Browse Category

házikedvenc

Lencsi újra 1 kg felett!

Ahogy anno írtam, Lencsikém “beteg” volt. Valójában nem a szószerinti betegség az, amikor a fogacskákkal van gond, de mégis nagy baj lehet belőle, főleg ha az elszenvedője tengerimalac.
Lencsit először csak az ismerős orvoshoz vittük el, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy helyrehozza a bajt. Sajnos több mint egy hónapig küszködtünk így, hiába, csak nem javult a szentem. Jómagam már zombi voltam, mert 3 óránként etettem őt fecskendőből, hogy életben maradjon, mert csak nem evett semmit önállóan, hiába mentünk vissza újra meg újra és volt elvileg “minden rendben”. Bár odaszaladt az ételekhez, amit beraktam, de aztán csak nézett rám a gombszemeivel fájdalmasan és nem evett.

A folytatás erre… erre…

Kis beteg

Mini manó betegünk van a családban. Már hetek óta gond van a fogaival, többször mentünk vele doktor bácsihoz, aztán kiderült, hogy a hátsó fogak között is van egy hunyó. Így aztán Lencsi fogát műteni kellett. Múlt hét kedd este a hátsó örlőjét hozták amennyire lehetett helyre és bizony a beavatkozást követően aggódva figyeltem, hogy az én kis malacom bizony nem eszik… Szerencsére három, már nem is túl fiatal rágcsáló tulajdonosaként fel vagyok készülve vészhelyzetekre, így kaptam is elő a felszerelésemet: teljesértékű tápot, fecskendőt. Nem állítom, hogy a kis betegem lelkesen, de nyammogva evett a beáztatott pépből. Ennek már egy hete. Azóta nagyjából 3 óránként etetem őt és a kis drágám kisebb-nagyobb lelkesedéssel tömi is a pocakot, mert éhes. Azért lassan már ezt-azt majszolgat, próbál, még ha fáj is. Kínálom mindenfélével, megjegyzem mi az amit elfogad és figyelem minden rezdülését, napközben viszem magammal…
Nagyon drukkolok a kis drágámnak, hogy jobban legyen és még sok időnk legyen együtt!

Betegeim

Már második körben gyúrjuk az influenzát itthon. Igaz, erről az utóbbiról nem is tudtuk, hogy az. Valójában az utóbbi napokban inkább Lencsi volt fókuszban, mert hetek óta gond van a fogaival és sajnos kedd este meg is kellett őt műteni, mert kiderült hogy az egyik hátsó foga is túlnőtt.
Apró kis szájterpesszel feszítették szét a kis pofiját, altatni kellett és volt is baj, szóval nagyon megviselte az egész. Azóta pedig 2-3 óránként fecskendőből, péppel etetem mert nem akar / tud enni…

Most pedig hogy a párom lebetegedett és mindene fáj, alig bír mozogni, együtt pihengetnek. Lencsikémet a meleg kezével jól felmelegítette. Remélem jobban lesznek mind a ketten!
Nagyon aggódom!

Nyüzsi – 5 éve velünk

Repül az idő! Öt év telt el azóta, hogy az én kis négylábú udvarlóm, szívem nyúlpasija otthonunkba költözött. Bár akkor még hetekig lánynak “diagnosztizálta” az állatorvos, éreztem én, hogy fiú. Öt hónapos kora körül annak rendje és módja szerint el is kezdett hevesen udvarolni és szemmel látható bizonyítéka is volt a nemi hovatartozásának. Kalandos dolgokon mentünk át együtt, ami persze teljesen természetes, hogyha egy nyulat fogad az otthonába az ember. Volt itt rengeteg kacagtató jelenet, izgalom és mérgelődés, kergetőzés és bújócskázás, közös majszolás, pánikolás és bújás, új szőrös barátok és mindenféle csoda. Több dolog áldozatául esett az ismerkedős rágcsálásnak, el nem tudom képzelni hány kilogramm széna és magocska tűnt el a nyúlpocakban és képződőtt belőle tengernyi formás bogyó…

Nyüzsi 5 éve

… alkut is kötöttem, már van kinti bili is, lehet rohangálni a nappaliban és mivel időközben elköltöztünk felfedezésre vár a terasz és a kert is. Talán picit lehiggadt már az antracit szőrmókunk és sokkal rigolyásabb lett! Utál utazni, nem szereti ha cirógatom (kivéve a “tavaszi naaaAAaagy szerelem” idején – akkor mindent lehet), mert őt erőteljesen kell simogatni vagy lábbal dögönyözni, elvárja, hogy ha lehet ugyanakkor legyen reggeli és vacsora minden nap és este a szobájában már akciófilmet inkább ne nézzek.

