Browse Tag

fotózás

Selfie-s kihívás

Bevallom nem igazán értem a selfie “sikerét”. Talán nem vagyok barátságban önmagammal vagy nem tudom mi a baj velem… de én nem értem.

Tényleg. Miért jó ez?

Ritkán nézek tükörbe: nem sminkelek, random helyeken fésülködök, és mivel még mindig nincs a fürdőszobánkban fent a tükör, ezért még csak a fogmosásnál sem látom magamat (már ha a fürdőben vagyok amikor fogat mosok, mert sokszor sétálgatok az elektromos fogkefével).

Eszembe jutott Via kihívása, és arra gondoltam belevágok, hátha megfejtem a selfi sikerének titkát… meg valahogy mostanában bejön nekem ez a kihívásos-projektes, önfeszegetős, komfortzóna piszkálós dolog.

Így tegnap este készítettem egyet. Persze mikor máskor, ha nem a hajnalban-kelős napon, amikor reggel vérvétel van, este meg fogorvosos nyúzás, és aztán későn érek haza a vonattal, ami még késik is….
Szóvel elsőre ezt a szundinyuszis, inkább a U2 koncertet lesős selfiet tudtam készíteni. Igyekszem majd jobbat is. A terv egy hét alatt legalább 3-4-et összehozni és esetleg megosztani is valahol. Meglátjuk.

Alkotni jó!

Jó reggelt! 🙂
A gyors reggeli takarítás után halacskák lakkozásával kezdtem a napot. Kortyolgatva a forró zöld teám, kenegetem a kék halakat és tervezem, milyen is legyen majd a nyaklánc, amire kerülnek. Szól a rádió, friss levegő árad be, a Lencsi vadul vizet kortyol… Imádom ezt a reggelt!

Tegnap este fél tízkor még apró szivecskéket gyártottam, mert annyira tetszett, ahogy azt a néhányat, ami volt a kisült sünik mellé szórtam, és úgy fotóztam le őket. A képen még nincsenek lakkozva, de este ezt is megcsináltam gyorsan, így ma már háromszor ennyi szívvel is készülhet a fotó. 🙂

A másik, magamnak-alkotós projektem, hogy készítem Zelk Zoltán: A három nyúl című versének “illusztrációját”, levegőn száradó gyurmából. Mivel “csak nekem” készül, bőven van idő vele szutymorogni. Kell is, sokat kell várni a fázisokra. Az első lépésben volt a formázás ebből a ragacsos, puha, agyagszerű anyagból, egy darabból – elemeket nem lehet illeszteni, mert ez az anyag nem tapad! Aztán egy nap száradás, majd alapozás, aztán pihi, majd első festés, pihi, második…
És még erdőt, környezetet is szeretnék hozzájuk. Szórakoztat nagyon! Majd mutatom ha kész, addig is az alvó három nyulak:

“Ezalatt a nyusziházban, fűszálakból vetett ágyban
három nyuszi aludt szépen, összebújva békességben…”

Negyedévszázad

Tulajdonképpen már két hónapja nem írtam érdemben ide. Nem tudom miért. Pedig nyilván történtek / történnek említésre méltó dolgok és tudom, hogy bánom majd, amiért nem marad meg a virtuális naplóban…
De mostanában többet írok Anyunak levelet és újra írom a számomra “igazibb”, valós (papír!) naplót, amibe ragasztgathatok és színezhetek meg minden. A lányommal talán kicsit aktívabban használjuk a Pipikés füzet-et is, igyekeztem a Pink & Red honlapon, no meg a tumblr-en és Facebook-on is kéne ezzel haladni, nem is szólva a sok-sok dologról, amibe belefogtam.
Mindegy, szétcsúsztam.

