fellegek közt, vagy éppen Afrika szélén érjen a vég, hát legyen.
A Kartago Tours transzfer szolgáltatása korrekt volt, pontosan jött a fuvar, igaz helyettesítőkkel, így a visszafelé úthoz nem kaptunk információt, de ez a baki akkor még nekünk nem tűnt fel…
A reptéren lelkesen betekercseltettük a csomagokat (no meg rajzoltam rájuk csecse jeleket) és utána döbbenten vizsgáltuk, vajon a csaknem cipősdoboznyi méretűre zsugorodott pakkokban megváltozik a téridő kontinum és majd rendben ki tudunk mindent venni érkezéskor, vagy egészen picuri, esetleg romokban heverő cipőket és egyéb tárgyakat lelünk majd bennük…

A repülés eseménytelen volt, bár amikor feltűnt az általam havas hegyeknek vélt vidék, a párom felvilágosított, hogy az bizony rengeteg homok és azt hiszem, itt kezdtem el felfogni, hogy mennyire más világba érkezem.
A gépen felszolgált ételről készítettem néhány fotót, ami közül az itt szereplőt ítéltem szalonképesnek (a húsgolyós-tésztásat például határozottan nem).
Mivel nagyjából az egész utazás alatt féltem a sokak által beharangozott, “szaladgálós” vírustól, ezért sem a főételt, sem a sütit nem ettem meg, csak a péksütit, a sajtot és az olajbogyókat, amikre teljesen rákattantam, és minden nap elmajszoltam legalább 6-8 szemet. Fogalmam sincs miért, azt hiszem csak hallgattam a szervezetem jelzéseire.

Sikeresen landoltunk Hurghada repterén, konstatálhattuk, hogy egyelőre a világvége nem következett be, majd belecsöppentünk a helyi, sajátos karácsonyi hangulatba: pálmafákkal, kínai csecsebecsékkel, elképzelhetetlen zenei feldolgozásokkal, fehér-rózsaszín karácsonyfákkal és mindennel, ami szerintük a turistáknak ilyenkor kell.
Jó érzés volt kilépni a ragyogó kék ég alá, a napsütésbe, hiszen itthon már egy ideje csak szürke eget láttunk…
A magyar utazókat hamar szétrendezték különböző buszokba, ami kiszállított minket a szállodákba. Mivel mi a központban foglaltunk szállást, így szinte minden hotelt megcsodálhattunk kívülről, míg el nem értük a miénket.
Hú, bevallom, amikor megláttuk az eredetileg választott hotel bejáratát, hálát adtam az égnek, hogy mégsem nem ide jöttünk: a szálloda bejárata konkrétan egy építkezésre hasonlított, s engem bizony nem győzött meg az idegenvezető “belül higgyétek el nagyon szép” mondata.

 Elsőre rendkívül különös volt látni a működő szállodák mellett álló, félbehagyott (elhagyott?!) építkezéseket (amíg valami nem készül el, nem kell adót fizetni). Mint írtam, olykor a használatban lévő épületek egyes részei is szét voltak verve…

Kissé aggódva vártam a MinaMark Hotel felbukkanását, de szerencsére pozitívan csalódtam: ép bejárat, sajátos karácsonyi hangulat (amihez később már érzelmileg is kötődtem, mert összebarátkoztunk azzal, aki a vicces dekorációt festette) jellemezte.
A bejelentkezés viszonylag hamar megvolt, és egy gyors egyeztetés után az idegenvezető tovalibbent (még volt utánunk egy hotel).
A szobák elfoglalása közben mindenki találkozott a helyi “menedzserrel” – mi szerencsére csak eggyel – aki nem távozott a szobából, amíg némi baksissal nem biztosítottuk őt arról, hogy bárminemű gond esetén hozzá fogunk fordulni.

