Browse Category

család

Betegeim

Már második körben gyúrjuk az influenzát itthon. Igaz, erről az utóbbiról nem is tudtuk, hogy az. Valójában az utóbbi napokban inkább Lencsi volt fókuszban, mert hetek óta gond van a fogaival és sajnos kedd este meg is kellett őt műteni, mert kiderült hogy az egyik hátsó foga is túlnőtt.
Apró kis szájterpesszel feszítették szét a kis pofiját, altatni kellett és volt is baj, szóval nagyon megviselte az egész. Azóta pedig 2-3 óránként fecskendőből, péppel etetem mert nem akar / tud enni…

Most pedig hogy a párom lebetegedett és mindene fáj, alig bír mozogni, együtt pihengetnek. Lencsikémet a meleg kezével jól felmelegítette. Remélem jobban lesznek mind a ketten!
Nagyon aggódom!

Meghalt Apu

Keletkezett a blogomon egy hosszabb szünet. Ennek oka pedig az, hogy elutaztam álmaim nyaralására, amire csaknem húsz éve vágyok és amit sem előtte sem közben nem szerettem volna nagy dobra verni. Három hetet töltöttünk a párommal Franciaország észak-nyugati területein, Normandiában és Bretagne-ban. De csaknem egy hónap nagyon sok idő, és nem csupán az idő telik, s nem csak az utazási események színesítik a napokat, hanem zajlik a “normál” élet is, amit kicsit ott hagytunk, amiből kikapcsolódnánk…
Ezen a “normál élet” szálon az édesapám teste nem bírta tovább e világ kihívásait és feladta.
Apu meghalt.
Még mindig nem fogtam fel, és nem azért mert nem voltam itt vele, hanem valahogy a gyerek még mindig hiszi, reméli hogy ő van.

Mert az apák és az anyák nem halhatnak meg, igaz?!
Tudom… de.

És Apu sincs már itt.

De a szívemben ott ringatom, s ha a tükörben nagyon mélyen a szemembe nézek, ott ragyog az ő mosolya is, és tovább óv engem, akárcsak Anyu.

Szomorú évforduló

Anyu és én ♥

Egy éve már…

Egy év telt el azóta, hogy érkezett az a telefonhívás, amit sehogysem akartam felvenni. Tudtam miért csörög és azt is hogy le kell ülnöm, kapaszkodnom és erősnek lennem, amikor felveszem. Leültem, kapaszkodtam és nem voltam erős, amikor a hang a telefonban azt mondta, hogy az édesanyám már nem él.

Egy éve már…

Nincs nap, hogy ne gondolnék rád – napsugaras szeretettel, fájó hiánnyal, adni vágyással, cirmolási igénnyel vagy ezer más apró és mégis oly fontos indokkal.

Hiányzol. Mindig is fogsz. De nem vagyok anyátlan, hisz itt élsz bennem, érezlek – mindig. Túléltem a nyarat, az első félévet és idén már el tudtam rendezni a régi képeket, emlékeket. Fájtak, de a könnyek mellé mosolyt is csaltak az arcomra.
Csodáltalak a képen, amin tündéri, gyönyörűséges baba vagy. Nem is értem, miért nem mutattad sosem. És valahogy azt sem tudtam, hogy Anna a második neved, pedig olyan szép és milyen furcsa, de mindig is szerettem volna, hogy ha lett volna még egy lányom, akkor Anna legyen a neve. Érdekes…

Annyi albumot készítettél: képekkel, utazási naplókat képeslapokkal és apró kincsekkel, a leveleimet és kinyomtatott blogbejegyzéseimet is gyűjtötted, s megőriztél mindent, amit valaha készítettem vagy küldtem neked. Csodálatos!

Szeretlek, Anyu!

 

Heppiség

Jön a gyerek. Azt mondja “Íiííi!” és széles vigyor a feje. Örül. Örülünk. Átölelem, “Jeeeej!” mondom és örülök, mert ujjong a lelkecskéje.
Nem tudom minek, de örülünk. Most már én is. Nagyon.
#szeretempillanat

Ficsergős öröm

Lehet csodálatosabb ajándéka egy Anyának annál, mint hogy a gyermekétől saját készítésű ajándékot kap?! Csak ráadás, ha a csemete ilyen ügyes és tehetséges. Engem a lányom ezen a karácsonyon olyan varázslatos képpel lepett meg, aminek minden kis részletét imádom. Azt gondolom a képnek itt a helye, hiszen “ficsergős”. ♥
Réka alkotásainak galériája itt található: feleri

Száztizenegy

Olyan mintha csak néhány hete lett volna, de nem… az a 78+25 azaz 103 bizony négy éve volt már és a fiúk a napokban (jövő hét kedden és szerdán) 111 évesek lesznek. Ma ünnepeltük. Együtt, mindent ami novemberi, így Réka névnapját is…
A család és a szeretet a legnagyobb kincs a világban. Tulajdonképpen nincsenek erre a szavak. Csak az a finom meleg ott bennünk, ami mosolyra késztet és simogatja a lelket.
De jó volt! Úúúúúgy szeretem őket!