Szeretem őt. Tavaly nagy bűntudattal majdnem új gazdit kerestem neki családi okok miatt, de sok bőgés közepette realizáltam, hogy nem tudnám odaadni. Így hát ő már velünk marad amíg él, mert megtanultuk és elfogadtuk egymást, jó így. Élünk tovább együtt, elfogadó ceretetben, remélem még sokáig! ♥

Jól van a csodacsaj

Még egy hónap sem telt el, hogy panaszkodtam Wombat betegségével kapcsolatban. Eddig nem mertem róla írni, féltem, hogy visszaesik vagy valami komplikáció lesz, de azt hiszem most már bátran leírhatom: a kicsi hősöm jól van.
Az első műtétje a megbeszéltek szerint, előzetes infúziók és antibiotikumos valamint probiotikumos kezelés után megvolt. A kezemben aludt el és ott is kelt fel, az ébredezési fázisban végig vele voltunk, a műtőasztal mellett, amiért nagyon hálás vagyok a dokinak – szerintem számít! Úgy vittük haza a melegvizes palackok között, mint egy törékeny, drága kincset (az is!). Az első 24 órában nagyon elesett volt. Aztán kicsit depis is lett, ezért hamar visszaraktuk Lencsi mellé, aki professzionális ápolónőnek bizonyult, és azóta a Gizi nevet is viseli.

Sajnos a műtét másnapjára fura kitüremkedés keletkezett Wombi pociján és a kontrollon kiderült, hogy sérve van, amit műteni kell. Így hamarosan ismét operációra mentünk, elvileg “kicsire”, de a végén ebből is bő félórás műtét lett, mert mint kiderült gyulladt volt a hasfal és összenövések keletkeztek…
Hű, kezdtünk mindent előlről (etetés, kezelés, páty), bár Wombat most nem volt egyedül percet sem, azonnal visszatettük “Gizi” mellé, mert már előtte jók voltak a lányok, nem piszkálták a sebet, melegítették egymást és együtt falatoztak lelkesen.
A varratszedése(ke)n már szinte minden rendben volt, gyorsan regenerálódott is a seb. Nagyon remélem, hogy Wombat most már fog eleget inni és nem alakul ki újabb kő!

A műtét nyoma már csak a selymes pocikán látható, V-alakú vágásnyomok formájában, valamint utóhatásként a kis hős még mindig gyümölcsillatú és engem etetőgépnek tekint: ahányszor megjelenek, azt hiszi csak azért jöttem, hogy neki finom falatokat adjak.
Imádom! ♥

Wombi beteg

Csak írom, írom a blog témákat a google keep-ben, hogy jajjj majd ezt is meg azt is kell írni, de aztán mindig elmarad, hogy nekiüljek és csináljam. No de most aztán ennek vége, leírom! Inkább röviden mint sehogysem. Mindent külön posztba, mert nem egy téma.

Kezdem most a legfontosabbal, jelenleg ez foglakoztat a leginkább, ezen aggódom a legtöbbet: Wombi beteg. Már egy ideje nyifog, pityereg olykor – úgy figyeltünk, mintha “dolgát végezné”, amikor sír – és el is vittük orvoshoz, aki akkor nem talált semmit. A mi kis mosolymalacunk látszólag jól volt és mivel ő mindent kommentál, beszélget, gondoltuk akkor lehet, hogy ő csak a kakilást végzi hangosabban az átlagnál, ami ugye tengerimalacoknál igen gyakori tevékenység…

De aztán a helyzet rosszabb lett és elvittük őt megint az orvoshoz, mert nagyon aggasztónak tűnt a panaszosabbá váló sírása. Az ultrahang vizsgálat kimutatta, hogy az édes kis pöttömnek húgykő van a hólyagjában. Jajjj! Ráadásul a húsvéti ünnepek miatt csak jövő csütörtökre (április 9.) tudták műtétre előjegyezni, de addig is kapott szurit (gyulladáscsökkentőt). Nem nyugodtam igazán meg, sőt, mert ez egy nagyon komoly műtét és tartottam attól is, hogy ennyit kell várni. De nem bízom meg bármelyik orvosban, a kő sem alakult ki pikk-pakk és él is vele szegény kicsi lény egy ideje, szóval elfogadtam, várni kell (már csak a komplikációk lehetősége miatt is javasolták a türelmet, mert ez nem életmentő műtét, de lehet utána baj).