A mi ablakunk a pálmafás-virágos sétányra nézett, tetszett a szoba is (olyan volt mint a képeken, csak kicsit “használtabb” és kevésbé tűnt tisztának), és a környezet is. Mire ideértünk – az ebédet lekéstük, hiszen az összes hotelnél megálltunk – mindannyiunkat az éhhalál kerülgetett, ezért kipakolás után azonnal a szállodával szemközti KFC-be vetettük magunkat. Ehhez persze át kellett jutni a négysávos úton, ami csak leírva tűnik egyszerűnek, ez Hurghadában komoly kihívás (vannak akiknek nem is mindig sikerül).
Az éhes ember azonban nem ismer lehetetlent, mi bizony az árusokon, kéregetőkön, dudáló taxisokon és robogó autókon át becsörtettünk a korgó hasú macskák által kerülgetett gyorsétterembe!
Nagyjából ismerősek voltak a menük képei, így könnyen választottunk. Itt a választott pakkhoz járt egy adag főtt barnarizs is. Teljes bizalommal befaltunk mindent, miközben megcsodáltuk a szépséges egyiptomi papírpénzeket, amiket a szomszédban váltottunk.

 

Itt ért az első nagyon kellemes élmény, a szomszéd asztalnál ülő, kisgyermekes egyiptomi család hölgy tagja ránk mosolygott, megkérdezte először vagyunk-e itt, és az igen válaszra a “Welcome in Egypt!” köszöntés kíséretében villantotta ránk ragyogó mosolyát…

Az életmentő “ebéd” után robogtunk vissza a hotelbe (ami kábé szemben volt, de az említett úton-átkelési nehézségek miatt kellett rá időt és türelmet szánni), ahol összegyűlt a MinaMarkban tartózkodó nyolc fős magyar csapat, valamint pontosan megérkezett az idegenvezető is, aki részletes tájékoztatást tartott mindenről, amit itt érdemes tudni (szorgosan jegyzeteltem). Ekkor sorolta fel a fakultatív program lehetőségeket is.
A kirándulások közül a luxori út tűnt vállalhatónak és értékesnek, annak ellenére, hogy hajnal háromkor kellett kelni (aki Kairóba ment előző nap, annak fél egykor és éjjel tizenegy körül értek vissza).
Mi magyar szervezésű hajókirándulásra nem jelentkeztünk, indult ilyen a mi szállodánkból is, igaz helybéliekkel, és végül arra mentünk el néhány nappal később.
Igen fontos információ volt, hogy az országba érkezés után, 48 órán belül lehet még a Duty Free shopban vásárolni. Ezen felbuzdulva, all inclusive ellátás ide vagy oda, mi elbattyogtunk az említett helyre, és vettünk egy-egy üveg jófajta whiskyt, tutiamifix.

Este elmentünk a környéken sétálni, és mindjárt megvilágosodtam, mi célja a rémesen ronda, piszkos, műanyag pálmafáknak az út mentén… Így sötétben jobban nézett ki, tény.
Bevallom, engem már ekkor nyomasztott a lépten nyomon hozzánk lépő árusok serege, és ijesztően viszkettem a portól, valamint valószínűleg pszichésen is, a sok látott piszoktól. (A fürdőszobánkat már érkezésünkkor végigtakarítottam az otthonról hozott fertőtlenítő spray segítségével.)
Volt mégis az egésznek egy ismeretlen, finom varázsa, ami megérintett és gyermeki szemekkel csodálkoztam rá Hurghada központjának éjszakai forgatagára…

A világvége pedig nem jött el.

Hurghada – A turista felkészül

Utazásunk az ősszel kezdett körvonalazódni, ha jól emlékszem október utolsó napján foglaltuk le, és egészen az indulásunk előtti napokig nem volt biztos, hogy el tudunk menni – betegségek voltak, családi gondok stb.
Így aztán nem is nagyon készültem, egyrészt mert nem voltam biztos benne, hogy el fogunk menni, másrészt teljesen ismeretlen és feldolgozhatatlan helyzet volt számomra, az hogy Karácsonykor nem leszünk itthon a családi fészekben, nem leszek a gyerekeimmel, nem lesz családi vacsora, nem előzi meg az egészet pánikszerű rohangálás az ajándékokért, napokig tartó menüsor tervezés és készítés stb.
Ráadásul tengerparti üdülőhelyre mentünk barátokkal, ami a legkevésbé illik az én utaznivágyó profilomba, sem “vizilény” sem naprajongó nem vagyok és bár kíváncsi voltam mindig is Egyiptomra – hiszen már a szakdolgozatomat is anno e birodalom ókori építészetéről és vallásáról írtam – pontosan tudtam, hogy egy turisták számára kialakított üdülőhelyen az engem igazán érdeklő elemeivel nem igazán fogok találkozni, kivéve magukat az embereket.

