Oldal kiválasztása
Köztünk elő társas magány

Köztünk elő társas magány

A múlt hét szombaton érdekesnek ígérkező rendezvényre látogattam el a lányommal a Nemzetközi Gyerekkönyvnap alkalmából. Az ünnepi beszélgetésnek és könyvcsereberének hirdetett esemény címe kicsit félrevezetett – Milyen a jó gyerekkönyv? – mert erről sajnos a legkevésbé sem szólt, függetlenül attól, hogy a meghívott hazai alkotók valóban felidézték régi, kedves olvasmányaikat és alkotóikat, bemutatták kortárs kedvenceiket és megtudhattuk azt is, éppen min dolgoznak illetve milyen művük jelenik meg az idei ünnepi könyvhétre…
Bevallom, igen csalódott lettem volna, ha csak az elhangzott beszélgetést kapom, mint élményt ezen a délelőttön. Ám az eseménynek helyet adó Deák 17 galériában éppen egy nagyon érdekes és izgalmas kiállítás is szerepelt a debreceni NDK– Neue Debreczenische Kunst – művészcsoport tavaly novemberben meghirdetett “Facebook, lájkok, szelfik… Köztünk élő társas magány” pályázatára érkezett alkotásokból.

D17_tarsas.magany_galéria

Mivel a meghirdetett időpontnál korábban érkeztünk, bőven maradt időm felfedezni a teret. Örömmel sétálgattam a fiatalok alkotásai közt – felső tagozatos és középiskolás diákok számára hirdették meg a kihívást. Jó volt látni mennyire érzik és figyelik társadalmunk e szegmensének a problémáit, kockázatait! Érdekes és különös, némán sikító tükröt tartottak a figyelők felé, és bizony hosszasan gondolkodtam még napokig a látottakon…
Sőt, még azóta is, nap mint nap fel-felbukkan egy-egy kép eleme bennem.

D17_tarsas.magany_join.usjpg D17_tarsas.magany_kameraval.megfigyelt.elet D17_tarsas.magany_paris.itelete D17_tarsas.magany_szuperhosok

Nem feltétlenül látom olyan borúsan a helyzetet, mint ott néhány alkotó, és nem is értek egyet minden kép üzenetével (persze lehet hogy nem is jól érettem). De mégis. Érdemes megállni, rácsodálkozni a valóságunkra, megnézni más, akár görbe tükrén át, és szembenézni azzal is, mi mennyi időt töltünk el ebben az “új világban”, hogyan és mit mutatunk, mit várunk és mit adunk , mit teszünk ebben az érdekes, társas magányban.

Aztán jobb lesz ha felhívunk valakit akit szeretünk és elmegyünk vele beszélgetni valahol, itt “kint”, a valóságban! 🙂

Turandot

Turandot

Szerintem nagyjából harminc éve nem voltam opera előadáson. De most, talán az ötvenes bakancslistámnak is köszönhetően, megtört a jég, méghozzá nem is akármivel: Puccini: Turandot-ját néztem meg tegnap kedves barátnőm társaságában!
Eszméletlen jó volt! Óriásit változott a világ – és azt hiszem én is – valahogy kamaszkori emlékeim között egészen más operaélmény szerepel. Persze nem akarok félreérthető lenni, csodálatos volt a zene akkor, a nyolcvanas években is, de a látvány ritkán ragadott meg. De most… Az első felvonás végefelé már annyira fájt a szemem… és akkor jöttem rá, hogy elfelejtettem pislogni!

Kovalik Balázs, a Magyar Állami Operaház volt művészeti igazgatójának rendezésében láthattuk Puccini utolsó, általa már be nem fejezett remekművét. A főszerepet Jee Hye Han énekelte. Szakmailag senki vagyok megítélni őt, de mint amatőr néző, mindenképpen meghajlok a tehetsége előtt. Kiemelkedően nehéz szerep és én amúgy sem vagyok oda a szoprán hangokért, de őt öröm volt hallgatni és sokszor lúdbőrözött a karom a gyönyörűségtől…
Kicsit csalódást okozott nekem Calaf szerepében Kiss B.Attila, akinek hangja sokszor nem tudta túlszárnyalni a zenekart, hanem elveszett “mögötte” (lehet a karmester hibája?) és valahogy nem éreztem benne a vágyott “fényességet”.
Liu szerepében Váradi Zita tündökölt, számomra fényesen, mindenki előtt…

Le a kalappal a teljes csapat előtt, ilyen komplex, figyelem és mozgásigényes színpadi koreográfia komoly munka lehet, azt hiszem a kórus tagjai is kemény kihívást teljesítenek minden előadáson, hiszen messze nem csak énekelniük kell!

