Browse Category

gondolat

Fél évszázad

Betöltöttem az ötvenedik életévemet. Fél évszázada élek!
Nagyon sok tervem, vágyam, álmom volt az ezt megelőző évre, és persze jött, történt a nagybetűs ÉLET, így olykor sodródtam, máskor harcoltam és igyekeztem a dolgokat a tervezett irányba terelni, s bizony kaptam néhány pofont is.
Közben meg egyszercsak ideértem és már nem ötven előtt van, hanem elkezdődött az után.

img_20161015_223035-s

Egy évvel ezelőtt összeírtam a bakancslistámat, amit 50 előtt szerettem volna teljesíteni.
Nem lett volna vele semmi baj, ha vagy (évekkel) előbb készül el, vagy kevesebb elemet tartalmaz, vagy tényleg mindenért küzdeni vágytam volna, ami rajta szerepel.
A bakancslistákkal azonban az a “baj”, hogy rengeteg dolog nem szerepel rajtuk, amire pedig vágyna az ember, ha tudná hogy vágyhatna, illetve ismerne olyan dolgokat amik megtörténnek, csodálatosak és ott lettek volna rajta, csak éppen nem tudta megfogalmazni őket… Ha így nézem jóval több dolog mellé tennék pipát a bakancslistán mint 50 elem. De ha a konkrét, 2015 októberén leírt listámat tekintem át, ennyire nem rózsás a helyzet.

No nem baj, azért következzen egy kis számadás… és persze frissítem a listát a “helyén” is.

A folytatás erre… erre…

Jó kérdések

Még mindig úgy gondolom, hogy minden filmben van legalább egy olyan mondat és/vagy gondolat, ami értékes, töprengésre késztet, érdekes…
Persze ezért az egy mondatért nem biztos, hogy érdemes rászánni az időt, de ez van, sosem lehet tudni. 🙂

A napokban megnéztük a Thor című filmet, ami még egész szórakoztató is volt, amolyan “mese felnőtteknek” kategória. Találtam benne olyasmit, amit nagyon igaznak, sőt fontosnak tartok.

“Nem rossz dolog rájönni, hogy nem tudod mindenre a választ.
Így eljutsz a jó kérdésekhez.”

 

 

Üss vagy fuss?!

Így az igazán nehéz abszolút pozitívnak maradni, ha az ember párja dühöng, káromkodik, csapkod, dohog és dúl-fúl… egyre többet és többet, nap mint nap (velem nem, csak mellettem).
Tudom mi a baja, elmondja. És értem én.
De vannak dolgok, amiken nem tudunk változtatni – főleg nem a múlton, sokszor már a jelenen sem. Valamihez pedig egyszerűen picik vagyunk. Ettől még előre nézve, miért ne láthatnánk szép jövőt? És a jelenbe, vagy hátranézve miért ne találnánk jót is.
Üss vagy fuss?! Ő ütne is, futna is… én egyiket sem. Talán mert én nem élem meg azt a stresszt, amit most ő igen.

Érdekes kihívás ez, mert míg én egyre pozitívabbnak és hömpisebbnek érzem magam, akárcsak egy apró hópihe szépségének örülve, ő egyre idegesebb, pesszimistább, agresszívabb és morgósabb.
Lehet, hogy én nem élek a valós világban?
Lehet, hogy nem tudok mindenről ami itt történik… de az is lehet, hogy többet tudok, az is lehet, hogy jobban érzem, mi a fontos.
Igaz, az értékrendünk különbözhet, és akkor nehezen leszek helyette pozitív.
De akkor csak hagyjam tombizni? ütni? futni? Szeretnék segíteni…

Egyelőre legalább én nem pakolom rá a kis gondjaimat, hiszen magam is serpenyőbe teszem őket, és a mindennapi csodák súlyát nem érik el és ha napok múlva egyáltalán fel is tudom idézni őket, olyan jelentéktelennek tűnnek…

Hétvégi tervek

Mindig az van, hogy hétvégére túl sokat tervezek és persze van számos” meg KELL csinálni” dolog is. Ezért aztán egy ideig azt a taktikát követtem, hogy leszamilesz. Nem vált be. Később felírtam a hétvégi tennivalókat és terveket, aztán vasárnap este kétségbeestem, mennyi mindent nem sikerült megcsinálni, még akkor is hogyha rengeteg dolgott igen. Ez így nem jó, frusztrált.
Most úgy szoktam, hogy hétközben komolyabb ügyintézés max. kettő lehet, (ez muszájos, de nem SOS dolog szokott lenni), és a hétvégén is van, amit MUSZÁJ, de van amit csak LEHET vagy jó lenne, és ezeket nem veszem annyira komolyan, mint eddig – azaz megbocsátom magamnak, ha nem jön össze. Gyanítom ennél is lazábban kéne ezt venni, de nekem most ennyi oldás megy.