A felkészülés tehát kimerült abban, hogy utánaolvastam mire számítsak egészségügyi szempontból, hiszen még mindig a felépülési fázisban vagyok, ráadásul december elején két vírusfertőzésen is átestem, ami legyengítette a szervezetem (a háziorvos nem is volt túl boldog, hogy elutazom, ráadásul másik kontinensre).
Mindenki a “hasmenéses” vírussal riogatott, és teljes volt az egyetértés abban, hogy erre egy-két napunk rá fog menni. Persze lehet vigyázni (nem iszol csapvizet, nem eszel gyümölcsöt és zöldféléket, nem veszel ételt utcán stb.), de jó eséllyel minden európai átesik rajta. Az idegenvezető is elmondta, mi a teendő hogyha begyűjtjük a kórt, milyen helyi gyógyszert vegyünk (ő nem az Antinal-t hanem a Drotazide-ot javasolta, mert hogy ez görcsoldó, fertőtlenítő és hasfogó is – természetesen megelőzési céllal egyiket sem szabad szedni, csak ha már elkezdődött a baj).
A mi csoportunkból senki nem kapta el ezt a kórságot! Nem tudom, hogy ez csak mumus vagy valós “rém”, és nekünk mázlink volt. Sokan – szerintem már a repülőn – beszereztünk azonban valami csúnyán köhögős, orrfolyós, esténként hidegrázós és nagyonlázasos cuccot. Én néhány napnyi, egyre zavaróbb, és mélyebb köhögés után lázasodtam be (nem is kicsit), és a hőmérsékletemet az itthonról vitt gyógyszerek nem vitték le, tehát pocsékul voltam – mázlimra leginkább éjjel.
Aztán a hotel animátorai ajánlottak egy szert, a Congestal-t, ami másnapra helyre is rakott.
Így gyógyszerek szempontjából szerintem csak a speciálisakat érdemes vinni (vérnyomáscsökkentő, inzulin stb.), a lokális vírusokra valószínű jobb szert tudnak ajánlani helyben, ami hat és nagy valószínűséggel, korrekt gyógyszertárban olcsóbb is, mint a hazai szerek.

A bőröndjeinket a fiam tanácsára befóliáztattuk (és egyedi mintával is megjelöltük – lásd a képen :D), így azok teljesen sérülésmentesen érkeztek meg a reptérre. Visszafelé a korahajnalni indulás miatt erre nem volt lehetőségünk, a szemfülesek, ahogy láttam, vittek folpackot és abba csavarták a bőröndjeiket.
A kézipoggyászban volt minden fontos dolog és egy-egy váltás fehérnemű is, biztos ami biztos. Amire én nem figyeltem, hogy 100 ml-nél nagyobb mennyiségű folyadékot nem lehet átvinni az ellenőrzéseken, így a naptejem még Magyarországon kidobhattam… “Kissé” bosszantott a dolog, mert a repülőtér belső részében, 10 méterrel arrébb ugyanezt a naptejet már megvehettem és fel is vihettem repülőre.

A felkészülés része volt egy jó nagy kupac amerikai 1 dolláros beszerzése, ami valóban hasznunkra volt a “baksis országában”, ahol a fémpénzt kevésbé kedvelik. Ez a “papírdarabka” csodákat hozhat a turista élményei közé, így érdemes belőle vinni (mi ketten az egy hét alatt kb. harmincat használtunk fel). Hogy miért, arról szerintem még fogok írni.

