Sufonesza – búcsú

Egy hónapon belül meg fog szűnni a főzős blogom, a Sufonesza. Elengedtem, a domaint lemondtam. Búcsúzom egy időszaktól, ami jó volt, de vége van, igazából már legalább másfél éve.
Sok dolog változott, más irányba vitt a hobbim, és az élet is. Szerettem a receptek megörökítését, ezt a virtuális családi szakácskönyvet, de tavaly már egy bejegyzést sem tettem fel, pedig rendszeresen főzök, és kipróbálok újdonságokat is…

Valószínűleg átemelek belőle majd azokból a tartalmakból ide, a Ficsergőre, sőt néhány már át is került ide, az eredeti megjelenés dátumával. Talán egyszerűbb szűrni a recept kategóriára, mint kitúrkálni őket. A jövőben lehet átpakolom egy aloldalra majd.

Aztán a jövő még mást is hozhat, a Ficsergő is változni fog, mert éppen beleásom magam a wordpress és a weblap készítés rejtelmeibe, így valószínű itt fogok gyakorolni. De ez már egy másik történet…

 

Fél év telt el

Fél éve már, hogy megműtöttek, kivették a méhemet. Most már teljesen regenerálódott a szervezetem, és jól is vagyok! Vége a folyamatos, súlyos vérveszteségből eredő problémáknak!
Annyira imádom a legapróbb dolgokat is, például hogy rózsaszín az ujjpárnám, van színem, nem nézek ki úgy mint egy zombi.
Leírhatatlan a különbség a gyógyulásomat megelőző időszak és a mostani között, az hogy van energiám, erőm és oxigénem létezni, csodálatos!
Újra járok edzeni, ha jön a tavasz megyünk majd kirándulni, hegyre fel és hegyről le, s nem kell tartanom attól, hogy majd nem bírom.

Köszönöm! Hálás vagyok! ❤

Wombi meghalt

Köszönöm ha drukkoltál nekünk, ahogy az előző bejegyzésemben kértem!
Sajnos, bár hosszan és kitartón küzdöttünk, Wombat pici teste feladta és 2018. február 2-án délután örökre elaludt.
Bár a halála rendkívül megviselt, mégis örülök, hogy ennek a végtelenül kedves, jámbor, jólelkű pici lénynek mi lehettünk a családja az elmúlt csaknem 5 évben. Mindent megadtunk neki, amit tudtunk és tényleg mindent megtettünk a gyógyulása érdekében is. Nehéz elfogadni, hogy ez nem volt elég, vannak dolgok amik nem rajtunk múlnak, talán esélyünk sem volt, vagy csak minimális…

Nagyon hiányzol, Wombi! ❤

15 nap

Már 15 napja 2018 van és még nem írtam semmit. Valahogy elsodor a világ, mindig van fontosabb mint írni. Azaz nem igaz, mert írok, naponta egy apró naplóba 2-3 sort minden reggel és emellett vezetem hullámzó intenzitással az “írok ha úgy érzem fontos”, lassan harminc éves (több kötetes) napló(i)mat is. Tehát nem is fontos ez, a Ficsergőre is úgy írok ahogy kedvem van, olykor sokat máskor meg alig.

Gyorsan teltek az év végi ünnepek, sokat dolgoztunk. Vállalkozónak lenni egészen más létforma, mint alkalmazottnak. Nem is tudok visszaemlékezni arra, volt-e már olyan, hogy január 2-án reggel már egy partnernél álljak korán reggel, munkára készen. És két ünnep között is dolgoztunk.
Van ennek is egy bája. De nagyon fáradt vagyok.

Gondoltam hajtunk és majd februárban elmegyünk kicsit pihenni. Ebből nem tudom mi lesz, mert Wombat nagyon beteg és őt ápolom most. Mára szabira is raktam magam, csak a nagyon fontos dolgokkal foglalkoztam és őt ápoltam. Tegnap délelőtt azt hittem este már nem lesz velünk… Sokszor elsírtam magam, de harcoltunk, küzdöttünk (ő is!) érte.
Estére picit jobban lett, és ma is jobban van, de nem merem elkiabálni, mert Nyüzsi is összerakta magát picit egyszer, aztán rá egy hétre elveszítettük.
Lent is aludtam a kicsi lény közelében, éberen minden neszre figyelve. Szerintem ma is ez lesz, hátha kell éjjel innia, ennie vagy fájdalomcsillapító…

Drukkot kérünk!

Itt a karácsony!

Kikészítettem a mai nap legfontosabb hozzávalóit. A fa díszítése már rég készen van, az ajádékok is becsomagolva alatta, szóval maradt a móka és a főzés.
Nagyon kedvelem az utóbbi években az ilyen fejre rakható vicces dolgokat, ezért egész tekintélyes mennyiséget gyűjtöttem össze. Ebben leszünk ma mindannyian és így készül majd a karácsonyi menüsor, amit a World of WarCraft játékhoz kiadott szakácskönyvből választottam ki!

Békés, boldog ünnepeket kívánok!

Korai fadíszítés

Pici gyerek koromban a karácsonyfát a “Jézuska” hozta, az ajándékokkal együtt. Már nem emlékszem pontosan, de azt hiszem Apu elvitt sétálni, Anyuci pedig addig elkészített mindent és amikor visszaértünk már látszott, hogy az ajtó mögött égnek a fények és ott a fa, alatta pedig az ajándékok… Varázslat!

Később már együtt díszítettük a fát a szüleimmel, nagyobbacska koromban pedig – amikor már teljesen lebukott a Jézuskás sztori – egyedül díszítettem, sőt az én szobámba is került. Imádtam aludni az illatos fenyő fényei alatt!