♥ Még sok ilyen napot nekünk! ♥

Hiány

Már lett volna névnapja, már lett volna születésnapja és persze sok-sok csak úgy velem lenni nap. De nincs itt, nincs már velem… köztünk. Elment. Nem tudom hova, de biztosan várták és hiányzott oda, mert ő jó lélek és nekem még itt is nagyon kéne. De hát önző dög vagyok és úgyis mindegy, mert nincs ráhatásom erre már.

Jönnek a hivatalos papírok, még mindig, az adó a házra, ami szinte eladhatatlan és sosem kötődtem hozzá. Fizetem, persze, ezt is. Felkavart emlékek, jajj még mindig kéne menni és pakolni, de ilyenkor lomha leszek és halogató, úgy érzem nem bírom ki.

Annyira hiányzik. Fáj ez a hiány, nagyon.

Szeretlek, Anyu

Ház-as évforduló, egy év

Döbbenetesen gyorsan telt el az utóbbi fél év. A ház-as évforduló következő, ezúttal egész éves alkalmához érkeztünk. Hihetetlen, de már 1 éve lakunk itt! Annyira gyorsan elrepült az idő, hogy szinte fel sem fogom. Persze rengeteg minden történt velünk és a házzal is az egy év alatt, és az eltelt fél évben is… Nem tervezek mindent felsorolni, inkább a szeretem dolgokat emelném ki, vagy nem is tudom, csak írok és majd lesz valami…

A “dolgozó” szobánk több funkciót is kapott, itt van a két fotel, amiben olvasgatunk (bár az enyémben sokszor a ruhák vannak, amiket vasalni vagy hajtogatni kell), ide teregetünk ha kint olyan nedves az idő, hogy úgysem száradna meg a ruha, és itt rendszerezem a papírokat és iratokat is. Nem utolsó sorban itt nevelgetem a kaktuszkáinkat! No meg a nyár végén hazaköltözött lányom holmijainak egy részét is csak ide tudtuk elhelyezni, szóval pakolós funkciója is van.

Még mindig ebben a helységben maradva, az egyik sarok szerepe még kétséges. Nagyon elégedettek vagyunk az ott elhelyezett 3 polccal, ám a magasságuk miatt például asztalka nem fér alá és nem komfortos az sem, ha ott a fotel. Itt még tipródunk, nézelődünk, meglátjuk mi kerül oda.
Nagy örömünkre ezen a héten végre elkészült a klíma, ami most annyira nem is kellett volna, de mivel fűteni is tud, méghozzá egyelőre gazdaságosabban mint a cirkó, végülis hasznos.
Még szokjuk, hogy van. Bár a panelben lett volna!
Nincsenek és nem is lesznek függönyök, mert nem szeretjük őket, hiába öltöztetik elvileg a lakást otthonná. Mondjuk ha a drone helyzet fokozódik, akkor még ezt átgondolom…

Egyelőre csak a redőnyökkel árnyékolunk ha szükséges.

A lépcsőnket csak azért fotóztam ma le, mert imádom, bár pár napja majdnem leestem rajta és a párom is olykor belerug az élébe, ami a fém élzáró miatt igen fájdalmas, de ez a mi hibánk.
A takarítása kicsit macerás, mire végigérek rajta a kisseprűmmel meg a lapáttal bizony fáj a derekam, de a légáramlások miatt remek porgyűjtő hely, szóval muszáj rendszeresen “végignyalni”.
De akkor is imádom! ♥

A nappalinkban igazából nincs jelentős változás. Talán kicsit több apróság gyűlt már a szekrényre, mint kéne…
Már csak napok kérdése és be lehet majd csengetni hozzánk! No igen, a csengő nem volt fókuszban (csak a postaláda!), de most már itt az ideje, hogy ez is legyen. Ma majdnem felszerelték, csak valami alkatrész miatt mégis vissza kell majd még egyszer jönni a mesterembernek.
Segond, ha eddig kibírtuk nélküle, pár nap már mit sem számít!

Talán a fény teszi, vagy az itteni víz, vagy hogy szorgosabban osztom a tápoldatot, minden esetre itt a növényeink mind megvadultak és nőnek, mint az őrült.
Bár az előző jubiláló bejegyzésbe nem tettem róla képet, az itt látható fikusz ott még fele ekkora volt, fele ennyi levéllel. Teljesen bezsongott az új helyen. Remélem nem fogja évek alatt kinőni, mert azt ugye tudjuk hogy ez a növény hatalmasra terebélyesedhet!
Mögötte picit látszik a kert. Van már kerti tárolónk, eper ágyásunk, volt öt darab, nagyjából másfél méretes paradicsom tövünk sok-sok terméssel, és van fél tucatnyi fűszernövény.
A füvesítés sajnos nem jött össze, mert még mindig építkeznek a közvetlen szomszédban és annyi kosz jön át, hogy ebből nem lesz már idén semmi, mert meg akarjuk várni, amíg elkészül ott minden…
Azt hiszem fél éve még nem rendelkeztünk fürdőszoba szekrényekkel, de most már végre igen! Először fehéret terveztünk, de végül a konyhabútorral megegyező színt kértünk és szeretjük, hogyha egy bizonyos helyre állunk, látjuk ahogy “minden összefut” és szép egységet alkot. 😀

Az emeleti fürdőben még mindig nincs tükör (így felette világítás sem), de nem gond, az előző állapotokhoz képest már kész luxus ez is.