Útikönyvet most nem vittünk, hiszen tudtam, hogy csak egy, legfeljebb két befizetett útra tudunk elmenni, ahol lesz idegenvezető – tehát nem önállóan fedezünk majd fel. Olvasnivalót betettem, és néhány magazint, ennyi.

Bár sokan ajánlották, hogy belső-fertőtlenítési céllal vigyünk jófajta pálinkát, nem tettem ilyet a poggyászba, egyrészt mert féltem hogy összetörik, másrészt “all inclusive” szolgáltatásra fizettünk be, így tudtuk, ha pálinka nem is, de valami – például whisky – biztos rendelkezésünkre áll majd, ami erre alkalmas.
Ezzel szemben vittem és állandóan magamnál tartottam kézfertőtlenítő gélt és fertőtlenítő kendőket. Ezen felül – a középkorom után megjelent tisztaság mániámat ismerve – kis kiszerelésű fertőtlenítő sprayt és eldobható nejlonkesztyűt is beraktam, ezzel hamar számomra is elfogadható higéniai szintre hoztam például a fürdőszobánkat (és ugyanez a spray szolgált hazatérésünk után a cipőink fertőtlenítésére, hiszen ezt nem tudtam kimosni és féltettem a nyulat).

Jóóóóó volt!

Voltam pihenni… 😀 A három napos céges utazás szuper volt – csodaszép hely, naccerű hangulat, sok játék, rengeteg nevetés, éjszakai fürdőzés, különlegesen finom ételek – élmény hátán élmény.

Kisvakond, Rabbid és Hannibál + a potion

Mindent leírni nagggyon hosszú lenne, de eszméletlen jó volt, mert…
– egymásra talált Kisvakond, Rabbid és Hannibál (Meg a Csokornyakkendős Gyilkos!)
– szimuláltunk katasztrófásat a sífelvonóban (És túléltük!)
– nem mentem fel a kilátóba Semmeringben (Így nem fújt el a szél.)
– puncsot és forralt bort ittunk a hüttében (Nem én borítottam ki! 😀 Viszont le- azaz feltöröltem.)
– péntek este a hidegben forró fürdőt vettem a szabadban (Nem fáztam meg!)
– tanítottak a fotózás rejtelmeire és voltunk is gyakorolni (Néhány információt rezisztáltam – nem fért a fejembe, na. :D)
– megtanultam Bang!-ezni, és voltam sokszor bandita (Játszottunk Citadels-t is, de az nem akkora élmény, még.)
– annyit nevettem, hogy fájt a hasamban a nevető izom (Tudom, elvileg nem ott van.)
– olvastam is (Igaz, nemegész egy oldalt… az úúúgy voooolt…)
– csodálatos kajákat kaptunk, koraszülöttekhez igazított időzítéssel (Mégsem pukkadtunk ki!)
– túléltem a füstös esti bulit is (Ez annyira mondjuk annyira nem volt jó. Még mindig utálom a bagófüstöt!)
– nagycsaládos lettem 😀 (Hirtelen felindulásból lett még három örökbe fogadott gyermekem, egy másfél petéjű ikerpár és egy mégegy kislány.)
– elkezdtük írni Hannibál eposzát Jufival, a titkos testvérségből kiderült lányommal (Lassan haladunk, egyre több részlet kerül elő Hannibál bűnös múltjából.)
– …
– épségben, örömben és boldogságban hazaértem, ahol várt a csimp-párom (Meglepetésekkel! Pedig ő nem is olyan!)

Ja, és buszfelelős is voltam! Megtudtam csomó kolléga ovis jelét – ez fontos! ^^

A “napszám” most így áll:
még 5 nap és itt a Karácsony (Húha!), ebből még 2 munkanap, 1 orvosos (a holnap) és mind nemtudomhogyleszkarácsony-os.

Karcolat

Fáj a kezem. Ma volt sok minden, de csak karcolatot vagyok képes írni.

Anyu túl a tükrözésen és a borsónyi polip likvidálásán.
Beszélgettünk, jó volt. Jobbulást remélek, hiszek.