Ezen a hétvégén sok terv van… egy zokni malac (jó lenne) és egy zokni lovacska (jó lenne) készítése, ajándékvásárlás nemíromidekinek (jó lenne), tortasütés Apunak (muszáj, mert én akarom), tortasütés a fiamnak (muszáj, mert én akarom), ajándékcsomagolás (muszáj), minimum két mosás (muszáj, de ha nagyon rendes vagyok akkor belefér, hogy csak jó lenne), takarítás light (muszáj), szombat / piac (muszáj-jó lenne határeset), III. nyílt nemzetközi Chan Wu bajnokságra kimenni (jó lenne), almot venni a nyúlnak (muszáj), haladni a karácsonyi ajándékokkal (jó lenne), ebédet főzni szombatra (jó lenne), családi ebéd / vasárnap (muszáj), joghurtos padlizsánt készíteni (jó lenne), megsütni a sütőtököt (jó lenne), haladni a párom sáljának kötésével (jó lenne), írni legalább néhány órát nyugodtan (jó lenne), vásárolni hétvégére és jövőhétre (muszáj), megsütni a kenyeret (jó lenne), kicsit feküdni a betegséggel, amivel küzdök második hete (jó lenne), inget vasalni (nem lenne jó, de kéne :))… Hát így. Az apróságokat nem szoktam felírni és van még sok vágy és terv, amit tudom hogy szinte esélytelen. Meg is élem újra meg újra, hogy nem haladok eleget, sosem elég ez a két nap…
Vajon más hogy csinálja?!

Furcsa karcolat

Olyan, mintha lemaradnék magamtól. Annyira sokat élek, hogy nem jut időm írni; meg-, fel- lejegyezni.
Különös ez, főleg nekem, a grafománnak…

Persze marad számos lenyomat; főleg a fejemben, a lelkemben, no meg karcolatok a füzetemben, képek a telefonomban, sőt olykor a fényképezőgép memóriakártyáján is, ha magammal cipeltem a kütyüt.

Vajon lesz időm mindezt egyszer elrendezgetni, bárhol?!

reed

Csak  mert most úgy érezem, még arra sincs időm, hogy megtegyem ezt magamban. Rohan minden.
Annyira sok impulzus jön, hogy tán még megélni sincs időm, nem még, hogy feldolgozni.
Jó (és nem jó) volt sok dolog. De nem írtam le. Se ide, se máshova. Pedig vágyom rá. Tényleg. Csak hiányzik például az idő, az erő a kézbe vagy valami más.

Jó volt ma “egyedül” a piacon; beszélgetni a kofákkal, Emberekkel, megismerni életeket… De aztán rohantam a bevásárlással haza és utána a cégcsoportos rendezvényre. Ne érts félre olvasóm, nem volt teher. Csak gyors. (Hogyan kéne adagio-ba váltani?!)

Különleges, értékes élmény látni a kollégákat másként; versengeni, izgulni, harcolni, drukkolni, gyermeküket ölelni, gondtalan nevetni, levest kanalazni, egymást szeretni.
Mégis… ezen az önfeledt hétvégi rendezvényen is a jövő hét teendőiről is beszéltünk a Főnökkel.

Olykor ijesztően összemosódik a múlt, a jelen, a jövő (amit még ide is hívunk, tudatosan – de erről most nem írok). Kapuk nyílnak és zárulnak, közben pergenek törékeny kis órámban a homokszemek, csontjaim mállanak bennem, telik evilági életem, és csak remélem – értékesen.

Egyszer már behúztam, azt hiszem megint kéne – a FÉK-et.

De könyörgöm, hogyan húzzak be bármit, amikor éppen folyóként ömlök a tengerbe?!