Ma azonban nagyon vacakul volt a kis drágám, fel is hívtuk a doktorbácsit, mit tegyünk, mert annyira aggódunk. Reggel még evett-ivott szépen, lelkesen várt, de mire hazaértem Apuéktól már nagy volt a sírás és a pocakgörcsök, nem akart enni, teljesen kivolt. Szörnyű így szenvedni látni őt, nekem is volt vesekövem, tudom min megy keresztül.
Ha minden jól megy és túl leszünk ezen a napon, akkor holnap – kedd – reggel már vihetjük és kap fájdalomcsillapítót, gyulladáscsökkentőt, megnézik és talán még aznap – tehát két nappal előbb, mint tervezve volt – meg is műtik. Remélem kibírja addig!

Most kicsit jobb a helyzet, bár válogat, eszeget. Külön tettük Lencsitől, aki újkeletű testi fölényét kihasználva felfalta a finom falatokat előle. Meleg bújót is betettem neki és félóránként megnézem, megkínálom valamivel, hogy ne gyengüljön már tovább, no meg simizem a pociját, ha úgy látom, jól fogadja.
Drukkoljatok velünk a picikének, én is egyre csak súgom neki: “Harcolj Wombi, bírd ki, légy ügyes!“. Mert bizony ma láttam annyira elfáradni, hogy féltem, feladja…

Három éve együtt

Annyira gyorsan elrepült az idő, mintha csak most lett volna. De nem, három éve már, hogy a siófoki állatsimogatóban beleszerettem ebbe a kis gazemberbe. Valahogy másként, mint anno Dodzsembe, de mégis, nagyonakaromosan és nemkellmásiknekemesen. Bevallom, az általa okozott itthoni konfliktusok hatására majdnem megváltam tőle néhány hónap múlva. A fiúk nem jöttek ki túl jól egymással, a párom élete nyúlhölgyéhez volt szokva, ez a kis pasi azonban egy valódi gengszter. Nyüzsi nem volt sem bújós, sem hízelgős és nem is életem párjának elbűvölésén fáradozott, hanem engem tervezett nagy vehemenciával meghódítani. Jobb lett volna mindkettőnknek ha a nagyfőnököt is bűvölgeti. 🙂
Kiteszek ide emléknek néhány képet az első évből… Imádnivaló kis szőrgombóc volt, na. ♥

Súlyban picit könnyebb volt akkor még a fülecskésem, de elég hamar kiderült, hogy bármilyen aprócska is, bizony majdnem három kilósra gyarapodott kamasz kora végére. Pedig nem kövér, sosem volt az. Nem mondom, néha egészen szépen gömbölyödik a fehér pocakja, de amint elkezd vedleni, már le is fogy szegénykém. Mivel ez a szőrhullatós-átöltözős dolog rendszeres nála, gyakran masszírozom a pocakját, és ha kell meg is nyírom a séróját…

Ugyan a körömvágást nem tudjuk orvosi segítség nélkül kivitelezni, de mára egészen kezes kis lény lett. Emlékszem, amikor a nyaralóban először feküdt mellettem néhány percet, hagyva, hogy simizzem, egészen meghatódtam a boldogságtól.
Nyüzsit persze felügyelet nélkül azóta sem lehet akárcsak egyetlen percre sem hagyni, mert bár pontosan tudja mit nem szabad, a kísértésnek képtelen ellenállni, egyedül tehát szőnyeget tépne, falat rágna, újságot “olvasna“, könyvek gerincét cakkoz és még ki tudja mivel foglalatoskodna. Így aztán sosincs egyedül szabadon, és bár sajnálom őt emiatt, sokkal többet van bezárva, mint Dodzsem volt.

Mostanában – néhány hónapja – mintha kicsit megkomótosodott volna és simán simogathatom akár fél órán át is. Ráadásul a megemelkedett bizalmi szint nyomán egyre többször felborul a “zen-sarokban” (ott készültek ezek a zöld hátteres képek, amiket ma fotóztam róla), akár hanyatt is fordul és elnyújtózik.
Kár, hogy ilyenkor sem szunnyad el, sőt ha kimegyek vagy csak elfordulok, rögtön fut rosszalkodni.