A munkahelyemen mondhatni egyedi Mikulás party volt – részemről még feldolgozás alatt.

A vérem mintájából mért adatokért ma nem volt sem időm, sem merszem elmenni. Adtam magamnak egy nap haladékot. Holnap reggel benézek érte (azt hiszem).

Este Apucit megköszöntöttem (Miklós!), nem bíztam a véletlenre, maradtam az Unicumnál. Kár, hogy nem koccinthattunk…
Ha meg már ott voltam, persze hogy vittem a “kicsi fiamnak” is mikulás-ajándékot.

Most pedig sorozatokat fogok nézni bután, a kezeimet dédelgetve, no meg késszúrásokattűrve, amit ugye, “azokon a piros betűs napokon”, orvosi javaslatra, meg kéne szoknom.
Nekem ne mondja senki, hogy nem próbálom.

…end of line…

Párizs – barangoló

Az utolsó napon a szállásunk közelében felfedezett Brioche Dorée-ben kezdtünk, és elfogyasztottunk egy-egy francia reggelit (friss bagett félbe vágva, puha vaj, sárgabarack lekvár, narancslé, kávé).
Ezután kiballagtunk a Montparnasse-i temetőbe, mert találtam az útikönyvben egy rövidebb sétát, ami pont a szálláshelyünk közelében volt, ezt terveztem bejárni…
Végül jóval hosszabban elidőztünk itt, mint gondoltam volna; kerestük Baudelaire és Sartre sírját. Ez utóbbira ráleltünk, de sajnos a számomra érdekesebbre, még a temető bejáratánál kirakott térkép segítségével sem.
Mégsem bántam a különös hely felfedezését, mert nagyon jót beszélgettünk a párommal, mint tavaly Rómában a Da Vinci kiállítás után.
(De jó lenne ha sokkal több időt szánnánk egymásra!)

a Montparnasse-i temető

Azt nem értem, miért tesznek a neves emberek sírjára rágott gyümölcsöt, gombokat, cukrot, metrójegyet, káposztát?!
Kedvesnek tűntek azonban a nyugvóhelyeken elhelyezett apró kövek, kavicsok, melyek némelyikére még szimbólumot vagy nevet is festettek, olykor pedig formákat (pl. szív) rakosgattak ki belőlük.

Innen a Raspail metrómegálló felé sétáltunk, majd felfedeztük a fiataloktól nyüzsgő Jardin du Luxembourg park rejtelmeit.
Aztán csak úgy, az útikönyvben fellelt sétát nem követve csavarogtunk tovább, nagy örömömre sok-sok konyha felszerelésboltba is betérve (bár tartva a fogadalmam, nem vettem semmit!).
Ezen a napon, a látszólag céltalan bolyongásunk során bukkantunk a Place Saint Sulpice és az Universite Rene Descartes csodás épületére is.
Végül addig addig lődörögtünk a városban, míg egyszercsak a Notre-Dame-nál bukkantunk ki.
E hosszú hétvége legboldogabb percei közé sorolom, melyekben a bokrokból előrebbenő verebeket etettem itt a kezemből..

Ahhoz képest, hogy a Kedves reggel még kétésfél órára saccolta, amit képes lesz fájó térdével járni, döbbenet volt, hogy szerintem ezen a napon gyalogoltunk a legtöbbet (kb. 10 metrómegállónyit).
Eddigre azonban már elfogyott az erő, és bizony még jókora út várt ránk: metróra szállni,  a szálláshelyre, majd onnan a reptérre menni, nem is szólva az ottani beszállási procedúráról…
Nem merném állítani, hogy frissen és üdén értünk éjfél körül haza (Budapestre).

Csodás napok voltak ezek, melyek örökké bevésődtek a lelkembe.
Köszönöm.

Párizs – mindent bele

fIMG_3878Vasárnapra hagytam az Eiffel-tornyot. Gondoltam rászánom az időt – függetlenül attól, hogy nem terveztem felmenni a tetejére – megérdemli a város szimbólumává dicsőült szerkezet, hogy alaposan megismerkedjünk.