Önálló, felnőtt éltemben, amióta már nem kicsik a gyerekek, évekkel ezelőtt áttértünk a műfenyőre. Pusztán azért mert illat imádat ide vagy oda, sajnálom hogy fákat vágnak ki miattam és a töves fenyők életben tartásával rendre kudarcot vallottunk.
Most már harmadik éve fehér műfenyő a karácsonyfánk, szeretem. Lassan azt is elengedem, hogy nem utolsó nap díszítjük, hanem már előbb. A barátnőm mesélte, hogy náluk már sokszor minden kész Advent első vasárnapjára, az ajándékok is ott vannak a fa alatt becsomagolva és az egész hónap olyan hangulatos ettől… Érdekes gondolat és nem idegenkedek tőle már.

Tavaly mi is már 22-én feldíszítettük a fát, s idén megint előbbre hoztuk egy picit, ma (17-e van) fogtunk neki ennek, mert elég sűrű a jövő hét és részemről örülök, ha elkészülök a munkáimmal, az ajándékokkal és egyéb családi zizirikkel szentestére. Annyit őrzünk meg a régi hagyományból, hogy szerintem a fényeket addig nem kapcsoljuk fel. Olyan jó, hogy már ott álldogál a nappaliban és örülhetünk neki nap mint nap. Valahogy lelkileg is felkészít a közelgő ünnepre, mégha nem is igazi fenyő, nem is úgy “érkezik” mint régen és fenyő illat sincs már…

Diagnózis

Ahogy az előző posztban írtam már, új fejezet kezdődött az életemben. Mégis fontosnak tartottam tudni, mi okozta a problémáimat, mi volt az oka annak, hogy ennyire megterhelőek voltak a menstruációim.
A szövettani vizsgálatom már készen volt bő egy hete, de csak most a hét elején mentünk el érte, hiszen fel sem merült bennem, hogy bármi rosszindulatú dolgot találtak volna…

kép: saját készítésű képeslap

Igazam is volt, szépen regenerálódott már a külső sebem, és az UH alapján a belső is gyógyul.
A szövettani lelet pedig csupán három szóból állt: “adenomyosis uteri kórképe”.
Nem sokat tudtam erről a betegségről, pedig úgy tűnik ezzel éltem már hosszú évek óta, és a leírtak alapján még “egész jól” jártam, lehetett volna még sokkal rosszabb is. Sajnos nekem – mint oly sok másik betegnek sem – UH és más vizsgálat sem mutatta ki. Állítólag mri-vel diagnosztizálható.
Van akinél tünetmentes, de okozhat súlyos vérzéseket, erőteljes fájdalmat és sok más dolgot is, amit nem taglalnék, mert bár nekem szinte minden tünetem megvolt, most már ennek a tortúrának VÉGE van!

Megnyugodtam és gyógyulok tovább testileg és lelkileg is, pozitívan várva a napokban kezdődött, csodálatos ősz kalandjait!

Új fejezet

Hosszasan voltam csendben a blogon, nem is tudom miért. Analizálni a dolgot nem tervezem, szerintem csak elkezdek újra írni és meglátjuk megy-e, jól esik-e.

Ma három hete új fejezet kezdődött az életemben, bár még most sem fogom fel milyen változásokat hoz, de belül kicsit már ujjongok. Utólag visszagondolva, több mint hét éve küzdöttem a változó kor okozta, egyre súlyosbodó menstruációs panaszokkal. Ezek odaáig fokozódtak, hogy az utóbbi három évben már 10-12 havonta, heteken át infúziós kezelésekre kellett járnom a nappali kórházba, hogy a súlyos vérveszteségeket és a vashiányomat pótolják.

2015-ben, az első alkalommal (életveszélyes vérképpel) a hematológus drasztikus műtéti megoldást javasolt, amit elutasítottam – akkor.  Azt hiszem nem kellett volna, sok felesleges fájdalomtól és gondtól megkíméltem volna magam, ha akkor kivetetem a méhem, de nem tettem.

Idén azonban eljutottam odáig, hogy bármit vállaltam vagy megtettem volna, csak legyen már ennek vége, ne legyek rosszul, ne tegyen tönkre mindent hónapról hónapra ez a vállalhatatlan vérzés, és ne kelljen többet infúzióra mennem…

Ma 3 hete, hogy a kivizsgálások, előkészítések és egyéb herce-hurcák után végre megtörtént, és eltávolították a méhemet, valamint a petevezetékeimet. Most regenerálódok, gyógyulok és lassan felfogom, egy új fejezet kezdődött az életemben.

Hello Új Élet!

Lencsi újra 1 kg felett!

Ahogy anno írtam, Lencsikém “beteg” volt. Valójában nem a szószerinti betegség az, amikor a fogacskákkal van gond, de mégis nagy baj lehet belőle, főleg ha az elszenvedője tengerimalac.
Lencsit először csak az ismerős orvoshoz vittük el, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy helyrehozza a bajt. Sajnos több mint egy hónapig küszködtünk így, hiába, csak nem javult a szentem. Jómagam már zombi voltam, mert 3 óránként etettem őt fecskendőből, hogy életben maradjon, mert csak nem evett semmit önállóan, hiába mentünk vissza újra meg újra és volt elvileg “minden rendben”. Bár odaszaladt az ételekhez, amit beraktam, de aztán csak nézett rám a gombszemeivel fájdalmasan és nem evett.

A folytatás erre… erre…