Lehet-e

Ki lehet hűlni belülről?
Olyan, mintha a bensőm rázná a hideg.

Human – I love You

Olyan jó beszélgetni az emberekkel, csak úgy, mindenféléről – róluk. Az örömükről, a bánatukról, a betegségükről, a családjukról, a részeges nyulukról (?!), a világ fontos dolgairól, vagy ami szerintük az – és arról is, ami nem. Szeretem. Csak így, egyszerűen.
Többet kéne mennem közéjük!
Az autóm – akárhogy is imádom – dobozba zár.
Lehet beiktatok néhány gyalogmenős, ráérősen utazgatós napot, mert engem mindig megtalálnak a mondanivaló(so)k. Talán “bevágyom” őket?!

Persze az orvosi kivizsgálás (is) kiváló lehetőség lesz erre… akár az utazásra, akár a beszélgetésre gondolok.

Szuperzöld

Itt a tavasz, zöldet ehetünk zölddel – de jó! Ma eszembe jutott mennyire színekhez is köthető a szezonális, éppentermő dolgok palettája.

No, most aztán itt a zöld – újhagyma, medvehagyma, saláta, paprika (mégha némelyik még melegházi is, de magyar!) … és megjelent a spárga is a piacon!

Juhúúúú!

Ma zöldet ettünk sárgával. 🙂 (Tojásos nokedlit salátával. – Fejedelmi volt, pedig milyen egyszerű!)

Naplenyomat – 20101027

Ma egy HR kiállításon egészen különös és színes macaronokat ettünk a kolléganőmmel. Estefelé már nem átallottuk megkóstolni a fehérburkolatú, lilakrémeset.
Senki ne mondja, hogy nem vagyunk nyitottak a gasztronómiai új élményekre – nem köptük ki a levendulakrémes, ilyennekképzelemaszappanba-
harapást ízű desszertet!

Este a 91 éves nagyikámat köszöntve, a pálinka nyelvre helyezéséről és annak feloldódásáról, valamint a kerti kutyák tartásáról, no és a szódabikarbónás köszönömmostnemkérek pogácsáról váltottunk szót, majd az új ismeretek birtokában a Kedvessel kisétáltunk az éjszakába.

Hazatérve csillogó szemekkel tekintettem páromra, aki szerint nem normális, hogy íly boldogan legeltetem szemeimet a mai nap legnagyobb zsákmányán, a két pancsis- kacsán, tipródva, hogy a ragyogószemű és nagyon kedves kolléganő gyermekeinek adjam-e őket – de hiszen ehhez már nagyok, nem?!
Az emberem erre kérdőn jegyezte meg – Vajon negyven felett már újra “való” kiskacsákkal fürdeni?

Lassan felocsúdtam a töprengésből. Mire kicsiny szerelmem este kilenckor közli velem, hogy ő bizony holnap hídmérleget megy programozni. – Helpmíplíz! Velem van a baj? Én ezt nem értem!

Különös ez a nap, de tényleg. Vagy lehet, hogy mind ilyen, csak eddig máshogy éltem meg őket?!
Hosszú lesz az éj…

Ma még döntenem kell a kacsák sorsáról. Jobb lesz – az elválásunkat segítendő – ha tesztelem a nagyikám pálinka nyelvre helyezési elméletét. Abban hiba nem lehet, 91 évesen már csak ismeri az ember a világ nagy titkait! Kérdés, minden földi halandónál úgy működik-e, ahogy ő mondja…

Hick!… azt hiszem nem. Vagy csak a “nyeletnyi” mennyiség-meghatározást értelmeztem rosszul… ?!

Start

Elkezdtem.
Kereshetek én hobbit, tudatosan, vagy véletlen ráakadósan, de minek ha tudom; tudatos létezésem óta nem vágyom másra, mint írni-olvasni-szeretni.
Ezért nekiláttam, akár “jön”, akár nem – már nem várok a gondolatokra, sem hangulatra, “megfelelő” időre vagy bármire, amit talán csak kifogásként kerestem.
Papírra vetem a tétova gondolatokat, emlékeket, szavakat, mert jó, nekem.
Ha valaha valaki olvassa, tán neki is számít majd. Hordja e terhet a Jövő, nekem jó lesz most ez a Jelen.

  • 1
  • 2