Viszont nem hagyhatom, hogy a lányom 25. születésnapjának ne legyen itt nyoma. 🙂
Bizony, egyetlen csepp lánykám múlt hét pénteken ünnepelte velünk e különleges napot!
Akárcsak a bátyjának anno, neki is mindenképpen szerettem volna készíteni egy visszaemlékezős fotó albumot. Dénesnél anno ezt egy bebújtatós albummal oldottam meg, és idézeteket gyűjtöttem még neki, amiket becsúsztattam a képek elé. Azzal is sok munka volt, hiszen ők még akkor születtek, amikor bizony komoly pénzbe került fényképezni és azt előhivatni. Sok-sok keresgélés és szkennelés, rendelés után állt össze csak a válogatás.
Rékának most azonban klasszikus, fekete fotokartonos albumot vettem, fotosarkot és fehér filcet.
A néhány hét alatt összeválogatott, több mint száz képpel, rengeteg idézettel és óriási lelkesedéssel álltam neki a készítésnek, bár nem tudtam még akkor, mibe vágtam a fejszém… azaz pontosabban a kezem.

Minden oldalra vagy oldalpárra (olykor dupla párra) igyekeztem tematikusan gyűjteni vagy egy adott korszak vagy valami más terület képeit (babakor, család, érdeklődés, konkrét nyaralás stb.) és ezekhez keresni idézetet, üzenetet vagy írni, ami nekem eszembe jutott. Bizony került az albumba dalszöveg és koncert dal lista is…
Amihez csak tudtam rajzokat vagy ábrákat is készítettem, külön jelölést használtam a dalszövegekhez (hangjegyek) a graffitikhez (fal-rajz), bár ezt csak később találtam ki, ezért többször oda-vissza kellett rajzolni az egészet. 🙂
Persze semmit nem terveztem meg előre, ezért hiányzott itt-ott kép és már nem volt idő rendelni (odaadtam az eredetit), nem fért el a kitalált szöveg (ezt megoldottam *-ozással és egyéb trükkökkel :D).
Volt hogy hat órán keresztül csináltam, bizony nemegyszer hüppögtem is – újranézve a szalagavató táncot, vagy elmerengve egy-egy képen és a kapcsolódó emlékeken.
Engem is megérintettek a gyűjtött idézetek, sokszor elkalandoztam emiatt az interneten is, szóval több mint harminc órába telt, míg elkészült ez az ajándék…

Azon gondolkodtam, meglepem majd magam is egy ilyesmivel 50. születésnapomra… Azt hiszem már most el kéne kezdeni azt az albumot! 😀
Az ünnepet a fiúknál tartottuk, mert Karácsonykor elmulasztottam közös fotót készíteni Apuról és Rékáról, így most pótoltam! A fiam csodás szendvicseket készített – annyit, hogy egy hadseregnek elég lett volna – és isteni kávét is főzött a kései közös reggeli után. Én pedig készítettem egy túrós-citromos tortát (ezek a Réka kedvencei), új recept szerint (majd kiteszem a Sufoneszára).
Rengeteget nevettünk, falatoztunk, összebújtunk, jól és kevésbé jól sikerült fotókat készítettünk… Csodás délután volt, igazi ünnep mindannyiunknak! ♥

Képes napi-riport – 2012.11.24. / 1.

Gondoltam, ha már tegnap leírtam a hétvégi terveket, ezt a hétvégét napi fotoriportolom is, egyrészt mert ilyet még úgysem csináltam, másrészt mert kettő az egyben megoldásként tesztelem is a néhány hete vásárolt, “zsebi” fényképezőgépemet különböző felvételi módokban és éles helyzetekben. Kezdődjön hát…

Ma Space Invaders-es táskával…

Reggel máris teljesült a pihenős kívánságom, mert sikerült kilencig aludni, azaz csaknem két órával többet, mint szoktam. (Regeneráló pihi kipipálva.) Ébredés után készítettem mandulatejjel egy-egy bögrényi banán turmixot mindkettőnknek és amikor felépítettük magunkat kimozdulóképesre, elindultunk a piacra, de előtte összeszedtük a hetek alatt felhalmozott szelektív hulladék csomagjainkat és elvittük a közeli gyűjtőkhöz.