Azt hiszem a konyhán és az étkezőn látszik a legjobban a “belakás”. Attól eltekintve hogy itt is tombolnak a növények, hajlamos a Világ is kicsit elburjánzani. A polcon és az étkező asztalon is kinő a Mindenség, amit rendre meg kell zabolázni. Szerencsére a polcokon uralom a helyzetet, rendszeresen rendszerezek, selejtezek és átalakítok. Ezt a részt büszkén vállalom! ♥ A táblafal kedvenc, de jó lenne többet alkotni rá és nem lustulni.

Éppen ma raktunk rendet az erkélyeken, ott még voltak titkos kupik és dobozok, de felszámoltuk őket! Részben. Ezért még onnan sincs kép. Majd csinálok egy 15-ös hónap fordulót vagy ilyesmi és akkorra…

A tetőtérben nem fotóztam, az most a lányom birodalma. Pont ezért ott is rengeteg dolog változott, főleg, hogy vele együtt ideköltözött egy komplett kis élet mindenestül. Kicsit “lelógva” a dolgozó szobába, elfér. A mi terveink szerinti szekrény a héten készült el, ahogy a meglepetés dobogó is, amin most már kényelmes alvós kuckója van.
Eleinte furcsa volt, hogy van odafent valaki, de most már szeretem, ha ott motosz és még ha furcsa szaga is van, azt is amikor festeget. Néha mögé osonok és csak figyelem, ahogy alkot… Valahogy ettől is otthon ez a ház.

Jó itt. ♥

Negyvenkilenc

Születésnapom volt ma. Csodásan sikerült, de tényleg. Elég ritka, hogy “aznap” ünnepelünk, főleg hogyha hétköznapra esik…

Úgy kezdődött, hogy a fiam meglepett, mondván: “kivettem szabit a születésnapodra!”. Remek, gondoltam, de mindenki más is dolgozott volna… kivéve persze Aput. Na jó, akkor körbekérdeztem a családot – mert nem akartam letörni a gyermeket – el tudják-e intézni csütörtökre a szabadnapot. Megoldotta, mindenki! ♥

Amikor gyerek voltam Anyu mindig kérdezte mit szeretnék születésnapomra, és mindig sült kacsát kértem. Imádtam, imádom és imádni is fogom. Mindig. Tuti.
Tehát kacsasültet készítettem párkápival, krumplipürével és hagymalekvárral. No meg a fiúk miatt persze levest is, mert az kell. Eléggé össze kellett szervezni, hogy a főzőlapon minden el tudjon készülni. Néhány edény nehezen fér el egymás mellett a főzőlapon.
Hangulatos, sokat nevetős, finomakat evős volt a családi ebéd és kaptam tortát is, méghozzá az idei “ország tortáját”. Nagyon ízlett, remek, főleg a karamell mousse! Jókat beszélgettünk, kávézgattunk, Apuval konyakoztunk. Legnagyobb kincs az együtt töltött idő! ♥
Azt hiszem sosem növök fel igazán. A párom meglepett egy marék stikeezzel, hogy ne kelljen mindig a vásárlásokra várni és óránként bontottam egyet! Alig bírtam kivárni a következőt… ♥
Délután játszottam, alkottam, kávéztam, néztem ahogy fest a lányom.
Este beszélgetés, borozgatás, összebújós tévézés…

Csodás nap volt, köszönöm! ♥

 

Nagyon szép. Mi ez?

Drága Édesapám 82 éves lesz idén novemberben. Szegénykém már nem lát jól és a hallásával is komoly problémák vannak. Ma átvittem hozzánk, hogy megnézze a lányom rajzait, festményeit, amíg még legalább valamennyire látja, miket alkot.

Normál fényben nem, csak az ablak előtt, a napsütésben (szerencsére volt) valamennyire látta a képeket. De akkor is azt mondta: “Nagyon szép. Mi ez?”
Bárcsak láthatnám a világot úgyis kicsit mint ő!
Nem tudom mit és mennyit látott a képekből, de hazafelé az úton egyre csak dicsérte az unokáját és, hogy milyen ügyes. ♥

Még többet kéne együtt lennünk, így a nagy, lóci unokák és apu, amíg még van nekünk és meséli a tündéri történeteit, amihez az okos telefonnal mindig keressük az elfelejtett adatokat. Olyan jó!  ♥

Apu mai bölcsessége: “Amikor fiatal voltam azt hittem, ha majd öreg leszek lesz időm újraolvasni a kedvenc, már elfelejtett könyveimet. De sajnos nem látom őket.”
Tehát olvassunk, amikor csak lehet, ki tudja később megadatik-e, hogy látjuk a betűket, a sorokat…