Kényelmesen, bőseges reggeli és forró kávé hürbölése után metróztunk el a toronyhoz. A metró megállótól még számomra meglepően sokat kellett sétálni, de szerencsére ekkor még a lábaink jól bírták…

Nos a 322 méter magas “Öreg hölgy” engem lenyűgözött. Hosszan vizsgáltuk elemeit, üldögéltünk alatta, figyeltük a sorban álló embertömeget, aki mind fel akart jutni, hogy megcsodálja odafentről a várost.
Aztán átsétáltunk a Trocadéróra és onnan is megnéztük – talán még érdekesebb, hangulatosabb volt innen.

Néhány órát is elidőztünk a környéken, és gondolkodtunk, felszálljunk-e egy városnéző buszra, de inkább passzoltunk (már szinte mindent láttunk, amit hirdettek a feliratok), és elsétáltunk Párizs másik jelképéhez, a híres Arc de Triomphe diadalívhez.

Itt elidőzve egy padon süttettük magunkat a napon, majd végig sétáltunk a Champs-Élysées-én.

A végén ismét a Tuileriák kertjében kötöttünk ki, de mégsem a parkban töltöttük a délutánt, hanem a kollégámtól kapott ajánlót használva megkerestük a város minden bizonnyal egyik leghangulatosabb utcácskáját, a Rue Mouffetard-ot. Ez a hely nálam biztos a város top 10 látnivalóinak dobogósa lenne, imádtam!

Végül itt estebételtünk, bevállalva egy három fogásos francia menüsort és ekkor teljesítettem az egyik fogadalmamat, hogy nem megyek haza Franciaországból eredeti hagymaleves kóstolása nélkül. (Össze akartam hasonlítani azzal, amilyet én szoktam készíteni.)

Nem csak ezt volt szerencsém megismerni, nekem új volt a tartiflette is – amit biztosan megpróbálok elkészíteni itthon is.

A creme brulée nem volt ismeretlen számomra, de annyira imádom, hogy a desszeretek terén nem volt erőm kísérletezni, maradtam a bomba biztos kedvencnél!

Születésnap Párizsban

Lassú, lusta reggelt szerettem volna – nem mintha jellemző lenne rám, vagy vágynék erre, de gondoltam, legyen ez másmilyen nap. Az olykor külön életet élő gyomrom azonban nem hagyott sokáig ébredezni és nyújtózni az apró hotelszobában.
Nem volt rajta mit szépíteni, az előző napi vacsora ellenére, másnap reggel farkaséhes voltam…

Bőséges, születésnapi reggeli csirkejelmezes nyúllal

Az Alésiánál, az előző nap már megkedvelt Dominique Daibron-ban reggeliztünk. Büszke voltam magamra, mert sikerült megfelelő szavakat kiejtve a kért menüt beszereznem, amit felszolgáltak az asztalkánkhoz. (Az egész út alatt mindenhol mindenki kedves és segítőkész volt velünk, akár beszélt/megszólalt angolul, akár nem!)

A csodálatos falatozás után bemetróztunk a Notre-Dame közelébe. Nem közvetlenül ott szálltunk le, inkább sétáltunk egy kicsit, így leltünk rá a közeli virágpiacra.
Ahogy azt most olvastam az interneten, a Szajna felett átsétálva nagyjából elég az orrunkat követni, és a virágillat után menni, hogy megtaláljuk.
Tényleg csodás hely, mindenképpen ajánlom. Ha minden igaz vasárnaponként madarakat árulnak ugyanitt a szigeten (Île de la Cité).

A Notre-Dame előtt hosszú sor kanyargott, de nem ilyedtünk meg tőle, szépen kivártuk a sorunkat, addig is sütkéreztünk a napon mint a teltpocakú gyíkok.
Viszonylag hamar bejutottunk a csodaszép gótikus katedrálisba, ami teljes pompájában, békességesen fogadta a kissé hangos, békésséget törő látogatóit.