  

Mint látható, az autómat már karácsonyi szezonra felszereltem, azaz felkerültek a fejtartókra a mikulás sapik. 🙂 Sajnos a tárolóknál a helyzet a szokásos, sokan mindenféle egyéb hulladékot is odapakolnak, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Ezen egyelőre nem segít semmilyen felirat, tábla vagy figyelmeztetés. Van még hova fejlődni. 🙁
A harmadik képen az egyik szatyor látható, ami már néhány napja ott várakozik a sorára az előszobában. A fülek állapotából ítélve drága egyetlen nyulam, Nyüzsi többször megvizsgálhatta a táska tartósságának megfelelőségét…. Szerencsére a műanyag palackok nem nehezek. 😀

Dallamok és képek

A balatoni posztokban már többször emlegettem Robi bácsit, és egyszer szó esett egy különleges hegedűről is itt a blogon. Idén nyáron volt szerencsénk kicsit többet beszélgetni az említett úr egyik lányával, aki az European Ensemble String Quartet egyik előadója.
Sok mindenről esett szó, többek között előkerült a közösségi oldalak népszerűsége, és az ő zenei világának bemutatása is. Ennek nyomán hallottam meg először az általa vonósnégyesre átírt világslágereket, melyek olykor nem is négy, hanem csak két vagy három hangszeren szólalnak meg.

Ez a különleges zenei világ megérintett, amint felcsendültek az egyedien hangszerelt, ismert dallamok, tiszta libabőr lettem. Amikor kiderült, hogy Edina örömmel fogadna képeket néhány dal bemutatásához, ami felkerülne a YouTube-ra, örömmel ajánlottam fel, hogy szívesen keresek/adok a több ezer általam készített digitális fotó közül. :))))
Mindegyik nótához egy-egy város, utazás képeit válogattam össze, és izgatottan vártam, hogy a klip készítője mit hoz össze az elküldött képkupacból.
Nemrég megkaptam az elkészült műről a linkeket, és bevallom, óriási élmény így is visszanézni az emlékeinket…

Kíváncsiaknak a linkek:
Secrets – One Republic – arrangement by European Ensemble Strings
Love Song – Adele – arrangement by European Ensemble Strings
Thousand Years – Twilight Saga – arrangement by European Ensemble Strings

 

Köszönöm a lehetőséget!

Keszekusza gondolat kupac

Már el is múlt a strucc mód.
Csütörtök este óta van egy kupacnyi diagnózisom és ennek nyomán lett sok-sok töprengeni valóm a hétvégére… Legalábbis az volt a terv, hogy átgondolom majd a dolgokat.
De szerencsére (?!) túlzottan nem értem rá bármin is töprengeni, mert igen zsufis hétvége volt, amit főleg barátokkal töltöttünk a nyaralóban – nemrég értünk haza.

Gondolkodtam mit írjak, de most ez csak egy ilyen kusza folyomány. Így folytatom…

Nagy élmény volt a szombat esti vihar-várás és villám-fotózási próba. Sajnos, nem sikerült elcsípnem egy villámot sem, de azért lett néhány egész jó kép – legalábbis én örülök nekik és nekem tetszenek.
Kéne lassan tanulgatnom a nyers képeken való molyolást is, hogy tudjam fokozni a hatást… Érdekel, érdekes.
Ma, kora reggel is kimentem fotózni, amikor még a párom és a vendégek is aludtak.
Élveztem, olyan albioni félhomályban ébredezett a tó, a tegnap esti vihar után csendes nyugalomban, szuszogva, lassan.
Mire a többiek felkeltek, már a napcsoka is előbújt, igaz, csak rövid időre.

Jól sikerült a szombati grillezés, és vicces volt, hogy szinte mindenki más többet nyögött és/vagy panaszkodott a hátára/gerincére stb., mint én, akinek néhány napja diagnosztizált és ki tudja mióta létező (minimum három év) SNSA-ja, hármas stádiumú sacroileitis-e és kisizületi arthritise is van.
Ezen egyébként jókat kuncogtam… :)))
Persze a vendégekbe nem kukkantottak mindenféle vizsgálatokkal, ki tudja kiben mi bújik meg. Nekem meg attól, hogy leírták papírokra, nem lett sem jobb (sajna), sem rosszabb.