Remélem, ha kicsit lecsitul az ifjonti hév, mégis belátja, hogy betartva a szabályokat többet lehetne velünk. Sokat remélek a leendő kert fárasztó hatásától is! Azt mindenképpen úgy szeretném kialakítani, hogy őkelme nyugodtan roboghasson, no meg legelészhessen viszonylag nagy területen.

Bár nincs tortánk gyertyákkal meg ilyenek, mégis kívánok magunknak még sok örömteli évet együtt, egészségben! ♥

Kuncsorgó

Úgy prüttyög, sipolgat és néz rám, mintha éhezne. Fókuszáltan, szinte rám koncentrálva, ugyanakkor végtelenül aranyosan érdeklődve, még a szőrszálak a fülén is felém pöndörödnek…
Pedig már volt két reggeli, megvolt a koradélutáni zöldség és szaladgálás, de most értünk haza és zacskó csörgött!

Hogyan állhatnék ellen neki?!

Ilyenkor szedek a zacskóból olyan, különleges, “válogatott” fűszálakat, hogy ez a lehengerlő érdeklődés megmaradjon a jövőre nézve is, de ne legyen xxl-es gombóc az én kis bóbitás malackám…

Persze a boldog ropogtatás hangjára mindig előkerül Lencsikém is.

Imádnivalóak. ♥

 

Állati születésnap ♥

Ma lettek egy évesek  a lányok! Annyira gyorsan repül az idő… még alig egy éve kerültek hozzánk, és már igazi hölgyek, egyéniséggel, teljesen más személyiséggel, akaratossággal és makrancossággal, szokásokkal, kedvességekkel és morcizásokkal, egyéni ízléssel…

Ezt a rémes-bújót nekik készíttettem. A forgács használat miatt a ketrecbe nem fogom betenni, de a kültéri szaladgálások során remélem megkedvelik majd. ♥

 

Lencsi persze rögtön elbújt, és belefészkelte magát. Ő sokkal félénkebb, mint Wombi, előbb lett elválasztva, pár hétig egyedül volt nálunk… bár lehet egyébként is ilyen lenne.
Mindig óvatosan jön elő a kis görbe lábaival, előre szimatolva, neszezve, van-e veszély, biztos nem akarja-e valaki bántani.
Amikor összeszedi a bátorságát, akkor már ő a főnök, megy, felfedez, kutyorog és olykor le is fejeli a nála jóval testesebb, mégis szelídebb természetű Wombatot, akinek csak olykor nagy a szája, de ha vitára kerül a sor, finom kis cincogásokkal visszahúzódik…
Lencsi imádja a petrezselymet és a nyúltól eltanulta a fehérrépa értékeinek megbecsülését is, így az a második favorit. Ő hamarabb jól lakik és a séta idő alatt útra kel, bekuckózik a nyúlketrec mögé és bizony kilopkodja a legfinomabb szénaszálakat is, ha eléri őket…
Nem nagyon szeret kézben lenni, eleinte befeszít, de ha már megbékél és feloldódik, akkor a fej- és fülsimit szereti nagyon.

 

Wombat egészen más személyiség. Testalkatából adódóan akár főnök is lehetne, de nem az. Nagyon jó természetű, érdeklődő kismalac, akinek mindig a hasa az első. Ő ébreszt hajnalban öt-hat körül, finom cincogásokkal, hogy bizony éhes és ha bemegyek hozzá, tényleg korog a malacpocak…
Minden érdekli, figyel, kommunikál. Az ő járása inkább Chaplin-es, imádom. A szőre is érdesebb, durvább. A popó-simit ő sem szereti, de a fejecskét, fület és tokát lehet cirmolni. Azért jó ha pár finom falat is becsúszik e megterhelő törődés mellé…
Wombi szobatiszta lenne szerintem Lencsi nélkül, nagyon kis rendes, egy helyre jár(na), de ha már úgyis szétpupuzott valaki, akkor ő sem ügyel a rendre…
Ő a rontópál, imád szerelni, bontani és a rácstépést is ő tanulta el a nyúltól (persze Lencsi hamar átvette), nagy vehemenciával képes rángatni a kajától elválasztó rácsot.
A Nyüzsit mindig figyeli, mikor mit tanulhat tőle, dobozt például már lelkesen tépnek együtt. Hiába, a szürkék tartsanak össze!

Boldog szülinapot kiscsajok!