Notre-Dame

Azért persze szájtátva, ámulva néztük végig csodáit, lenyűgöző üvegablakait, faragásait, szemgyönyörködtető íveit. Itt is vágytam arra, akárcsak a Szent Péter Bazilikában, hogy legyünk csak kicsit ketten… vagy legalább kevesen, mert a nyüzsgő, araszoló, egymást lökdöső embertömeg sokat levett e különleges építmény hangulatából.

A katedrálist ölelő parkban pihengettünk kicsit, majd elindultunk a Bastille negyed felé, mert innen ment a kiszemelt hajójárat, ami a Szajna csatornákon át kínált 2,5 órás szórakozást.

A sétehajózás picit csalódás volt, mert túl sok idő ment el a csatornarendszerben lévő emelőrendszereken való áthaladással. Még jó, hogy nem a hajó orrában ültünk, akkor csurom vizesek is lettünk volna a végére!
Most már tudom (másnap kiderült), hogy a folyó főszakaszán lévő, városnéző hajóutak az Eiffel toronytól indulnak. Sebaj, azért ez is nagyon hangulatos volt (és ismét találtunk egy invadert! :)).

Apró málnás tortácska

Érdekes módon a hajó kényelmetlen székei miatt itt is elfáradt a lábunk, mire megérkeztünk, már jól is esett a séta.
Az érkezési ponttól visszamentünk a Bastille negyedbe, mert ott éppen fesztivál volt, és hangulatos nyüzsgés és zsibongás jellemezte a környéket.

Itt kaptam meg a választott születésnapi tortácskámat is, ami belefért a tenyerembe!

Nagyon tetszett, hogy az egyik téren graffitit fújhattak az ifjoncok a kifeszített anyagokra, amit nagy örömmel meg is tettek.
Azt nem tudom máskor is ennyire hangulatos-e ez a környék, de most mindenképpen felfedezésre érdemes volt és szívesen vissza is mennék, ha úgy alakulna..!

Bastille negyed – fesztivál

Párizs – piac, falafel és parkok

Olívabogyó minden mennyiségben

Az apró, de annál hasznosabbnak bizonyuló útikönyvben első dolgom volt a piacokhoz lapozni (35. oldal). A “kiválasztott” csak kedd és pénteki napokon van nyitva, így a péntek délelőtti programunk már meg is volt.
Kényelmesen indultunk egy közeli pékségben elfogyasztott, csodás reggeli után. A Marché de Belleville-t könnyen megtaláltuk, és azonnal bevetettük magunkat a forgatagba. Párizs állítólag egyik legszínesebb és egzotikusabb piaca ez. Sajnos, mi többet nem láttunk (csak virágpiacot), így nem tudom összehasonlítani, az biztos, hogy nemzetközi piaclátogatásaim leghangosabbika és fűszeresebbike volt: zsivajos, illatos, színes – ruhákkal, fűszerekkel, sajtokkal, halakkal, tengeri kütyükkel, húsokkal, rengeteg zöldséggel, olíva bogyóval, és mindenféle különlegességgel.
Mire végigértünk rajta el is fáradtunk, szinte mindenki gurulós bevásárlókocsival bolyongott a sűrű soron, így nem volt egyszerű a közlekedés sem.

Szerencsére a piacsor végén apró kis tér várja a megfáradt vásárlókat, így volt hol megpihenni. Kivételesen nem vettem semmit, egyrészt mert ez “repülős” út volt (nem terveztem semmit venni és cipelni), másrészt mert a piac és az árusok higéniai szintje miatt azt hiszem akkor sem vásárolnék itt, hogyha Párizsban laknék.

falafel

Bár igazán semmilyen csavargási tervben nem szerepelt, mégis bóklásztunk egyet a környéken. Érdekes volt látni ezt a negyedet, ahol jórészt marokkói, kínai, algériai és tunéziai bevándorlók laknak.
A Rue des Rosiers-en megtaláltuk az első Space Invaderst! Persze nem tervezetten kerestük őket, de nagyon örültünk, amikor felleltünk egyet-egyet. (Párizs Space Invaderei összegyűjtve: itt)
Sajnos az előző posztomban említett kedves kolléga által ajánlott falafeles (L’As du Fallafel) zárva volt, és nem is tűnt úgy, hogy egyhamar újra kinyit.
Helyette az egy saroknyival arrébb lévő, láthatóan kedvelt King Falafel Palace falafeljét és chawarmáját kóstoltuk meg – ajánlom! (Isteni ízt ad neki a vékonyra szelt, ropogósra sütött hagyma.)

