Oldal kiválasztása
Wombi meghalt

Wombi meghalt

Köszönöm ha drukkoltál nekünk, ahogy az előző bejegyzésemben kértem!
Sajnos, bár hosszan és kitartón küzdöttünk, Wombat pici teste feladta és 2018. február 2-án délután örökre elaludt.
Bár a halála rendkívül megviselt, mégis örülök, hogy ennek a végtelenül kedves, jámbor, jólelkű pici lénynek mi lehettünk a családja az elmúlt csaknem 5 évben. Mindent megadtunk neki, amit tudtunk és tényleg mindent megtettünk a gyógyulása érdekében is. Nehéz elfogadni, hogy ez nem volt elég, vannak dolgok amik nem rajtunk múlnak, talán esélyünk sem volt, vagy csak minimális…

Nagyon hiányzol, Wombi! ❤

Szétszórt grafomán

Szeretek írni, tényleg. Írok is minden nap – füzetbe, kalendáriumba, bárakárhova. De valahogy a blogjaimat elhanyagoltam mostanában, pedig vannak félig megírt posztok és lejegyzetelt témák, elrakott dolgok, de a bejegyzések nem születnek meg. Ennek véget kell vetnem!
Tegnap este csaknem végignéztem a Julie&Julia-at (végül győzött az influenza és kidőltem éjfélkor) és láttam, hogyan is lehet bloggolni. Ennyire kitartóan és elszántan…
Mert valójában önmagának is ír az ember, valami benne van, amit ki akar adni – nem feltétlenül elad, szórakoztat vagy konkrét témákban segít, de ír. Talán sok örömködős vagy éppen pityergős, a bután zsibbadós – filmekbe menekülős este után írhattam volna néhány sort…

Nyilván nem akarom megváltani a világot egyik blogommal sem, de több figyelmet érdemelnek tőlem. Ezért most nekilátok. Egyet ide, egyet a Sufonesza-ra és holnap a Pink & Red -re is jut valami… És meglátom jól esik-e újra írni.

Ugye csak izomláz?!

Új időszámítás, első nap. Eljött a megmozdulás napja; az amikor már érzek magamban annyi erőt, elszántságot és eltökéltséget, hogy elmenjek mozogni. Kellett ez a két hónap regeneráció, de most már készen állok. Harmadik hete viszünk új, egészségesebb, diétás étrendet. Most már jöhet hozzá a testedzés is!

Reggel a párommal együtt indultam, edzőterembe. Mivel a vashiányos, oxigénhiányos időkön átment szervezetem más, komoly kihívásokkal is küzd – krónikus izületi gyulladások, erózív arthritis stb. már a múlt héten megkértem egy edzőt, hogy segítse ezt a dolgot. Most így este, hogy már háromnegyed nyolckor bekúsztam remegő lábakkal az ágyba, nem tudom ez az egész jó ötlet volt-e. Lehet előbb reumatológus orvossal kellett volna konzultálni.
Meglátjuk mire ébredek… Nem akarom pikk pakk feladni, bár a jobb oldali csípőm és a teljes jobb oldalamon megjelenő fájdalmak és panaszok (a gyakorlatok során is), lehet indokolnák.
Mindenképpen szeretnék megnézni más mozgásformákat is. Mázli, hogy most indul a környéken is minden (pilates, senior torna, gerinctorna), sőt van lehetőség úszni is. Talán hétvégén azt kéne…
Mindegy csak mozgás, mozgás, mozgás legyen.

Jajj, csak a csípőm ne fájna ennyire, még akár büszke is lennék magamra!

Olykor

Vannak napok, esték, amikor csak be szeretnék bújni a kis vackomba, sötétben lenni, melegben, takaróba csavarva… vagy mehet a tévé is mit bánom én, csak ne öljenek benne és ne kelljen semmilyen világi vagy nyakamban lévő teherre gondolni.
Ez egy ilyen nap, inkább este lett. Nem tudom, hogyan lettem ilyen nyüfle, de készen van az állapot.

Volt már ilyen, vagy hasonló, csak túl kell élni.

Szorongok.
Azt hiszem nagyon nehéz lesz ez az Anyák napja…

Tipródás

Azon gondolkodtam, hogy lehet “össze kéne költözni” a blogjaimmal. De lehet hogy nem, nem tudom. Bizonytalan vagyok, vagy mégsem?!

Van ez (a Ficsergő), a naplós dolog – ez nekem az “igazi” webnapló.
Van a főzős (a Sufonesza) – inkább családi szakácskönyv a neten, sosem szántam világhódító gasztroblognak.
Van még a kreatívos – amivel sehogy sem haladok, mert próbáltam angolra, de az meg nehéz, akadozós. Voltak terveim vele, illetve valójában olyanok, amihez ez kapcsolódott, de egyelőre nem jöttek össze (kézműveskedés és Etsy bolt).
… és van még egy ami zárt.

Tipródom. Azon is hogy “összeköltözés” a jó, vagy a “régiek” elhagyása és egy teljesen új indítása. Vagy az hogy keresztbe átadjam a bejegyzéseket (tehát ha például írok a Sufoneszán, akkor ide is tegyek róla kis bejegyzést?). Na de egy kézműves, angol dologgal már nem ilyen egyszerű. Bár akkor lehetne itt a Ficsergőn a magyar. %)

Közben meg annyit téma gyűlt össze, le kéne jegyezni magamnak ide, és talán van aki olvassa is. Mentem is a fényképeket sorra, hiszen állandóan fotózok, csak a vége mindig az, hogy este kidőlök és elalszom (vagy nyifogok, sirdogálok, mikor mi). Persze ha tudnám mit akarok magammal kezdeni, akkor sokkal könnyebb lenne dönteni.
Legalább az Instagrammon nagyjából folyamatos a jelenlétem és figyelek a sok követett emberkére is – imádom! ♥

Anyu halála után vettem meg a könyvet és haladgatok (tényleg nagyon csak “gatok”) az “Ennél zöldebb” feladatokkal. Amikor rászánom az időt, a helyet és a teret, nagyon élvezem. Valóban magamra szánt idő (általában egy finom teával, halk szeretem-zenével).
Hátha jó lesz valamire – végülis magammal “dolgozom” magamon.
Tapasztalatnak mindenképpen hasznos és értékes!

Addig is talán majd adok már életjelet itt a blogon és tulajdonképpen egész jó sebességnek veszem ezt, ahhoz képest, amit átéltem az elmúlt időszakban.
Anyucit még csak hat napja helyeztük végső nyugalomba és bár a “temetés” hozott egyfajta megnyugvást, mégis rohamokban tör rám az Anya-hiány: hallani szeretném (akarom!) a hangját, ölelni őt, puszilva érezni a selymes bőrét, az illatát (igazából még érzem, bármikor, bárhol), simogatni a kezét, a fejét, megnyugtatni őt és magamat…
A “kisgyerek” önző, akaratos szükség-vágyai.
De már nem lehet. 🙁