Hát így. Ami már biztos, hogy keresek tai chi lehetőséget a közelben, még több időt fordítok a lelkemre, és megváltoztatom az étrendemet is. Ehhez még kicsit kutatok, addig is elkezdtem a tibeti kefír gomba kúrát, és a kis “nokedliket” lelkesen etetem, fürdetem, és cipelem magammal ha elmegyünk hétvégére.
Tanácsokat szívesen fogadok, akár ezzel akár a változással kapcsolatban.

Kedves Olvasó, szép estét (napot vagy ami éppen van)!

Hegedű

Ma itt volt a Robi bácsi. Sajtfalatkákkal, illatos, meleg, mandulás aranygaluskával vártam, ami mellé vanília sodót kínáltam, és egy pohár finom bort. Ettünk, beszélgettünk, kávéztunk.
Utána megmutatta, hogy elhozta az új, felújított kincsecskéjét – csodálatos hangszer, az már biztos – kérte, fotózzam le neki.
Jó lett volna kicsit kettesben maradni ezzel a míves kimunkáltságú, ki tudja mennyi mesét rejtő hangszerrel, de nem tudtam… itt nyüzsgött a két fiú, telepocak ide vagy oda; hogy így fotózzam, meg úgy, ide tegyük és oda… “Jajj, fel ne boruljon!” és “Ó, így sok a fény!”, “Na, úgy meg kevés!”.
Mégis élveztem. Jó volt megfogni, simítani, nézni a finom vonalait.
Meglepett, mennyire könnyű, egy-egy apró érintésnél is finoman megszólal. Lelke van.
Örülök, hogy talákoztunk…

Milyen hosszú hétvége is volt ez?

…társaságban levős,
sokat beszélgetős,
lángost evős,
finom borokat ivós,
fagyit kanalazós,
autóban sokan utazós,
körhintás szerelmeseket fotózós,
zsíros kenyérre vágyós
és azt jól befalós,
szerelmes, cirmizős,
kacagós, nevetős,
seregélyeknek drukkolós,
szülinapokat ünneplős,
szeretteinkre gondolós,
jó levegőn alvós,
rozsdafarkúval barátkozós,
hajnali hűsben fészkelős,
teraszon reggelizős,
szúnyogcsípéseket vakarós,
jajj de szeretek élni-érzős.

Hát ilyen. Nem ebben a sorrendben.


Hömpölygés

Szeretem a mosolyát, szeretem a bőrét, szeretem a ahogy rám néz, ahogy szeret. Idén, októberben már 91 éves lesz.
Tegnap este, munka után hozzá mentem – aprólékosan, gondosan kikészített csemegével várt (egybefasírtot sütött, olyat, amilyet csak ő tud) – díszes, virágos tányérban, ünnepi szalvétával a villa alatt, paradicsomkarikákat is téve egy tányérra – szóval ott üldögélt, rám várva, lelke minden szeretetével, ahogyan mióta eszemet tudom emlékszem.
Ő nem evett velem, egy ideig csak csendben figyelt, ahogy falatozom, közben a kis bohó kutyus nyüzsgött körülöttünk, mint mindig.
Megfáradt már a nagyikám – panaszkodik, sírdogál. Ennyi idős korára, még mindig önellátó, sőt, ott segít ahol tud, és fáj neki, amiben nem megy már úgy ahogy régen…
A napokban végre volt nála fodrász (ő nem mer elindulni ilyen nagy útra), és megcsinálta a haját, amit most a leszorító-háló nélkül, kibontva hord. Szép a haja is, szeretem, a hófehér, hullámos, korához képest dús fürtjeit.
Illatos volt a Mamó, finoman hintőporozva a hajlatokban – ahogy a szép frizurához illő. Végre szégyellősen megengedte, hogy lefotózzam, de csak fésülködés után.

Igazi nő. Örök.