Miután belaktunk, elcaplattunk a könyv által is ajánlott parkba (Place des Vosges), és a koradélutáni napsütésben magunkba szívtuk a Marais negyed hangulatát.
Hosszan sütkéreztünk itt, figyelve az iskolából érkezett fiatalokat, ahogy zsibongva ebédelnek vagy csak beszélgetnek a fűben, a galambokat etető nyugdíjasokat, a térképet böngésző turistákat. Az őszi színekben pompázó fák alatt ülve csodás, megnyugtató érzést adott ez a kavalkád.

Már régóta terveztem megkósoltni milyen is a Starbucks-ban egy kávé, de végül csak most sikerült. A teljes kínálat ismerete nélkül, a Crème Brûlée Macchiatót csak ajánlani tudom!

A finom, forró kávé után tovább sétáltunk. Amikor ráleltünk még nem tudtunk mit találtunk, csak utána derítettem ki, hogy az a csodálatos, gótikus torony, ami mellett elhaladtunk a Saint Jacques La-Boucherie templom megmaradt harangtornya volt…

A Saint Jacques templom tornya

Első találkozásom a Szajnával nem is lehetett volna tökéletesebb – aranyló napsütés, szélben rebbenő, színes őszi falevelek. Csodás látvány volt! (Be is terveztem a szülinapomra egy hajóutat gyorsan.)

A nap további részében elsétáltunk a Louvre mellett, és hosszan bolyongtunk a múzeum komplexum hatalmas parkjában (Jardins des Tuileries).
Már nem éreztük a lábunkat, amikor megcsodáltuk a Luxorból érkezett Obelsziket (Obélisque de Louxor) és végül a Madeleine plébániatemplom (La Madeleine) mellett metróra szálltunk, kivételesen hanyagolva azt a tényt, hogy a könyv szerint itt voltak Párizs legjobb csemegeüzletei…

Madeleine

Első párizsi vacsoránkat a szállodánkhoz közeli Café Daguerre-ben fogyasztottuk el. Remek, méltán népszerű hely – jó szívvel ajánlom.

Párizsban jártam ősszel…

Kicsit csendes vagyok, tudom szünetekre kihagyok. Így sikerül.

Persze világba is kiálthattam volna, de nem tettem, mert a szeretteim tudták, nagy dobra pedig nem akartam verni, hogy a Kedves születésnapomra felkapott, és Párizsba repített, méghozzá szó szerint – egy hosszú hétvégére.
Hétfőn éjjel értünk vissza, és másnap már robogtam is dolgozni, bár a lelkem még nem teljesen érkezett ide, sajnos több szabim nem maradt az évre.
Így csak most jutok el az írásig…

Csodálatosabb időnk rendelésre sem lehetett volna; míg itthon didergett mindenki, mi kéz a kézben, melengető, őszi napsütésben bóklásztunk a divat, a fények és a szerelem városában, koradélután csaknem 20 fokban.
Az út programját, ha nem is napról napra, de vázlatok, lehetséges csavargások szintjén megterveztem, sőt egyik kollégától és párjától kaptam is ilyen ötleteket ajándékba. (Köszi! :))

Csütörtök este ment a repülő (Air France), éjjel tíz körül érkeztünk a booking.com-on nagyjából egy hónapja foglalt szállásra.
A csomagokat gyorsan ledobáltuk, és fél órán belül már a közeli boltban beszerzett, friss bagettet ropogtattuk boldogan (francia vajat kenve rá az ujjunkkal).
A hotelbe visszatérve elkortyoltunk egy fél üveg cidert, majd álomra szenderültünk.

Így kezdődött…