Köszönöm az előadóknak és persze a barátnőmnek, hogy megkaptam ezt az élményt is! ♥ Azt hiszem még megyek operába…

Nagyon szép. Mi ez?

Nagyon szép. Mi ez?

Drága Édesapám 82 éves lesz idén novemberben. Szegénykém már nem lát jól és a hallásával is komoly problémák vannak. Ma átvittem hozzánk, hogy megnézze a lányom rajzait, festményeit, amíg még legalább valamennyire látja, miket alkot.

Normál fényben nem, csak az ablak előtt, a napsütésben (szerencsére volt) valamennyire látta a képeket. De akkor is azt mondta: “Nagyon szép. Mi ez?”
Bárcsak láthatnám a világot úgyis kicsit mint ő!
Nem tudom mit és mennyit látott a képekből, de hazafelé az úton egyre csak dicsérte az unokáját és, hogy milyen ügyes. ♥

Még többet kéne együtt lennünk, így a nagy, lóci unokák és apu, amíg még van nekünk és meséli a tündéri történeteit, amihez az okos telefonnal mindig keressük az elfelejtett adatokat. Olyan jó!  ♥

Apu mai bölcsessége: “Amikor fiatal voltam azt hittem, ha majd öreg leszek lesz időm újraolvasni a kedvenc, már elfelejtett könyveimet. De sajnos nem látom őket.”
Tehát olvassunk, amikor csak lehet, ki tudja később megadatik-e, hogy látjuk a betűket, a sorokat…

Koncert – Anna and the Barbies

Koncert – Anna and the Barbies

Vasárnap délutánra beszéltük meg a találkozót, a Bókay kertben. Megint vasárnap délután. Na, addigra már a Szeptemberi Kóstoló programjainak vége is lesz! – gondoltam. Sőt, a tavaly ilyenkor már csak a gyros-os volt nyitva… Mindegy, ez van.
Aztán délután telefonáltunk és még egyszer ránéztem a programra. Jaja, gyerekprogramok, meg valami barbis együttes a végén, gondolom ifjú tinilányoknak. Szinte láttam is magam előtt a rózsaszínes fodros ruhás, szőke csitrit…

Aztán ezen a napsütéses, hűvös, szeles napon eljött a délután és mi elindultunk, majd csak jönnek a rég nem látott barátok, addig minden esetre megnézzük egyáltalán érdemes-e kijönniük.
Megérkeztünk. A külső térben már pakoltak, távozni készültek az árusok, de a hátsó tér felől zene hallatszott. Mentünk arra, magamban azt gondoltam, ez biztos valami lejátszott zene, mert egész jó.
De nem, koncert kezdődött a színpadon, egész sokan is voltak. Aha, ők az Anna and the Barbies?! Végülis volt rózsaszín és tütü is, meg szőke lány is… csak nem úgy, ahogy elképzeltem a “gyerekes nap” programjainak átolvasása után elképzeltem.

Szégyellem, de bár Pásztor Annáról hallottam már, az együttest nem ismertem.

 Tetszett. Érdekes volt, bevont, megmozdultam, táncoltam, mosolyogtam, tapsoltam, ugráltam, ringatóztam, bokszoltam, vigyorogtam és amikor megérkeztek a barátaink, nagyon nem volt kedvem menni…
Érdekes volt figyelni ahogy a közönség, hasonlóan hozzám, oldódott, aktívabb és nyitottabb lett. Egészen sikerült őket feléleszteni, aktivizálni és örömet, kikapcsolódást, “áramszünetet” hozni az életükbe, az életünkbe.
Köszi!
Víz a konyhában!

Víz a konyhában!

Hű mekkora “progressz” van – ahogy a párom mondaná! Reggel óta már víz is van a konyhában, azaz tudok mosogatóban mosogatni és bekötötték a mosogatógépet is. Na ez utóbbi teljesen új terep számomra, nem használtam még ilyet.
Cukin prüttyög az már biztos! Persze készültem a nagy napra, vettem spéci sót és mosogatógép tablettát is, így rögtön ki is próbáltam Böbit – azt hiszem ez még ideiglenes név.

Így történhetett meg ma az a csuda, hogy miközben én a számítógépen adminisztráltam a számlákat és egyebeket, közben mosogattam és a mostam is. Micsoda csodák vannak!
Böbi szépen elmosogatott: tiszta, forró, illatos edényeket és poharakat készített nekem az eco programmal, a vártnál jóval csendesebben. Köszönöm!
Még nincs köztünk szerelem, de azért nem rossz dolog ez azt hiszem… 😉
Haladok a konyhai renddel is, de nagyon kell a tároló bepolcozása, mert a férfiember ugyan mondta, hogy selejtezzek, de nehogymár… inkább legyen nekem csinos, sokpolcos tárolóm, és akkor majd elférek! Ugye?!